Éremeső Rióban – összefoglalónk az olimpia pénteki versenynapjáról

augusztus 13, 2016

Márton AnitaMárton Anita országos csúccsal bronzérmet nyert. Fotó: MTI, Czeglédi Zsolt

A magyar szempontból szinte eseménytelen csütörtök után a péntek éremesőt hozott a riói ötkarikás játékokon: Hosszú Katinka és Cseh László ezüst-, Kapás Boglárka és Márton Anita pedig bronzérmet szerzett. A férfi vízilabda-válogatott negyedik próbálkozásra végre behúzta az első győzelmet.

Úszás – Hosszú Katinka és Cseh László ezüst-, Kapás Boglárka bronzérmes

A pénteki napon három úszónk is dobogóra állhatott: Hosszú Katinka a három arany után ezúttal ezüstöt ünnepelhetett 200 háton, ahogyan Cseh László is 100 pillangón. Női 800 gyorson Kapás Boglárka is remekül úszott, és a harmadik helyet kaparintotta meg.

Nyilatkozatok:

Hosszú Katinka: „Az emberben mindig benne van, ha ilyen szoros küzdelemben veszít, hogy csak egy kicsi kellett volna még. De négy érem után azt hiszem, nem nagyon bánkódhatok.” 

Valóban szoros volt:

  1. Madeline Dirado (Egyesült Államok) 2:05.99
  2. Hosszú Katinka 2:06.05

Hosszú KatinkaMadeline Dirado (jobbra) és Hosszú Katinka a célban. Fotó: MTI, Kovács Tamás

Cseh László: „Ez az 50.39 tekintélyt parancsoló. Az olimpia előtt reménykedtem, hogy én is tudok ennyit, de az, hogy megvan az ezüstérem, szerintem fantasztikus. Különleges, hogy pont mi hárman lettünk holtversenyben ezüstérmesek. Jobb lenne, ha egyedül állhatnék a második helyen, de örülök, hogy Le Clos-val és Phelpsszel osztozhatok egy pozíción.”

Valóban tekintélyt parancsoló:

  1. Joseph Schooling (Szingapúr) 50.39 – olimpiai csúcs
  2. Cseh László 51.14, Chad Le Clos (Dél-Afrika) 51.14, Michael Phelps (Egyesült Államok) 51.14

PHELPS, Michael; Cseh László; Chad Le ClosA Magyar Olimpiai Bizottság által közzétett képen a három második helyezett, (balról jobbra) az amerikai Michael Phelps, a dél-afrikai Chad Le Clos és Cseh László. Fotó: MTI/MOB/Szalmás Péter

Kapás Boglárka: „Csak két tizedre volt az ezüst, de egyáltalán nem érdekel, nem zavar, mert amiért jöttem, azt hazaviszem, és ez fantasztikus érzés. Akkor kezdtem el sírni, amikor az interjúra indultam, mert akkor esett le, mi történt. Szeretném megköszönni azoknak az embereknek, akik ide juttattak. Elsősorban édesanyámnak, apukámnak, az egész családomnak, az edzőimnek, akikben maximálisan bízom, az egyesületemnek, az Újpestnek, mert tárt karokkal fogadtak és mindent megkapok, amire szükségem van. Köszönöm a sportpszichológusnak, a masszőröknek, a dietetikusnak, mert ezt nem én nyertem, hanem mi. Most leginkább hálát érzek, úgyhogy köszönöm.”

Ledecky más dimenzió:

  1. Katie Ledecky (Egyesült Államok) 8:04.79 – világcsúcs
  2. Jazz Carlin (Nagy-Britannia) 8:16.17
  3. Kapás Boglárka (Magyarország) 8:16.37

Kapás BoglárkaKapás Boglárka a bronzzal. Fotó: MTI, Kovács Tamás

Női 50 gyorson Molnár Flóra a 25. lett, így nem jutott tovább előfutamából.

Férfi 1500 gyorson szintén gyorsan elvéreztek úszóink: Rasovszky Kristóf a 35., Gyurta Gergely pedig a 19. helyen zárt.

A Balog Gáborral, Bohus Richárddal, Pulai Bencével, Gyurta Dániellel fölálló 4×100-as vegyesváltó szintén nem jutott a döntőbe – a 9. helyen végzett.

Atlétika – Márton Anita bronzérmes

Márton Anita az utolsó sorozatban elért 19.87 méteres országos csúccsal a harmadik helyen végzett a női súlylökés szombat hajnali döntőjében.

„Azt gondoltam, hogy az első három hely mindegyikéért húsz méter felett kell lökni, de hála Istennek nem mindenki időzítette jól a csúcsformáját, nekem pedig edzőm segítségével ismét sikerült eltalálni a formaidőzítést, hogy megint a legnagyobb versenyen érjem el a legjobb eredményt. Nagyon izgultam, főleg a selejtező előtt, de most az első lökésemen is látszott. Utána megnyugodtam. Van bennem egy olyan gát, amelyet nehezen lépek át, nagyon kell az az első érvényes kísérlet. Szépen, lassan sikerült fölépíteni, és sorozatról sorozatra javítani. Amikor kiderült, hogy megvan a bronzérem, sírva fakadtam, mindenféle kavargott a fejemben, nem akartam elhinni, hogy sikerült. Aztán arra, hogy ebben mennyi munkám benne van. Az elmúlt tizenöt évben rengeteget dolgoztam azért, hogy egy ilyen jó eredményem legyen” – mondta Márton Anita a verseny után.

Márton AnitaMárton Anita. Fotó: MTI, Czeglédi Zsolt

Németh Angéla 1968-as diadala óta nem szerzett olimpiai érmet magyar női atléta; összességében ez a hetedik magyar női érem atlétikában.

Zsivoczky-Farkas Györgyi a 13., Krizsán Xénia pedig a 23. helyen áll hétpróbában – négy szám után.

Férfi diszkoszvetésben Kővágó Zoltán a döntőbe jutott.

Helebrandt Máté 28. helyen végzett a férfi 20 kilométeres gyaloglás számában.

Vízilabda

Magyarország-Japán 17–7: a férfi vízilabda-válogatott három döntetlen után végre győzni tudott az eddig pont nélküli japán ellen.

„Elégedett vagyok, mert nyertünk. Játszhatunk akármilyen jól, a végén az számít, hogy mi áll az eredményjelzőn. Ezért akár rosszul is játszhatunk, ha nyerünk. Jól felkészültünk a japánokból, ők nem változtattak az eddigi taktikájukon, így nem leptek meg minket. A tizenhét lőtt gól magáért beszél. Örülök, hogy másik medencében játsszuk az utolsó csoportmeccset a brazilok ellen, mert az itteni vízben a játékosok már nem láttak, annyira klóros volt. Vasárnap élet-halál meccs vár ránk” – értékelt Benedek Tibor szövetségi kapitány a találkozó után.

Sportlövészet

A kisöbű szabadpuska fekvő számában sem Sidi Péter (10.), sem pedig Szabián Norbert (42.) nem jutott döntőbe.

Cselgáncs

A férfi +100 kilogrammosok között Bor Barna a 2. fordulóig jutott, ahol Alex García Mendoza állta útját. A kubai intéssel nyert.

Ökölvívás

A férfiak 75 kilogrammos súlycsoportjában Harcsa Zoltán technikai K.O.-val kikapott a kubai Arlen Lópeztől.

Vitorlázás

A szörfös Cholnoky Sára a 23., míg Gádorfalvi Áron a 25. helyen végzett összetettben, így 12 futam után mindketten búcsúzni kényszerültek. Gádorfalvinak ez volt a hatodik olimpiája!

Érdi Mária laser radialban ismét a mezőny első felében vitorlázott: a 11., majd 18. lett, amivel összesítésben a 16. nyolc futam után.

Vadnai Benjamin összetettben a 32. helyen áll, miután pénteken a 30., illetve a 39. helyen futott be.

A harmadik helyen álló finndingis Berecz Zsombor szombaton száll vízre.