Rendőrautó a Király utca és a Teréz körút kereszteződéséhez, ahol az ismeretlen eredetű robbanás történt. Fotó: MTI, Mihádák Zoltán
Egyelőre továbbra sem tudni, mi okozta a robbanást szombat este a Teréz Körúton, de a rendőrség emberölés megalapozott gyanúja miatt nyomoz. A Demokratikus Koalíció elnökségi tagja tudni véli, mi történhetett.
Ismeretlen eredetű robbanás történt szombaton késő este a budapesti Teréz körút és a Király utca kereszteződésében lévő egyik földszinti üzlethelyiségben. Tűz nem keletkezett, az érintett épületet a fővárosi hivatásos tűzoltók átvizsgálták. A rendőrség körbezárta a környéket, az MTI tudósítója sem tudta megközelíteni helyszínt. A detonációban két ember sérült meg, a mentők kórházba szállították őket.
A rendőrség később megerősítette azt a sajtóinformációt, miszerint mindkét sérült rendőr: közleményük szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) két járőre sérült meg a robbanásban, amelynek nincsenek további sérültjei.
Bár az egyelőre továbbra is tisztázatlan, mi okozta a robbanást, a 444 kérdésére vasárnap reggel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóirodája azt közölte: több ember sérelmére elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt indítottak nyomozást ismeretlen tettes ellen.
A megfogalmazás kissé furcsa, hiszen a jelenleg ismert információk szerint a detonációnak nincs halálos áldozata. A lap szerint további érdekes részlet, miszerint olvasóinak beszámolója szerint a környéket már a robbanás előtt lezárták – elképzelhető, hogy a rendőrség bejelentésre reagálva kezdte meg a környék lezárását, és ez megmagyarázhatja azt is, a robbanásban miért egy járőrpáros sérült meg.
Frissítés (12:36):
Az Indexnek a rendőrség azt mondta, hogy a nagy kavarodásban kimaradhatott a „kísérlet” szó a megfogalmazott gyanúból, ám ez abból a szempontból mindegy, hogy a lakosság segítségét kérik. (Abból a szempontból persze nem, hogy míg a több ember sérelmére elkövetett emberölés gyanúja halottakat is feltételez, a kísérlet gyanúja nem – a szerk.)
Frissítés (12:50):
A Hvg.hu értesülése szerint nem kizárt, hogy kifejezetten azt a rendőrpárost vették vele célba, akik a robbanásban megsérültek, a járőrök ugyanis a megszokott útvonalukon haladtak. A lap szerint a robbanást megelőzően a helyszín közvetlen közelében lévő kapubeállóban egy, a kezében zacskót tartó alakot láttak, aki amikor a járőr elhaladt előtte, kivett valamit a zacskóból és utánuk dobta, majd azonnal visszabújt a beállóba. Két-három másodperccel később következett be a robbanás. Ezt követően az alak azonnal átment az út másik oldalára, de útközben végig a sebesült rendőröket nézte. „Úgy tudjuk, a bomba csak kis hatótávolságban végzett komolyabb rombolást” – írja az orgánum.
Frissítés (13:50):
Egyértelműen nem gázrobbanás történt a Teréz körúton szombat éjjel, egészen bizonyos, hogy robbanószerkezet robbant fel – mondta az M1 déli hírműsorában Ladocsi Attila igazságügyi tűzszerész szakértő az MTI beszámolója szerint. Erre a robbanás környezetében keletkezett elváltozások, károk, a kirakatüveg környékének sérülései, valamint a falmaradványok alapján következtet a szakértő. A jelek szerinte egyértelműen nagyobb mennyiségű robbanóanyag robbanására utalnak. A felvételek alapján Ladocsi azt valószínűsíti, hogy a kirakat előtt volt elhelyezve a szerkezet, ami felrobbant.
Szerinte az is kizárható, hogy csőbomba robbant volna, mert az sokkal kisebb károkat okozott volna. „Láthatóan nem csőbomba, hanem más, házi készítésű szerkezet robbant fel” – tette hozzá.
Frissítés (15:50):
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatása szerint Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője és Papp Károly országos rendőrfőkapitány vasárnap este 18:30-kor tart sajtótájékoztatót az ügyben. Az ott elhangzottakról a Budapest Beacon is beszámol.
Frissítés (18:50):
Papp Károly vasárnap esti sajtótájékoztatóján megerősítve a korábbi sejtéseket közölte, miszerint robbantás, és nem robbanás történt szombat este a Teréz körúton. Hozzátette: a támadás célpontjai a rendőrök voltak – ezzel szintén megerősítve a korábbi sajtóhíreket. Az eszköz egy házi készítésű, repeszképző anyagokkal kombinált robbanószerkezet volt – tudatta.
Az elkövetőt még keresik, a rendőrség 10 millió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a 170 centiméter magas, 20-25 év közötti, világos horgászkalapot, sötét vászondzsekit, kék farmert, fehér sportcipőt viselő férfire. Az ügyön több száz rendőr dolgozik, hajtóvadászatot indítottak az elkövető ellen. Eddig 145 kamera felvételeit foglalták le – jegyezte meg Papp.
Elszenvedett sérüléseikhez képest kielégítő, stabil annak a két budapesti rendőr tiszthelyettesnek az egészségügyi állapota, akik a 2016. szeptember 24-én 22 óra 36 perckor a Budapest VI., Teréz körúton történt robbanás során megsérültek. A 23 éves törzsőrmester nő életveszélyes, a 26 éves férfi törzsőrmester súlyos sérüléseket szenvedett. A műtéteket követően mindkettőjüket intenzív osztályon ápolják – közölte a rendőrség vasárnap este.
Szögbomba robbanhatott?
A Népszabadság értesülései szerint az egyik rendőr a nyakán sebesült meg. A lap azt írja: egy úgynevezett szögbomba robbanhatott – és az előzetes híresztelésekkel ellentétben nem az üzlethelyiségben, hanem az előtt –, vagyis egy szögekkel megpakolt csőbomba, amely a detonáció következtében szétveti a benne lévő szögeket, így okozva minél több sérülést a környezetében tartózkodóknak.
Helyszínelők által körberajzolt szög – ez megerősíteni látszik a Népszabadság értesüléseit. Fotó: MTI, Mihádák Zoltán
Ez egybecseng a HVG értesüléseivel, amely szintén úgy tudja, a robbanás nem az üzlethelyiségben, hanem előtte történt, és hogy a rendőrök a helyszínen bűncselekményt emlegettek, még ha ezt hivatalosan nem is erősítette meg senki.
A környékbeliek beszámolója szerint a robbanás hatalmas volt – írja ugyancsak a Népszabadság. A környéken a légnyomástól betörtek az ablakok.
Az MTI tudósítói a helyszínről azt jelentették, hogy a rendőrség a Teréz körutat teljes egészében lezárta az Oktogon és a Wesselényi utca között, és kordonokat emelt a Király utcában is.
Hermetikusan lezártak mindent
Ugyancsak a 444 azt írja: a rendőrség hermetikusan lezárta az egész környéket az Oktogontól a Wesselényi utcáig, mellékutcákkal bezárólag. Vasárnap reggel a Király utcánál fehér kezeslábasba öltözött DNS-gyűjtők szedegetik a csikkeket. A környéken rengeteg rendőr áll négy-ötfős csoportokban. A területet olyan szigorúan lezárták, hogy még egy szirénázó mentőautót sem engedtek át az érintett szakaszon – közölte az MTI az M1 tudósítójára hivatkozva.
A lakosság segítségét kérik
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája lakosság segítségét kéri – olvasható a rendőrségi honlapra vasárnap reggel feltett közleményben. Aki a cselekmény helyszínén vagy annak közelében tartózkodott, illetve aki a cselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen az ingyenesen hívható 06-80-620-107-es telefonszámon, vagy hívja a 107-es, 112-es segélyhívók valamelyikét.
Kakuk: „és meg merték csinálni”
A Demokratikus Koalíció (DK) egyik elnökségi tagja még pénteken arra szólította föl a Fideszt és a kormányt, hogy „ne szimuláljon terrortámadást és végképp ne hajtson végre semmiféle merényletet” annak érdekében, hogy a szavazók részt vegyenek a népszavazáson. A DK nem akar bombariadókat, „hamis vagy még inkább valós, kormány által megrendelt terrorcselekményeket” – fogalmazott Kakuk György.
Az ellenzéki politikus Simicskó István honvédelmi miniszter csütörtöki kijelentésére reagált, aki arról beszélt, hogy Magyarországon is bármikor bekövetkezhet terrortámadás annak ellenére, hogy a kormány mindent megtesz ennek elkerülése érdekében – ezért is bír sorsdöntő jelentőséggel az október 2-i népszavazás.
Kakuk György azt mondta: a miniszter ezzel „megkezdte a Fidesz kampányának legaljasabb, leggyomorforgatóbb és valóban veszélyes akcióját”. A kormány a tűzzel játszik és a DK attól tart, a kabinettől nem áll távol, hogy „bármilyen eszközt bevessenek” annak érdekében, hogy a referendum érvényes legyen – tette hozzá. A DK nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a kabinet „vérrel és könnyekkel akar bizonyosságot adni” a terrorcselekményekkel riogató honvédelmi miniszter szavainak – jelentette ki.
Arra az egymást követően többször, különböző formában föltett kérdésre, hogy eszerint saját polgárai elleni terrorcselekmények elkövetésére is képesnek tartják a kormányt, annyit felelt: „mi nem feltételezzük, mi szeretnénk, ha ilyen nem történne meg”.
Kakuk György vasárnap reggel a Facebook-oldalán nyilvános bejegyzésében csak annyit írt:
Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):