Falus Ferenc, a közös ellenzéki jelölt szélesebb ellenzéki összefogást szeretne

augusztus 8, 2014

falus

A három-párti Összefogás Falus Ferencet, a korábbi Országos Tisztifőorvost választotta közös budapesti főpolgármester jelöltnek az október 12-ére kiírt önkormányzati választásokon. Korábban sokan várták, hogy Falus az Együtt-PM jelöltje lesz lakóhelyén, Budapest második kerületében.

Pénteken, a hivatalos döntés meghozatala után Falus a Facebook oldalán írt: “ Köszönöm az engem támogató pártok jelölését, amit ezúton hivatalosan is elfogadok. Azonban még nem állhatunk meg, szeretném szélesebbre nyitni az ellenzéki együttműködést, ezért már a jövő héten tárgyalásokat kezdek a legjelentősebb civil és társadalmi szervezetekkel. Együtt változtatunk!”

László Róbert, a Political C agytröszt választási elemzője a The Budapest Beacon-nek elmondta, az ellenzék elérte a majdnem lehetetlent azzal, hogy a hetekig tartó párbeszéd végén olyan jelöltet talált, aki nem párthoz kötődő személy és mindhárom párt számára elfogadható volt.

“Falus Ferenc jó választás, – vagy lett volna 6-12 hónappal ezelőtt.” Komoly ember, országos tisztifőorvos volt. Együtt dolgozott Gyurcsány Ferenccel, van háttere Bajnai Gordonnál is. Elfogadható személy mindannyiuknak, még Horváth Csabának is, pedig ő akart lenni a közös jelölt. Nem vártam, hogy találnak valakit, aki nem kötődik valamelyik párthoz. Még a szocialisták is támogathatják őt egy jó kampányban.”

Azonban, tette hozzá, „Már túl késő. Alig hatvan nap van hátra, ami nagyon kevés idő. Teljesen idegen, nincs érzelmi kötődés Falushoz. Két hónap túl kevés egy jelölt felépítéséhez.”

László megjegyezte, hogy a “Fidesz még nem kapcsolt kampány üzemmódba”, szemben a legutóbbi önkormányzati választásokkal. „2010-ben sokkal óvatosabbak voltak, megvárták a választásokat, mielőtt megtámadták az Alkotmánybíróságot és államosították a magánnyugdíj pénztárakat. Most sokkal magabiztosabbak, ahogy azt a Tusnádfürdőn elhangzott beszédből is láthatjuk. 2010-hez képest szavazatokat fognak veszíteni, bár ennek mértéke a részvételtől és a mobilizálástól függ.”

László elmondta, nem csak az új kormánypárt részére kedvező új választási rendszert kellene okolnia az ellenzéknek. “Igen, a törvény igazságtalan. De mégis, a budapesti főpolgármestert pont úgy fogják megválasztani, mint az elmúlt húsz évben. A kerületekben a szavazás már más lesz, de a főpolgármester választás ugyan az. Mindazonáltal – tette hozzá – bárhogy is döntött az Alkotmánybíróság, a választás nem igazán szabad. “Az új rendszerben akkor kell döntenem, amikor szavazok. Ha független polgármestert szeretnék, aki ismeri a területet és minden tőle telhetőt megtett, akkor szavazhatok rá. De ha például az Együttre akarok szavazni, akkor választanom kell a kerületi polgármester és Budapest politikai iránya között. Ezt úgy nevezném, hogy korlátozott választói szabadság.

László viszont sokkal pozitívabb véleménnyel van a pártok jelöltjeiről, mint magukról a pártokról és szerencsétlennek tartja, hogy képtelenek voltak gyorsan közös jelöltet állítani. “In 2013-ban az egyetlen újság az ellenzéknél az volt, hogy miképpen szeretnének együttműködni. Az Együtt nem koncentrált, mindig csak egy lépéssel előre gondolkodott, a DK egy egyemberes show, az MSZP pedig sebeit nyalogatta. Nem volt benn energia, nem voltak ötletek, nem volt kreativitás, hogy miképpen lehetne a hosszú távú kihívásokat kezelni. Talán a következő két hónapban Falus képes lesz ismertségét növelni.

Falus a Moszkvai Orvosi Egyetemre járt majd 1975-ben Budapesten végzett. Orvosként dolgozott, majd 2001-ben nevezték ki a budapesti Nyírő Gyula Kórház igazgatójának. Itt nyitotta meg az első magyar szenvedélybetegeket kezelő osztályt. 2007-ben lehetséges egészségügyi miniszterként emlegették, de végül nem ő kapta a magbízást.

Később abban az évben Falus lett az Országos Tisztifőorvos, és akkor vált ismertté, amikor kitört a H1N1 járvány. Falus a vírus elleni védőoltás mellett kampányolt, de nem hozta nyilvánosságra a vakcina eredetét. Azt mondta: „Soha nem kérdeztem, hogy a kávét, amit iszom, milyen tulajdonosi háttérrel készítették. Csak az érdekel, hogy milyen a kávé”. Mindazonáltal számos orvos azért nem volt hajlandó beoltani a pácienseit, mert nem állt rendelkezésre elég információ az oltóanyagról.

Posztjáról a 2010-es elsöprő Fidesz választási győzelem után váltották le. A kormány azzal vádolta, hogy „elfogyott a bizalom, és nem megfelelően működik a Tisztiorvosi Hivatal (ÁNTSZ)”. Azóta egyre inkább bekapcsolódott a politikai életbe, számos alkalommal hallatta hangját közegészségügyi kérdésekben. Egyik legemlékezetesebb tette az volt, amikor kritizálta a regionális egészségügyi központok létrehozását, és a kormány egészségügyi kiadáscsökkentését. 2012-ben egyik alapító tagja volt a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Haza és Haladás Egyesületnek, és képviselte korábban idén a parlamenti választásokat megelőző vitákban az ellenzéki álláspontot az egészségügyi vitákban.

Hivatkozás:

http://index.hu/belfold/2014/08/05/falus_ferenc_portreja/

http://www.origo.hu/itthon/20140808-tamogatja-az-mszp-az-osszefogast-es-falus-inditasat.html

http://hvg.hu/itthon/20140808_Az_MSZP_tamogatja_Falus_Ferenc_jeloleset

http://444.hu/2014/08/05/falus-ferenc-uzent/