Ezrek demonstráltak Budapesten az internetadó ellen

október 26, 2014

protest

A tiltakozók délután 5.30 körül kezdtek megérkezni a József Nádor térre, az egy héttel ezelőtt bejelentett, tervezett internet adó ellen. Gulyás Balázs, az esemény főszervezője fél órával később lépett a színpadra, a résztvevők száma 6-7.000-re tehető.

Gulyás elmondta, nem a miniszterelnök ellen tüntetnek, de hozzátette, ha lemondana, internetadó sem lenne. A “Nem hagyjuk!” és az “Orbán takarodj!” felkiáltásokra Gulyás elmondta, hogy az internet-szolgáltatást már eddig is 27 százalékos adóval sújtják Magyarországon, és emiatt elfogadhatatlan, hogy kormány külön adót vessen ki a sávszélesség használata után.

“A meglévő adók mértéke is brutális, már fizetünk áfát az internethasználat után. Nem fizetünk egy korrupt kormánynak!”, mondta Gulyás. “A kormány azt akarja, hogy az általuk kontrollált médiából jussunk információhoz.” Ezután felkérte az összegyűlt tömeg tagjait, hogy emeljék a magasba mobiltelefonjaikat annak jeleként, hogy nem lehet megállítani őket, mivel sokan vannak, és nem fogják feladni. A tömeg hangosan kántálta a „Nem hagyjuk!” rigmust.

Gulyás ezután 48 órát adott a kormánynak, hogy vonja vissza az internetadó tervezetét. „Szabad ország, szabad internet” kiabálta a tömeg.

A tömeg ezután a Hősök tere felé indult, és több, mint tízezresre hízott. Az amerikai nagykövetség ügyvivője, André Goodfriend civil ruhában és hátizsákkal szintén a tömegben sétált. Gulyás arra hívta fel a tüntetőket, hogy ne takarják el arcukat, mivel ez egy „jogszerű tüntetés”. Amikor számos kapucnis felsőt és maszkot viselő tüntető ostromolni kezdte a Fidesz székházát, Gulyás felszólította a tüntetőket, hogy hagyják békén a székházat, mert önmagában az a tény, hogy ilyen sokan összegyűltek, elegendő a kormány figyelmének a felkeltésére.

“Megmutattuk nekik, hogy sokan vagyunk, és ezt nem hagyhatják figyelmen kívül. Ezért énekeljük el közösen a himnuszt és menjünk haza békével.”  “Diktátor! Elegünk van!” és “Ruszkik haza!” kiabálták sokan, miközben billentyűzeteket, mobiltelefonokat és számítógépes monitorokat dobáltak a Fidesz székházára, számos ablakot betörve és a kerítést ledöntve. Három tüntető felmászott az első emeleti erkélyre és kitűzték az Európai Unió zászlaját.

A Hír TV rendkívül aggódó riportere a rendőri jelenlét teljes hiányára panaszkodott.

Este 8.25-kor mintegy 300 rendőr érkezett a helyszínre és felszólította a tüntetőket a terület elhagyására. Ezután felhangzottak a “Magyar rendőr velünk van!” és a „Szégyelljétek magatokat!” felkiáltások, de a tömeg elkezdett feloszlani. Sok tüntető azonban azzal fejezte ki szembenállását, hogy azt kiabálta: „Nem megyünk haza”. Este fél tízkor már csak mindössze 300 tüntető maradt a helyszínen.

Hivatkozás:

http://www.atv.hu/belfold/20141026-internetado-ellen-tuntetnek-percrol-percre