Százmilliós luxuslakása is van az Országos Roma Önkormányzatnak a budai Széchenyi-hegyen, amelynek kulcsait a szervezet volt elnöke, Farkas Flórián elfelejtette visszaadni – legalábbis az önkormányzat szerint. Farkas tagadja, hogy az ingatlanban lakna, és perrel fenyegetőzik. Az egyik képviselő szerint az ORÖ a Farkas-érában úgy működött, mint egy titkosszolgálat.
Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt korábban, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) többmilliárd forintot költött cigány felzárkóztatási programokra. Farkas Flórián miniszterelnöki biztos (képünkön balról a harmadik) elnöksége alatt a Foglalkoztatási szövetkezet – Híd a munka világába elnevezésű projektből jutott kétszázmilliós irodaházra, de havonta félmillióért autóbérlésre is. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás ügyében tavasz óta nyomozást folytat. Farkas mindemellett állítólag több száz millió forinttal nem tud elszámolni, sőt, százmilliós fiktív utazási költségekről is felröppentek hírek. Ő maga egyébként nem a botrányok hatására mondott le tisztségéről még 2014 őszén, hanem mert az összeférhetetlenség miatt csak így tarthatta meg fideszes parlamenti mandátumát.
Az ORÖ-ben Farkas távozása óta áll a bál, egymást érik a botrányosabbnál botrányosabb közgyűlések, senki se tudja, ki kinek az embere, miközben újabb és újabb visszaélések látnak napvilágot. Az egyik legújabbat a Romnet hozta nyilvánosságra szombaton.
A portál több forrásból úgy értesült, hogy Farkas Flórián feltehetően jelenleg is egy 95 millió forintot érő, az ORÖ tulajdonában lévő budai luxuslakásban él. A Széchenyi-hegyen, a Normafa közelében található ingatlant korábban Sólyom László akkor még csak leendő köztársasági elnök használta még az Alkotmánybíróság elnökeként. A 160 négyzetméteres társasházi öröklakást az önkormányzat két évvel ezelőtt „karácsonyi ajándékként” kapta a magyar államtól, bár érdekes módon erről maga az ORÖ sem tudott, mert a tulajdonba vétel a közgyűlési jegyzőkönyvekben nem szerepelt. Az önkormányzat akkor szerzett tudomást a lakásról – és számos egyéb vagyontárgyáról –, amikor 2015 májusában leváltották Farkas Flórián két bizalmi emberét, Bence Gáborné gazdasági vezetőt és Dobóvári Ildikó hivatalvezetőt.
A luxuslakás ügyére úgy derült fény, hogy a Romnet szerette volna megtekinteni az ingatlant, de az önkormányzat hivatala a kérést nem tudta teljesíteni, mondván: bár többször is felszólították, Farkas Flórián a lakás kulcsait a mai napig nem szolgáltatta vissza, így – mint azt közölték – minden bizonnyal ma is a volt elnök használja azt.
Buri Edina ORÖ-hivatalvezető a portált arról tájékoztatta: a lakás közös költsége havonta 130 ezer forint, melyet az önkormányzat fizet. Elmondása szerint idén novemberben, hivatalos felszólítás alapján félévi elmarást kellett megfizetniük, így az aktuális havidíjjal, azaz 900 ezer forinttal terhelte meg költségvetésüket annak ellenére, hogy a lakást nem használhatták.
Farkas perrel fenyegetőzik
Farkas Flórián a Romnetnek e-mailben küldött közleményben reagált a vádakra, és tagadta, hogy az impozáns budai villaépületben lakna, vagy lakott volna bármikor, egyúttal „megtámadásának jogán” helyreigazítást kért minden olyan orgánumtól, amely a Romnet híradását átvéve beszámolt az ügyről, és hamis vád miatti büntetőfeljelentést helyezett kilátásba. A miniszterelnöki biztos arra nem tér ki, hogy a lakás kulcsai valóban nála vannak-e, és azokat visszaszolgáltatta-e a korábban általa vezetett önkormányzat hivatalának.
Vannak más, feltételezhetően jogosulatlanul lakott ORÖ-ingatlanok is
A Romnet arról is ír, hogy van még másik három lakás az önkormányzat tulajdonában, amit a szervezet a magyar államtól — de iure a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-től (MNV) — kapott. A 83, 71 illetve 65 négyzetméteres lakás Budapesten, a VI. kerületi Csengery utca 52-ben található.
A társasház első emeleti lakásában Farkas Flórián korábbi titkárnője lakik, akinek munkaviszonya már egy éve megszűnt az önkormányzatban, a második emeleten lévő 83 négyzetméteres lakásban pedig az ORÖ volt hivatalvezetőjének, Dobóvári Ildikónak a lánya él, akinek szintén nincs már munkaviszonya az önkormányzattal. A harmadik, legkisebb méretű lakást szolgálati lakásként az ORÖ egyik intézményének, az Országos Roma Könyvtár, Levél- és Dokumentumtár jelenlegi vezetője lakja, aki egyébként az önkormányzat egyik elnökhelyettesének, Ajtai Tibornak a fia.
Az ORÖ-vel munkaviszonyban nem álló személyek az önkormányzatnak a lakáshasználatért másfél éve nem fizetnek bérleti díjat, a bérleti szerződést pedig azért nem találják, mert a hivatal előző vezetése több más irattal együtt feltehetően megsemmisítette azokat – tájékoztatta Buri Edina a Romnetet. Szerinte a Csengery utcában élő lakók arra hivatkozva nem fizetnek bérleti díjat, hogy a beköltözéskor saját költségen újították fel a lakást, a szerződésük alapján pedig annak összegét lelakhatják, erről azonban semmilyen szerződést, mint ahogyan a felújítási munkavégzésről szóló számlát sem látott a hivatalvezető.
Az ORÖ pénzügyi gazdálkodását vizsgáló bizottság vezetőjének közlése szerint dokumentumokkal bizonyítható, hogy a VI. kerületi lakások felújítását az cég végezte, amely a Gellérthegy utcai ORÖ-központ felújítására nyert el közbeszerzési pályázatot. A vizsgálóbizottság szerint a Gellérthegy utcai központba vásárolt több tíz millió forint értékű bútorok egy részét is ezekbe a terézvárosi lakásokba szállították ki.
Az ORÖ a szükséges dokumentumok hiányában nem tud szerződést bontani, így a jogszerűtlen lakáshasználat miatt peres úton kívánja érvényesíti akaratát, és kiköltöztetni az önkormányzattal jogviszonyban nem álló lakókat – írja a Romnet.
„Mint egy titkosszolgálat”
„A roma önkormányzat úgy működött, mint egy titkosszolgálat” – mondta Vajda László, az ORÖ képviselője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában hétfőn. 2013-ban az állam nyolc ingatlant adott át a szervezetnek, köztük például az ominózus lakást a Széchenyi-hegyen, de a Szolnoki Főiskola egykori, közel nyolcezer négyzetméteres épülete, illetve még egy valamivel több mint hétezer négyzetméteres ingatlan is az ORÖ-nál landolt. „Mi nem tudtunk róla, csak Farkas és néhány társa ismerte az ügyeket” – hangsúlyozta Vajda. Farkas egyébként az említett két szolnoki ingatlant önhatalmúlag visszaadta – állítólag azért, mert a polgármesterrel való egyeztetés alapján a város nem vette volna jó néven, ha egy cigánykollégium költözik oda –, de erről sem tudott senki, mert nem született közgyűlési döntés – tette hozzá a képviselő. „Mint egy kiskirály, úgy döntött mindenről” – mondta Vajda.
Az önkormányzatnak Balatonbogláron, a Kodály Zoltán utcában is van két ingatlanja, amelyet szintén az MNV Zrt-től kapott. Az egyik egy 7031 négyzetméteres üdülőépület és udvar, amelynek nyilvántartott értéke 46 millió forint, a másik pedig egy lakásként megnevezett 3632 négyzetméteres alapterületű ingatlan, mely több mint nyolcmillió forintot ér. Az ORÖ a megyaszói kastélyt is megkapta az államtól, ahol elvileg az egykori gyermekotthon épületkomplexumában kellene működnie a sportcentrumnak, hivatalos nevén Országos Roma Szabadidős és Képzési Központnak, de az épület jelenleg kihasználatlan, őrzése viszont évente több millió forintjába kerül az önkormányzatnak – írja ugyancsak a Romnet.
Vajda szerint ezeket az ingatlanokat Farkas Flórián a Foglalkoztatási szövetkezetbe akarta bevinni, mert nem akarta, hogy az önkormányzatnak ezekre a vagyontárgyakra a későbbiekben rálátása legyen.
Lázár János kancelláriaminiszter (képünkön balról az első) a parlament európai ügyek bizottságának szerdai ülésén az MTI tudósítása alapján Józsa István szocialista képviselő kérdésére válaszolva azt mondta: „Minden roma vezetőnek óriási a felelőssége, mert minden állami vezetés igyekezett lehetőséget teremteni a romák integrálására, és gyakran a roma vezetőkön is múlt egy program sikeressége. Ha egy ilyen program sikertelen, fennáll a veszély, hogy a társadalom azt gondolja, felesleges pénzt áldozni erre a célra. […] Óriási felelőtlenség, amit akár képviselőtársaink, akár önkormányzati vezetőtársaink ezen a területen kisebbségi vezetőként művelnek. Például a roma közösségben. Ez óriási felelőtlenség, mert a rendelkezésre álló források hiteles elköltését bombázzák szét. Senki nem akar majd ennek a közösségnek pénzt adni, mert úgy gondolja pártállástól függetlenül nagyon sok politikustársam, hogy nem bízható rájuk pénz, mert bármelyikre bízzuk, ez történik.”
Vajda a miniszter szavaira úgy reagált: ami pénzt rajtunk keresnek, azt nem mi loptuk el. Nem a cigányok lopták el. „Lázár János miniszter úr képviselőtársa, Farkas Flórián és az ő általa képviselt emberek” a felelősök mindenért.
Milyen célra kapta az önkormányzat az ingatlanokat?
A részletek nem ismertek, de a lakásoknál annyi kitétel volt, hogy ORÖ-képviselő vagy ott dolgozó személy veheti igénybe azokat, de nem lakás, hanem iroda céljára. Ha lakásként használják, akkor fizetni kell érte lakhatási költséget, de ez nem történt meg – mondta Vajda. A Széchenyi-hegyen található ingatlannal kapcsolatban nem ismert, miért kapta meg az önkormányzat, a képviselő azonban úgy tudja, bár a kulcsok valóban Farkasnál vannak most is, a lakást nem használta.