Fabiny: a keresztény Európa már megszűnt

augusztus 8, 2016

fabiny_lwfdr. Fabiny Tamás evangélikus püspök. Fotó: evangelikus.hu

A keresztény Európa a szekularizálódással és az emberek elvallástalanodásával már megszűnt – mondja dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök. Szerinte akik Ázsiából vagy Afrikából jönnek, pont ugyanazt teszik, mint a nizzai merénylő áldozatai: menekülnek. „Menekülnek egy őket életveszélyesen fenyegető teherautó elől, amit az éhínség és a háború jelent”.

„A keresztény Európa a szekularizálódással és az emberek elvallástalanodásával már megszűnt. Már bocsánat, de engem nem tud meghatni, amikor azok hullatnak krokodilkönnyeket a keresztény Európáért, akik nem keresztelik meg a gyerekeiket, nem járnak templomba, nem keresik a kereszténység útját”mondja a 24.hu-nak adott interjújában dr. Fabiny Tamás evangélikus lelkész.

A teológus – 2006 óta az Északi evangélikus egyházkerület püspöke – szerint a franciaországi papgyilkosság átlépett egy érzelmi határt. A lelkész vértanúnak tekinti a támadásban elhunyt kollégáját, ugyanakkor azt gondolja, hogy minden egyes emberélet fontos. „Ugyanilyen fájdalmas egy Szíriában, vagy Törökországban megölt embernek a halála. Vagy egy Bangladseben felrobbantott embernek a halála. Azért, mert engem érzelmileg jobban megérint, és közelebb van hozzám a francia eset, attól még ugyanolyan fájdalmas számomra annak a névtelen embernek az elpusztulása is, akit hasonlóképpen gyilkoltak meg” – magyarázza Fabiny.

„Nyilván figyelmeztető, hogy sokkal kiszolgáltatottabb lett az európai ember is, és azt a biztonságot – ami lehet, hogy csak vélt biztonság volt –, amiben eddig voltunk, azt most elveszítjük. Jobban össze kell zárnunk a sorainkat, és jobban törekednünk kell rá, hogy megbecsüljük azt, amink van. Ugyanakkor, hol van az megírva, hogy nekünk több jogunk van a biztonságra, mint egy afrikai embernek?” – kérdezi a lelkész.

Lehet, hogy nagyon rossz példa, de a nizzai teherautós esetre gondolok, ahol az elkövető célzottan ráhúzta a kocsit az emberekre, és próbálta őket elgázolni. Az emberek mást sem tettek, csak menekültek a teherautó elől. Akik Afrikából és Ázsiából jöttek, azok pont ezt teszik. Menekülnek egy őket életveszélyesen fenyegető teherautó elől, amit az éhínség és a háború jelent” – hangsúlyozta az evangélikus püspök.

A globalizáció szerinte azt is jelenti, hogy ahol több biztonság van, abból próbálunk valamit másoknak is átadni, ugyanakkor nem biztos, hogy ez egyben azt jelenti: mi most feladjuk a magunk biztonságát, sokkal inkább azt, hogy valakit befogadunk ebbe a biztonságba. „Mint amikor valaki fölé tartom az ernyőm egy részét. Lehet, hogy én akkor megázom kicsit, de még is van értelme annak, hogy fölé tartsam azt az ernyőt. Pusztán az, hogy a keresztény Európa megszűnik, az egy gyakran hangoztatott érv, de nem igaz.”

„A véleményem eléggé közismert, én is, a pápával összhangban, bizonyos fokú nyitottságot mutatok, és én igenis, még a menekültek lábának a megmosását is jézusinak tartom. Ez pont azt a jézusi provokációt testesíti meg, amikor Jézus megbotránkoztatta a farizeusokat azzal, hogy a bűnösöket, a leprásokat és a prostituáltakat fogadta be. Ezzel nem a bűnüket legitimálta, hanem a kiszolgáltatottságukra akart rámutatni” – hangsúlyozta Fabiny. „Nincs baj a lábmosással egyáltalán. Azzal van baj, ha mi úgy akarjuk a magunk biztonságát, hogy abba nem vagyunk hajlandók másokat beengedni” – tette hozzá.

A püspök ezt indokolatlan és önző magatartásnak tartja. Szerinte Európában még van hely, de az ideérkezőket igenis regisztrálni, majd – amennyiben le akarnak telepedni – integrálni kell.

Az iszlámmal való párbeszéd is fontos – mondja Fabiny –, már csak azért is, hogy megkülönböztessük az iszlámot az iszlámra hivatkozó terrorizmustól és militáns gyakorlatoktól.  „Ahogy a kereszténység sem azonos az inkvizícióval és engem is nagyon zavar, hogyha tőlem azt kérik számon, hogy miért volt inkvizíció, úgy az iszlám nyakába se varrható, hogy miért voltak terrorcselekedetek.”

A püspök a kormányt abban tartja hibásnak, hogy csak a biztonságpolitikai és gazdasági szempontokat hangsúlyozta, a humanitárius és egyéb szempontokról ugyanakkor sosem beszélt.

„Megértem, hogy különösen a franciaországi és németországi események után, az emberekben van egy általános félelem. Nem bagatellizálom el ezt a kérdést, de egyszerre kell beszélni a biztonságpolitikai és a humanitárius kérdésekről” – mondta.

Fabiny az egyházról, annak fejlődéséről, a melegek elfogadásáról és sok másról is beszélt. A vele készült interjút teljes egészében itt olvashatják.