Extrém hideg – a hétvége hírei

január 9, 2017

Polgárőrök teával kínálnak egy hajléktalant az Örs Vezér téri aluljáróban. A hideg idő miatt a budapesti polgárőrök megerősített létszámban járőröznek. Fotó: MTI, Mohai Balázs

A Szociális Fórum szerint meg kellene nyitni a közintézményeket és az egyházi épületeket a rászorulók előtt. Reintegrációs őrizetben lévő rab mentett ki a beszakadt tóból egy embert. Zuglóban két hajléktalanon már nem tudtak időben segíteni. Hírösszefoglaló.

Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt, a Magyar Szociális Fórum (MSZF) adatai szerint december végéig nyolcvanan fagytak meg Magyarországon, harmaduk a saját lakásában. Bár Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerint a helyzetet képesek kezelni, és a mintegy 11 ezer férőhely eddig elegendőnek bizonyult, az MSZF vasárnapi gyorsjelentésében azt írja: már száz körül jár a fagy áldozatinak száma (pontos számot nem közöltek – a szerk.), vagyis eszerint január első hetében bő negyedével emelkedett a kihűléses halálesetek száma.

Az MSZF annak tulajdonítja a tömeges fagyhalált, hogy az élet védelmére tett állami intézkedések nem felelnek meg a vészhelyzet támasztotta követelményeknek.

Ki kellene nyitni a fűtött középületeket és egyházi épületeket a fagyoskodók előtt, de nem teszik. Ezért félő, hogy a fagyhalál áldozatainak száma a százat is meghaladhatja. Sok embertársunknak nincs hová mennie, nincs hol meghúzódnia, mert a hajléktalan szállók és melegedők megteltek

– áll az MSZF közleményében.

Erre Lőrincz Norbert már szombaton figyelmeztetett: a Hajléktalanokért Közalapítvány (HKA) kuratóriumának elnöke a szállók és melegedők 110-115 százalékos kihasználtságáról beszélt a rekordhideg kapcsán.

Rekordhideg

Vasárnapra virradóra megdőlt az országos napi minimum hőmérsékleti rekord: a Pest megyei Tésán mínusz 28,1 fokig hűlt a levegő – tájékoztatta az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az MTI-t. Mostanáig ezen a napon 1985-ben, a Nógrád megyei Romhányon volt a leghidegebb, akkor mínusz 26,5 fokot mértek.


Az utcai szolgálatok rendszeresen, néhány óránként felkeresik azokat, akik saját akaratukból mégis kint maradnak, és amikor esetleg a kihűlés határára jutnak, beviszik őket valamelyik szállóra, vagy mentőt hívnak. Országos szinten 83 utcai szolgálat működik – közölte Lőrincz.

Országos méretűvé nőtte ki magát a segélyakció

Fotó: Szabadfogas/Facebook

A hétfő délelőtti adatok szerint már 98, úgynevezett Szabadfogas” segít a rászorulókon országszerte. A Facebookon szerveződő jótékonysági akció lényege, hogy minél több helyre, minél több kabátot akasszanak ki egy fogasra, hogy azt egy rászoruló leakaszthassa. A cél, hogy mindenki átvészelje a telet.

A kezdeményezők egy térképet is létrehoztak. Itt látható, hova lehet vinni a kabátokat:

Az első Szabadfogast Budapesten állították föl szombaton a Vígszínház előtt, melyhez használati utasítást is mellékeltek: ha fázol, vegyél el egy kabátot. Ha nem szeretnéd, hogy mások fázzanak, tegyél ide egyet.”

Fogvatartott mentett a Desedából

Reintegrációs őrizetben lévő fogvatartott mentett ki egy embert Magyarország leghosszabb mesterséges tavából, a Desedából vasárnap – írta meg a Kaposvármost.

A reintegrációs őrizet annyit tesz, hogy a szabadságvesztését töltő elítéltet még nem helyezték szabadlábra, de a büntetés-végrehajtási intézetet elhagyhatta, a büntetéséből hátralévő részt szabadlábon töltheti, általában nyomkövetős megfigyelés alatt. Az eljárás nagyban elősegíti a társadalomba való visszailleszkedést, azaz a reintegrációt.


Az épp a kutyáját sétáltató elítélt két darab létra és kötelek segítségével megközelítette a bajba jutott férfit, aki alatt beszakadt a jég. Közben a korcsolyázó társai már hívtak segítséget. Végül mindkettejüket a kaposvári hivatásos tűzoltók illetve a Kötél egyesület kiérkező emberei segítették ki a partra.

Fotó: Kötél/Facebook

Szombat hajnalban életet mentett egy kenyérszállító is Békés megyében. A fuvarozó Gyuláról tartott teherautóval Dobozra, amikor arra lett figyelmes, hogy egy idős férfi fekszik a főút mellett. Azonnal megállt, és a bajbajutott segítségére sietett: a körülbelül hatvan év körüli férfi magánál volt, tudott kommunikálni, viszont teljesen átfagyott, a keze gyakorlatilag hófehér volt – mesélte a szerencsétlenül járt embert megmentő Jelenka László a beol.hu-nak.

Eltévedt egy pár a Pilisben

Szombat este 17 óra után telefonált be a központi segélyhívóra egy nő, mert eltévedt a párjával a Pilisben. Mivel Csongrád megyéből érkeztek a területre, semmilyen helyismerettel sem rendelkeztek. Elmondásuk szerint a Dobogókő és Pilisszentkereszt közötti erdős területen túráztak, de letértek az útvonalról.

A Komárom-Esztergom megyei és a Pest megyei rendőrök azonnal a helyszínre indultak és a társszerveket értesítették. A területre speciális mentőcsoportok, polgárőrök és a területet ismerő erdészek érkeztek. Az akció előtt a Komárom-Esztergom megyei rendőrfőkapitány-helyettes 72 embernek tartott eligazítást. A kutatócsoportok -18 fokos időben indultak útnak.

A szakemberek részletes térképen már be is határolták a pár lehetséges tartózkodási helyét, amikor a helyi vadászházba telefonált a bejelentést tevő nő, hogy időközben kitaláltak az erdőből, és épségben visszajutottak a szálláshelyükre – számolt be a police.hu.

A fagyoskodókon is segítettek a rendőrök

A rendőrség beszámolói szerint az elmúlt napokban országszerte több településen segítettek a rendőrök fagyoskodó embereken.

Határrendészek járőrözés közben találkoztak egy asszonnyal Tiszaviden, akinek házában sem áram, sem fűtés nem volt, a nyílászárók is sérültek voltak. A rosszullétre panaszkodó 53 éves asszony elmondta, hogy elfogyott a pénze: sem tüzelőt, sem élelmiszert nem tud már venni, és napok óta nem evett. A rendőrök értesítették a mentőket, akik kórházba vitték a nőt.

Galgamácsán egy 56 éves férfit találtak fűtetlen otthonában a rendőrök, Nógrád megyében pénteken pedig három alkalommal segítettek: egy átfázott 62 éves nőt fűtött lakóhelyére, míg egy 61 éves és egy 69 éves nőt az önkormányzat által üzemeltetett melegedőbe vittek a rendőrök, mivel otthonukban nem volt fűtés.

Egy szajoli férfinak csak annyi ereje maradt, hogy felhívja a rendőrséget és elmondja: egy fűtetlen épületben lakik és meg fog halni. A lakcímét nem árulta el, ám szerencsére a rendőrök hamar megtalálták az átfagyott férfit, aki zavartan viselkedett és összefüggéstelenül beszélt, ezért mentőt hívtak hozzá – áll a 444 beszámolójában.

Két ember megfagyott Zuglóban

Mentőorvos és rendőrök a XIV. kerületi Kövér Lajos utcában, ahol egy nő és egy férfi holttestét találták meg. Fotó: MTI, Mihádák Zoltán

Nem érkezett időben a segítség ahhoz a két hajléktalanhoz, akinek a holttestét vasárnap fedezték föl Zuglóban, a Kövér Lajos utca egyik üres telkén összetákolt bódéban. Bár az M1 déli híradója még azt hangoztatta, hogy nincs bizonyíték arra, miszerint a férfi és a nő megfagytak volna, kora délután Lakatos Tibor, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) főosztályvezetője hivatalosan is elismerte, hogy az áldozatok fagyhalált haltak – írja a Hvg.hu beszámolójában.

A lehetőséget látta meg a fagyban

Akad azért egy hírek között egy kis derűre okot adó is: Varga György, az MTI fotósának vasárnapi képén tűnt föl egy férfi, aki a 32 éves hidegrekord napján látta elérkezettnek a pillanatot, hogy megmártózzon a Hévízi-csatornában.

Fotó: MTI, Varga György

Az esetről hírt adó 444-nél jelentkezett a képen látható férfi, aki nem más, mint a zalaköveskúti alpolgármester, Tolnai István, aki napok óta szivárványsügéreket filmez a vízben, elmondása szerint ilyenkor ugyanis nincsenek fürdőzők, akik elriasztják a halakat.

Ha ebben a -13 fokban levetkőzik és fél percet mozdulatlanul áll, akkor a 18 fokos víz melegnek tűnik és  minden gond nélkül beleereszkedik. A víz hőmérsékletét az alulról sugárzó talajhő növeli. Az iszap melegebb a víznél is. A víz felszínén sincs hideg, mivel a kipárolgás felhevíti az ottani levegőt. A parton talán mínusz 6 lehetett

– mesélte.

A sarkvidéki időjárás várhatóan a hét közepéig kitart, ezért továbbra se felejtse:

Ha földön fekvő embert lát, aki nem válaszol a kérdésekre, hívjon segítséget! A fűtetlen lakásokban élő idős emberek is veszélyben vannak. A fővárosi diszpécserszolgálat telefonszáma +36 1 338 41 86.

Ha utcán fekvő, kihűlésnek kitett emberekkel találkoznak, vagy észreveszik, hogy szomszédjuk kéménye nem füstöl, és az egyébként tevékeny embert nem látták egy ideje, haladéktalanul értesítsék a családsegítőt, az önkormányzatot vagy a diszpécserszolgálatot, illetve hívják az ingyenes 107-es vagy 112-es telefonszámot.

A diszpécserszolgálatok és a hajléktalanellátók működésével kapcsolatos információk megtalálhatók a www.diszpecserportal.hu és a www.hajlektalan.info oldalon.

A melegedőhelyek fővárosi és országos listája ide kattintva érhető el.


Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):