[Horgas Péter díszlettervező, Tóbiás Richárd, a Magyar Látszerész Szövetség elnöke, Herzog Mária szociológus, Kromek Henriett, a Gyermekétkeztetési Alapítvány elnöke és Barát József, a szervezet programvezetője. Fotó: Budapest Beacon, Lestyánszky Ádám]

Azoknak a gyerekeknek, akik iskolaidőben éheznek, a nyári szünet nem a várva várt szabadságot, hanem a még súlyosabb nélkülözést jelenti. „Telitányér” elnevezésű akciójával rajtuk próbál segíteni a Gyermekétkeztetési Alapítvány. Az éhezés azonban csak a jéghegy csúcsa, hiszen akinek nincs pénze ételre, mitől lenne gyógyszerre vagy bármilyen gyógyászati segédeszközre? Ezeken a területeken is próbál tüzet oltani a civil szervezet, de nem csak anyagi nehézségek hátráltatják őket: a Látszerész Szövetséggel közösen tavaly életre hívott programban például azért nem tudtak annyi szemüveget kiosztani, amennyit szerettek volna, mert nincs elég gyermekszemorvos.

„Tudják, hogy milyen a nyomornak a szaga?” – szegezte a kérdést az újságíróknak Horgas Péter díszlet- és jelmeztervező, a Nemzeti Minimum elnevezésű, neves előadóművészek részvételével zajló figyelemfelhívó-kampány kezdeményezője a Gyermekétkeztetési Alapítvány (GYEA) pénteki, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) székházában megrendezésre került sajtótájékoztatóján. Az esemény apropóját a civil szervezet által életre hívott „Telitányér” elnevezésű akció adta, melynek célja, hogy azokon a gyerekeken segítsen, akiknek a nyári szünet nem az önfeledt kikapcsolódást, hanem a súlyos nélkülözést jelenti.

Horgas Péter e meglehetősen erős mondattal arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy a döntéshozók úgy mondanak véleményt, hogy fogalmuk sincs a nyomorról, soha nem jártak az érintett falvakban. Szerinte Magyarországon egyedülálló tudás áll rendelkezésre arra, hogy segítsenek a nélkülözőkön, az ország pedig meg tudná oldani ezt a problémát – ezért is különösen botrányos, hogy mégsem teszi.

„Az állami felelősség teljesen egyértelmű, ez a felelősség nem áttolható” – vette át a szót Herczog Mária szociológus, a GYEA tanácsadója, hiszen az ugyan igaz, hogy a gyermekek felnevelésében az elsődleges felelősség a szülőt terheli, ugyanakkor – a gyermekjogi egyezmény szerint – az államnak kötelessége minden lehetséges módon segíteni a családokat abban, hogy azok képesek legyen ennek a felelősségnek eleget tenni.

Lehetősége az államnak márpedig lenne – ahogyan azt Horgas Péter is kiemelte –, hiszen az Európai Unió (EU) leginkább rászoruló személyeket támogató segítségnyújtási alapjából (FEAD-program) Magyarország 2014 és 2020 között 93,8 millió eurót (mai árfolyamon közel 29 milliárd forint) kap. Ez a keret a kormány kiegészítésével 34 milliárd forintra rúg. Ennyiből lehetne segíteni a legrászorultabbakat, akik bizony nincsenek kevesen: a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) adatai szerint körülbelül 430 ezer rászoruló gyermek él ma Magyarországon – közülük 36-54 ezer rendszeresen éhezik, az időszakosan éhezők száma pedig kétszázezer köré tehető. Hogy ebből a 34 milliárdos keretből eddig mennyit használtak fel, arról Herczog Máriának nincs információja. Mint mondja: a program „a nyilvánosság teljes kizárásával zajlik”, annyit halott csupán, hogy budapesti hajléktalanokat támogattak.

Magyarország az Európai Unióban hátulról a harmadik helyre csúszott vissza, már ami a gyermekszegénységet illeti. A magyar gyermekek körülbelül harminc százaléka nélkülözik – az EU-átlagnál ez 4-5 százalékkal magasabb –, ennél csak Bulgária és Románia „büszkélkedhet” lesújtóbb adatokkal. Minden harmadik-negyedik gyerek tehát éhesen megy iskolába, és/vagy nem jut megfelelő táplálékhoz, a fizikai fejlődés mellett pedig szellemileg is lemarad: a látszólagos lustaság és motiválatlanság mögött kiváltó okként sokszor a nem megfelelő táplálkozás húzódik meg – magyarázta a szociológus, szóba hozva a gödi, fogyatékkal élő gyermekek és fiatal felnőttek otthona kapcsán a közelmúltban kirobbant botrányt is. Az ilyen állami intézményekben is alultápláltak a betegek, vagyis felmerül a kérdés, hogy számon lehet-e kérni a szegény családokon, ők miért nem tudnak eleget tenni a kötelezettségeiknek? – emelte ki Herczog Mária.

A már említett uniós programban persze nemcsak hajléktalanokat, hanem várandós, illetve szoptatós anyákat is lehetne támogatni, sőt, kellene is, hiszen van egy összevetés, amiben Magyarország a legutolsó az unióban, ez pedig a 2500 gramm alatt született gyermekek száma, vagyis a gyermek már az édesanyja hasában is éhezik. Többek között ezért is indította útjára a GYEA 2015 májusában a Szegények Patikája programot, melynek keretében immár tíz olyan település van, ahol – havi százezer forintos keretből gazdálkodva – a háziorvos javaslatára tápszert, magzatvédő vitamint, valamint gyógyszert juttat a gyerekeknek és várandós édesanyáknak.

A Szegények patikája révén arra is fény derült, hogy sok gyereknek egyszerűen anyagi okokból romlik el a látása, hiszen akinek nincs pénze ételre és gyógyszerre, mitől lenne pénze szemüvegre? A látás a legtöbb külvilágból érkező információt feldolgozó érzékszervünk, ha nem megfelelő, az lényegében behozhatatlan hátrányt jelent az életben, az alapítvány ezért tavaly a Magyar Látszerész Szövetséggel közösen erre a problémára is megoldást próbált találni.

Ha valaki nem lát jól, bemegy az optikushoz, megvizsgálják a szemét, kiválasztja a szemüveget, és megvásárolja. Akinek erre nincs lehetősége, az jelenleg két megoldás közül választhat: ha közgyógyellátásban részesül, akkor kilencven százalékos támogatást kap, a másik lehetőség, hogy rászorultsági alapon, egyedi dioptriaengedélyekkel – Magyarországon 2009-óta megszűnt a plusz-mínusz hat dioptria közötti értéken kívül eső szemüvegek Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) általi támogatása – megpróbálja kivasalni a pénzt a társadalombiztosítási rendszerből. Csakhogy, a támogatás termékalapú: az OEP a legegyszerűbb keretet és lencsét támogatja, az meg senkinek nem tetszik, pláne nem egy gyereknek, aki emiatt nem is fogja felvenni azt. Márpedig ha bizonyos kor alatt nem kezdődik meg a látáskorrekció, az ember tompalátóvá válik, sziluettet és fényt fog csupán érzékelni – mondja Tóbiás Richárd, a Magyar Látszerész Szövetség elnöke.

A Magyar Látszerész Szövetség tavaly a program indulásakor ezer darab szemüveg elkészítését vállalta, ebből eddig kétszáz „talált gazdára”. Azért nem több, mert egyszerűen nincs gyermekszemorvos – a szakember úgy tudja, hogy évente mindössze egyetlen szakorvost termel ki a rendszer. Most azt próbálják elérni, hogy rezidensek is vizsgálhassanak – válaszolja a megoldás mikéntjét firtató kérdésünkre Barát József, a GYEA programvezetője. Tóbiás Richárd a lesújtó számokkal folytatja: ma Magyarországon 150-200 ezer gyermek egyáltalán nem, vagy nem megfelelő szemüveggel rendelkezik, és ugyanez igaz másfél millió felnőttre is.

Ötéves koráig a hatályos szabályok szerint minden gyermeknek át kell esnie a kötelező szűrésen, de a gyakorlatban ez nem valósul meg, hiszen pont azok a védőnők hiányoznak az ellátórendszerből, akik szűrnének, de még ha a szűrés meg is történik, a gyerek akkor sem jut el az orvoshoz, mert ugye nincs, ráadásul – így Tóbiás Richárd – jóformán csak Budapesten találni olyan látszerészt, aki foglalkozik az OEP-támogatott szemüvegekkel – ez azért van, mert nekik nagyon nem jó üzlet –, az utazás pedig újabb tízezres kiadást jelent az amúgy is napról napra tengődő családoknak.

Nincs ingyenes gyógyászati segédeszköz, vagyis ha a gyerek iskolás kora előtt kiderül, hogy valami baj van, akkor a szülő anyagi helyzetétől függ, kap-e szemüveget, hallókészüléket, lúdtalpbetétet, és így tovább – veszi vissza a szót Herczog Mária. A szociológus szerint az a gyerek, aki ilyen korán lemarad, később nem lesz képes hozzájárulni a közösség életéhez: nem fog tudni dolgozni, adózni, vagy épp másokat segíteni. „A saját jövőnket és a saját közösségünket tesszük tönkre, nem csak az adott gyereket”.

Érdemes volna kiszámolni, mennyit veszítünk azzal, ha egy gyerek nem lát vagy hall rendesen, vagy, ha egyszerűen csak nem fejlődik megfelelően. „Ha a kormány bölcsen gondolkozna a saját és az általa preferált polgárok jólétéről, akkor az volna az érdeke, hogy minden egyes megszületett gyereknek a legoptimálisabb feltételeket biztosítsa, mert egyfelől a megszületettek jó helyzetben lennének, másfelől nyilvánvalóan a demográfiai helyzetet változtatná, ha azt látnák az emberek, hogy a kormányzatok hosszútávú, megbízható, tisztességes módon támogatják a családokat abban, hogy képesek legyenek a gyerekeiket felnevelni” – fogalmazott meg erőteljes, általános rendszerkritikát Herzog Mária.

Mindezek mellett egészen aprónak tűnő, ám annál fontosabb segítség, hogy a rászoruló gyerekeknek iskolaidőn kívül, a nyári szünetben is jusson élelem. Ennek jegyében indította útjára a GYEA a „Telitányér” néven futó akcióját, melynek keretében a támogatók egy-egy idézettel ellátott tányért vásárolhatnak. Egy tányér ára ötszáz forint, ami egy gyermek egyszeri melegétkezését fedezi. A támogatók között ott van az ország első Michelin-csillagos étterme, a Costes, amely felajánlotta, hogy egy szerencsés támogatót vendégül lát. Az alapítvány gyermeknapi akciót is szervez: május 28-án az ország tíz legszegényebb falvából 150 gyereket hoznak el a fővárosba egy állatkerti látogatásra, étterembe, továbbá élelmiszercsomagot és játékokat is kiosztanak majd. Ahogyan Kromek Henriett, a GYEA elnöke fogalmaz: ezek a gyerekek rendkívül ingerszegény környezetből jönnek – nem látnak mást, csak a saját házukat és udvarukat –, ezért nagyon fontos, hogy lássák, más is van azon kívül, amit a saját életükben tapasztalnak. Az a legszomorúbb, hogy elképzelhető, miszerint ez lesz életük legjobb élménye, és soha többet nem fog velük előfordulni még csak hasonló sem – jegyezte meg az alapítvány vezetője, aki az egy százalékos szja-felajánlásról való rendelkezés fontosságára is igyekezett felhívni a figyelmet, most, hogy a bevallásokat az adóhivatal készíti el.

A már említett, 430 ezer magyarországi rászoruló gyerekből – ők azok, akik Gyermekvédelmi Kedvezményben részesülnek, családjukban az egy főre eső jövedelem kevesebb mint 37050 forint –,  az állam szerint 208 ezer szorul rá ingyenes nyári étkeztetésre, ám a családoknak ezt kérelmezniük kell, amit sokan szégyellnek, vagy egyszerűen nem is tudnak róla. A szegényebb önkormányzatok gyakran nem is tájékoztatják őket, az állam ugyanis csak a szükséges fedezet egy részét fizeti ki. Ezért van az, hogy – mint az korábbi parlamenti interpellációk során kiderült – az elmúlt évek iskolaszüneteinek idején körülbelül csak 100 ezer gyereknek jutott szünidei étkezés.

Írásban megkérdeztük az illetékes, Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságát, hogy a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program keretében eddig konkrétan mire és mekkora összegeket költöttek el, illetve arra is kíváncsiak voltunk, mely régiókban szándékoznak kiosztani a még meglévő támogatásokat, és konkrétan kiket/milyen céllal támogatnának belőle. Válaszaikkal frissítjük cikkünket!

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):