Európai menekültválság: így tud segíteni!

szeptember 18, 2015

Header1

Csütörtök reggel fél kilenckor léptünk be Szerbiába. Bár a kamionok hosszú kilométereken keresztül torlódtak fel a határ mindkét oldalán, húsz perc alatt átjutottunk a határon.

popos

Úton odafelé a menekültek két csoportját láttuk az út mellett, őket rendőrök vették körül.  Szabadkára kilenckor érkeztünk meg, ahol Nagy Tiborral és Varga Dáviddal, az Eastern European Outreach Humanitárius Szervezet munkatársaival találkoztunk. Az ő szervezetük látja el élelmiszerrel és egyéb felszereléssel a Szerbián keresztül az Európai Unió országai felé haladó menekülteket már négy éve.

davidbeni

Dávid (jobbra) korábban teológiát hallgatott, jelenleg egy osztrák egyetem filozófia szakos hallgatója. Jelenleg felfüggesztette tanulmányait annak érdekében, hogy minden idejét az egyre nagyobb számú szerbiai menekült megsegítésének szentelhesse.

„Négy éve csináljuk. A kormány semmit nem tesz ezekért az emberekért, azt szeretné, ha minél előbb elhagynák az országot. A nemzetközi szervezetek, mint például a Vöröskeresztszintén sem tesz semmit azért, hogy segítse őket” – mondta el az önkéntes.

Miután dínárra váltottunk nyolcezer dollárt, élelmiszert (tonha konzerv, szardínia, joghurt, keksz, tej), palackozott vizet, és tisztasági eszközöket (WC-papír, nedves törlőkendő, pelenka) vettünk két helyi bevásárlóközpontban.

IMG_0540-e1442524674780

Béreltünk egy teherautót, amivel azután elvittük az árut a Horgosnál található határátkelőhöz, ahol Dávidék szervezete egy segélypontot működtet a határ déli oldalán. Ott több ezer szíriai, afgán és kisebb részben afrikai menekült táborozik az senki földjén, ahol már rengeteg a szemét az összevissza felállított sátrak között.

Screen-Shot-2015-09-18-at-9.02.15-AM-e1442559869541

A Horgos felé vezető úton sorokban mentek a menekültek az onnan mintegy százharminc kilométerre lévő Horvátország felé.

horgos1

Néhányan a fák alatt kerestek menedéket a tűző nap és a 37 fokos hőség miatt. Ahogy közeledtünk a határhoz rengeteg menekültet láttunk, beleértve kisgyermekes családokat is karon ülő babákkal, akik az őket a horvát határra szállító buszokra várakoztak.

tents

Miután megérkeztünk Horgosra, ahol az előző napon a dühös menekültek összecsaptak a magyar készenléti rendőrökkel, több száz menekültet láttunk összetákolt sátrakkal. A jobboldali sátorban egy fiatal nő lakott férjével és három gyermekével, közülük a legkisebb alig múlt fél éves. Amikor meglátogattunk, a mellettük álló sátorban élő család két kisgyermekére is ő vigyázott. A tűző napon a sátorban körülbelül negyven fok volt. Adtunk nekik tejet, joghurtot, bébiételeket, pelenkát, törlőkendőt, és ötven dollárt a horvátországi buszjegyre.

Az anya, aki azt kérte, hogy ne készítsünk róluk fotót, nem akart felszállni a buszra, és elmondta, hogy Németországba szeretnének eljutni.

A nagyjából tíz önkéntes segítségével az ellátmányt kipakoltuk és azonnal ki is osztottuk. A menekültek türelmesen álltak sorba, míg megkapták a csomagot, amikor az önkéntesek arról tájékoztatták őket, hogy délután négy körül jön értük a busz, hogy a horvát határhoz vigye őket, és hogy menjenek száz méterrel arrébb, ahol a busz fel tudja venni őket.

doscwbor

Az Eastern European Outreach humanitárius szervezet mellett számos másik szervezet is segítséget nyújt a területen a menekültválság kezelésében, beleértve az Orvosok Határok Nélkül (képünkön), az Ökomenikus Humanitárius Szervezetet és a Swiss Solidarityt is.

busin

Ahogy elhagytuk Horgost, láttuk, ahogy a menekülteket buszok viszik Horvátország irányába.

Screen-Shot-2015-09-17-at-8.10.53-PM-e1442513490898

Távozásunkkor Varga Dávid (balra) és Nagy Tibor (jobbra) arról tájékoztatott bennünket, hogy másnap a Nyugat-Szerbiában, a horvát határ mentén is hasonló humanitárius segélypont felállítását tervezik. Elmondták, hogy bármilyen támogatást örömmel vennének, akár anyagi, akár egyéb formában a Budapest Beacon olvasóitól is.

„Hogyan segíthet?”

Kérjük, gondoljon az Eastern European Outreach humanitárius szervezet támogatására, melyben az alábbi átutalási útmutató nyújt segítséget, vagy bármely helyi, illetve nemzetközi segélyszervezet támogatására, amelyek anyagi támogatást nyújtanak a Németországba vagy valamelyik skandináv államba tartó menekülteknek.

howtodonate