Tüntetést, konzultációt és népünnepélyt szervezett az Új Magyar Köztársaság Egyesület október 23-a alkalmából Budapesten, a Nemzeti Múzeum elé. A legföljebb kétszáz fősre sikerült népünnepély egyik szónoka, Vajda Zoltán szerint Magyarország Stockholm-szindrómában szenved.

A rendezvény első és legfontosabb célja, hogy azzal egyféle köszönetet mondjanak azoknak, akik segítettek a „rendszerbontó népszavazás” aláírásgyűjtésében, akik támogatták a kezdeményezést, és akik aláírták az íveket – mondta Lattmann Tamás, az Új Magyar Köztársaság Egyesület (ÚMKE) ügyvivője az ATV Start című műsorában pénteken, a tüntetés napjának reggelén. Le kell vonnunk a kezdeményezéssel kapcsolatos következtetéseket – tette hozzá.

A koncepció az volt, hogy a jelenlegi kormányzat néhány ikonikus, jogilag támadható, és népszavazás tárgyává tehető elemét próbáljuk meg kibontani, mint „falból az egyes téglákat”. A fal ettől még állva marad, de meggyengül – magyarázta Lattmann, miért nem rendszerváltónak, hanem rendszerbontónak nevezték el a kezdeményezésüket.

A föltett kérdésekben nem igazán találkoztunk olyan emberrel, aki egyetértett volna a kormány álláspontjával, az persze más kérdés, hogy akkor miért nem sikerült összegyűjteni a szükséges kétszázezer aláírást (sőt, annak még a felét sem – L. Á.) – mondta az ügyvivő, aki szerint pont emiatt fontos, hogy levonják a megfelelő következtetéseket.

Ahogy arról korábban a Budapest Beacon is beszámolt, az elmúlt héten folytatódott a már hónapokkal ezelőtt kialakult bohózat a vasárnapi zárva tartás megszüntetését célzó népszavazási kezdeményezés körül. Erről Lattmann azt mondta: csak az ÚMKE – de iure Vajda Zoltán, annak egyik ügyvivője – kezdeményezése felelt meg a hatályos szabályoknak, hiszen eddig a szabály az volt, hogy amikor a Kúria honlapján megjelenik a határozat, onnantól lehet versenyezni az új kérdések benyújtásában. Ez este kilenckor történt meg, a szocialisták és Wodicska Zoltán viszont már délután négykor „verekedtek” a választási iroda bejáratánál, „mi meg néztük, hogy ezek nem normálisak”. Másnap reggel Vajda besétált, és benyújtotta a kérdést, szabályosan – mondta Lattmann.

„A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ezután hozott egy döntést, amin megdöbbentünk, de mondtuk, nem baj, menjünk tovább, majd a Kúria” – folytatta az ÚMKE ügyvivője. A Kúria azonban nem vizsgálta érdemben a kérdéseket, majd miután tulajdonképpen leírta, hogy mindenben igazunk van, nem döntött. Azért nem, mert úgy értelmezte  a jogszabályokat, hogyha itt most döntenie kellene a különböző lehetséges értelmezések közül, azzal lényegében jogalkotóvá válna, így pedig beavatkozna a jogalkotó dolgába. Rossz a jogszabály, ezért nem dönt a Kúria, hiszen nem jogalkotó – vázolta a helyzet abszurditását a jogász Lattmann Tamás.

„Egy jogállamban a Kúria keddi döntése után százezrek lennének az utcán” – mondta egy idősebb asszony immár a Nemzeti Múzeumnál nem sokkal a rendezvény kezdete előtt. Azonban a legoptimistább becslés szerint is maximum kétszázan lézengtek a Nemzeti Múzeumnál, a Múzeum körút úttestére fölállított színpad előtt. Néhány hajléktalan fölismerte a „tömegben” rejlő üzleti lehetőséget, és nagy sikerrel árulta a Fedél Nélkül című, hajléktalanok által szerkesztett lapot, Horváth Tibor – a rendezvény egyik szónoka – pedig szórólapot osztva népszerűsítette pártját, a Színes Magyarország Pártot, mely a szórólap szerint a szegények pártja, amely az oktatást, az egészségügyet, a munkahelyteremtést és a szociális ellátást tűzte zászlajára.

Ilyen fölvezetés után csendült fel a Himnusz, majd ült a színpadon fölállított zongorához Gerlóczy Zsigmond zeneszerző, aki saját zongoradarabját adta elő az október 6-án elhunyt Göncz Árpád volt köztársasági elnök emlékére.

Az elsőként fölszólaló Vajda Zoltán köszönetet mondott mindazoknak, akik közreműködtek a végül sikertelen népszavazási kezdeményezésben. A kudarc oka szerinte, hogy minden ellenük dolgozott, és „így jutottunk el oda, hogy ez október 23-a legnagyobb tömegrendezvénye”. Vajda szerint sokan vannak, akik „következmények nélküli zsörtölődésben” vezetik le elégedetlenségüket, otthon, a fotelben vagy a Facebookon, ám ez kevés, ez csak egy illúzió kergetése, melyen a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) csak nevet. Ebből nem lesz változás – mondta. A tavaly őszi tüntetések öncélúvá váltak, az ÚMKE ezért indította el népszavazási kezdeményezését. Elegük lett a „helyben topogásból”, a kezdeményezés pedig alkalmi koalíciót szült a civilek és a pártok között. Hogy mégsem jártak sikerrel, az azt mutatja, hogy a pártok, a szakszervezetek, és a civilszervezetek társadalmi támogatottsága gyenge, ekkora gyengeségre azonban nem számítottak.

Vajda szerint az a baj, hogy a parlamenti ellenzék csak szavakban akarja megnyerni a 2018-as választást, tettekben nem. Nekik az is elég, ha elvtelen összefogás révén tíz hellyel több jut nekik a parlamentben – mondja az ÚMKE ügyvivője.

Vajdától Lattmann Tamás vette át szót, aki 1956 és a mai Magyarország kapcsolatáról beszélt. Már megint hívja valaki az oroszokat a zsebre tehető milliárdok miatt, Putyin pedig befolyást akar, és azt a közösséget akarja destabilizálni, ahová nincs bejárása. Ehhez biztosítja neki az utat a mi gazdánk, Orbán Viktor – mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója.

A diktatúra elviselhetetlen, de ahogyan ’56-ban voltak, úgy ma is vannak olyanok, akik igyekeznek tenni egy szabad és demokratikus Magyarországért a nyilvánvaló esélytelenség ellenére – utalt Lattmann a színpad előtti tömegre.

A népszavazási kezdeményezésről szólva azt mondta: elő voltak készítve azok a törvényszövegek, amelyeket adott esetben elfogadtak volna, amiről szavaztunk volna, mert a hatalom nem akar népszavazást. Ha a vasárnapi zárva tartás kapcsán valami csoda folytán elfogynak „a fideszes trollok”, akkor sem lesz népszavazás, mert akkor sem fogják engedni – tette hozzá.

1956 annak a jelképe, hogy az ország vissza akarja kapni a szabadságát. 1990 békés rendszerváltása pedig visszaszerezte a szabadságot, akárki akármit gondol, Antall és Göncz neve megmarad büszkeségeink között. Mára azonban az egykor visszaszerzett szabadságunkat Orbán és társasága magától adja át az oroszoknak – hangsúlyozta az egyetemi docens.

Kozák Márton újságíró, ugyancsak az ÚMKE ügyvivője arról beszélt, hogyha úgy marad minden, ahogyan eddig ment, akkor Magyarország egy elszegényedett és elöregedett hely lesz. Csak a tatárjárás vagy a török hódoltság idején volt hasonló katasztrófa szélén Magyarország – vélte Kozák, aki szerint Orbán „fütyül a nemezt sorsára”, és bár mozdíthatatlannak tűnik, nem az.

Magyarországot az löki kelet felé, hogy a magyarok jobban akarják „a semmi száz százalékát, mint a valami ötven százalékát”. Ettől tart ott az ellenzék és az értelmiség, ahol – magyarázta az összefogás fontosságát, illetve annak hiányát az újságíró.

Szerinte 2015-ben a polgári értelmiség számára még nem jött el az idő, de a jobboldalon az egykori barátok közül sem tetszik sokaknak az, ahogy ezek a fiúk intézik az ügyeiket, majd sorolta: lopás, hazudozás, a jogállamiság lerombolása.

Horváth Tibor, a már említett Színes Magyarország Párt elnöke négymillió szegény ember üdvözletét hozta. Október 23-a a legnagyobb magyar ünnep, de nekünk nincs okunk ünnepelni. „El sem tudják képzelni, mekkora nyomor van ma Magyarországon, az új rabszolgák pedig szépen pitiznek az éhbérért. Ez a közmunka” – mondta.

„Szegények vagyunk, de hülyék nem. Ezért hoztuk létre a pártot, amely azért színes, mert mindnyájan a magyar nemzet részei vagyunk. Minket jelenleg senki nem képvisel a parlamentben, de épp itt az ideje, hogy kezünkbe vegyünk a sorsunkat. Néppártot építünk, és győzni fogunk” – hangsúlyozta.

Hammer Ferenc szociológus, az ÚMKE alapító tagja hű maradt önmagához: harsány stílusban interpretálta gondolatait a nagyérdeműnek. „Hosszú névsorokat szoktunk ilyenkor felolvasni, a hőseinket, akiket ’56 után megtorlásként kivégeztek” – kezdte –, azonban szerinte azok is a hőseink, akik a becsületük miatt nemet tudtak mondani ennek a rendszernek. Ernst József azzal, hogy – mint ahogy arról a Budapest Beacon beszámolt – visszaküldte a miniszternek az életműdíját, vagy Kende Judit az Alaptörvényre való eskütétel megtagadásával. Sándor Mária, a feketeruhás ápolónő, vagy az Ökotárs Alapítvány is hős, ahogyan Váradi András vagy Göncz Árpád is, aki még búcsúzóul „fityiszt tudott mutatni ennek a rendszernek” azzal, hogy kizárta a politikát a temetéséről. A jogvédők, az elesetteken segítők, a „nemet mondó” tanárok mind hősök – hangsúlyozta Hammer.

Az ismét mikrofonhoz lépő Vajda Zoltán a mai Magyarországot az osztrák Natascha Kampuschhoz hasonlította. Kampuscht 1998-ban egy férfi elrabolta, majd nyolc és fél évig tartott fogva a pincéjében, mire sikerült megszöknie, az eset után mégis szinte mentegette elrablóját. Ez a Stockholm-szindróma, a mai Magyarország pedig valami hasonló lélekállapotba került – hangsúlyozta Vajda. „Hazánkat Orbán ejtette túszul, Magyarország pedig felmenti fogva tartóját” – közölte.

Az emberek pontosan tudják, mi zajlik az országban, tudják, hogy Orbán rendszerének tartópillére a rendszerszintű lopás és a hazudozás, mégis, még saját szavazóik is mentegetni próbálják a menthetetlent, amikor azt mondják például a stadionépítésre: „hát szereti a focit, legalább épít valamit”.

Az orbáni rendszer kiszolgálói is Stockholm-szindrómában szenvednek, bábként maguk a kormánytisztviselők is, akik csak azt mondják: nekik is meg kell élni valamiből – folytatta a szónok, aki szerint még az ellenzéki pártok is ebben szenvednek, mert legbelül csak a fogva tartó kegyeit keresik, csak a túlélésre játszanak.

„Kampusch nyolc és fél év után szökött meg. Magyarország mikor szánja rá magát a szabadulásra?” – tette föl a költői kérdést Vajda, aki az ÚMKE-ről szólva azt mondta: olyan mozgalmat akarunk, amelynek működése a lehetséges legjobb megoldás megtalálásáról szól. A tenni akarókat kell ehhez megtalálni, akiket nem a jobb vagy a baloldal, hanem a teljesítmény kapcsol össze. „Mi azon leszünk, hogy ilyen embereket találjunk, hogy közösen megszabaduljunk a fogva tartónktól, egy új Magyar Köztársaságért.”