„Ennyi, beadom az állampolgárság iránti kérelmet” – kinti magyarok reakciói a Brexit-re

június 27, 2016

Brit zászló

Elkeseredettség, düh, a brit állampolgárság mielőbbi megszerzése – így reagáltak a kint élő magyarok EU-s népszavazás után.

Péntek reggel több százezer Nagy-Britanniában élő magyar ébredt arra, hogy az ország melyben élnek, úgy határozott, kilép az Európai Unióból (EU). Több évnyi kemény munka után most fogalmuk sincs arról, ezután mi következik.

A Budapest Beacon több kint élő magyart is megkérdezett – többségük dühöt és elkeseredettséget érez a népszavazás eredménye miatt.

„Felébredtem, csináltam egy teát, de amikor bekapcsoltam a TV-t, nem hittem a szememnek” – mondta Péter, egy oxfordi-központú cég egészségügyi dolgozója. „Szerintem ez nem egy racionális döntés volt, sokkal inkább érzelmi. A brit emberek mindig is nemzeti érzelműek voltak, akik jó okkal büszkék országukra” – tette hozzá.

1024px-Whitehall_Street_Traffic

Migránsok nélkül nincs Nagy-Britannia

Péter évek óta a Nemzeti Egészségügyi Szolgáltatónál dolgozik, mindkét gyermeke az Egyesült Királyságban született. Azt mondta, nem a pénz miatt döntött úgy, hogy Angliában fog élni. Egyszerűen csak jobb lehetőségeket akart biztosítani lányainak, messze attól a mérgező atmoszférától, amivel oly gyakran találkozott Magyarországon. Szerinte az EU-s dolgozók nélkül Nagyar Britannia el fog akadni.

„Az alkalmazottak hetven százaléka Britannián kívülről jött. A kórházban a koordinációt végző alkalmazottnak komoly gondot okoz, hogy minden műszakra találjon angol dolgozót, ahogy azt a szabályok előírják”  – mondta.

Péter szerint a briteknek fogalma sincs arról, hogy a valódi problémát nem a migránsok jelentik, hanem azok a szociális juttatások, amelyekben részesülnek. Ha a teljes társadalombiztosítási rendszert átdolgoznák, akkor könnyedén megoldható lenne a probléma – magyarázta.

Gyorsan állampolgárságot szerezne

Bár munkája elvesztésétől nem tart, fontolóra veszi, hogy beadja a kérelmet a brit állampolgárságért, ahogy azt teszi több más magyar kollégája is – folytatta Péter. Néhány órával a döntés kihirdetése után már ő is azokat az oldalakat tanulmányozta, amelyeken megismerhette, milyen követelményeknek kell megfelelnie az állampolgárság megszerzéséhez.

Péter kollégáihoz hasonlóan nem titkolja, hogy csalódott a britek döntése miatt: „Két év múlva meg fogom kérdezni őket amikor Spanyolországba látogatnak, hogy még mindig jó döntésnek tartják-e a Brexitet” – magyarázta.

Kieresztették minden frusztrációjukat

Egy másik magyar, a Londonban élő Andrea nem lepődött meg az eredmény hallatán. „A munkásosztálynak jó lehetőség volt, hogy a frusztrációját a migránsokra és az EU-ra ömlessze” – mondta.

Andrea már több éve az Egyesült Királyságban dolgozik, folyékonyan beszél angolul, ezért nem is fél attól, hogy elveszítheti munkáját. Ugyanez igaz a legtöbb uniós állampolgárra, akik már Nagy-Britanniában vannak, azt ugyanakkor ő is elismeri, miszerint lehetnek nehézségeik azoknak, akik még csak most gondolkodnak azon, hogy kimennek.

Ahogy sokan mások, úgy Andrea is fontolgatta az állampolgárság megigénylését: „Gondolkodom már egy ideje rajta, de ma reggel döntöttem el, hogy meg is lépem. Délután megveszem a tesztkönyvet” – mondta.

A legszegényebbeken csattan az ostor

A döntés természetesen nem azt jelenti, hogy Nagy-Britannia azonnal elhagyja az Európai Uniót: kétéves átmeneti időszak következik, melynek során egyeztetnek a feltételekről az EU-val –  sok jelenleg is élő jog később is megmaradhat.

Brexit - Budapesti brit nagykövetségBrit és uniós zászló Nagy-Britannia budapesti nagykövetségén. Fotó: MTI, Balogh Zoltán

A szakértők szerint azoknak nincs mitől tartaniuk, akik már most is munkavállalási engedély birtokában dolgoznak Nagy-Britanniában, azokat viszont keményen érinthetik a változások, akik a jövőben szeretnének kint dolgozni, vagy akik nem rendelkeznek munkavállalási engedéllyel.

Ehhez 2018-tól még nehezebb lesz hozzájutni. A jelenlegi szabályozás szerint nem EU-s országból érkező akkor kaphat munkavállalási engedélyt, ha olyan területen pályázik, ahol munkaerő hiány van, egyetemi diplomával rendelkezik, és többet fog keresni évi 20,800 angol fontnál (közel nyolcmillió forint) – írta meg az index.hu. Ez az összeg jövő áprilistól harmincezerre (11,5 millió forint) emelkedik majd, mely alól csak a friss diplomások, valamint a 25 éven aluliak bújhatnak ki. A vízumhoz továbbá fix állásajánlat szükséges, tehát nem lehet csak úgy kimenni szerencsét próbálni.

Mi a helyzet a skótokkal?

Skóciában – ahol Ádám nyolc éve él – kicsit más a helyzet. „Tudtam, hogy szoros lesz, de nem számítottam arra, hogy a kilépéspártiak győznek. Mindig is ismertem az EU hibáit, mégis úgy vélem, nagy hiba a kilépés” – mondta.

Az ugyancsak a Budapest Beaconnek nyilatkozó Ádám szerint Skócia mindig is nagyon toleráns volt, és az emberek nagy többsége nem támogatta a Brexitet. Ő és kollégái nem félnek az állásuk elvesztésétől, de azért vannak kétségei. „Nehezebbé válhat a rokonok kilátogatása, akik már hozzászoktak, hogy személyi igazolvánnyal is beléphetnek az ország területére” – tette hozzá.

Magyarként ő maga mindig támogatta Skócia függetlenségét. Ahogyan számos skót, úgy Ádám is biztos benne, hogy rövidesen újabb népszavazás lesz a Nagy-Britanniától való függetlenséggel kapcsolatban, ami ezúttal talán sikeres is lesz. „Elég idő telt el, hogy lássuk a be nem teljesített ígéreteket. Az ország [Skócia] sokkal egységesebbnek tűnik mint valaha. Nincs arra garancia, hogy az új állam az EU tagja lesz, de a kilépés egyértelműen az Egyesült Királyság végét jelentené, tudván, hogy más országok is ki szeretnének lépni” – mondta.