Fekete-Győr: „vannak pozitív szereplői is az elmúlt huszonnyolc évnek”

november 27, 2017

„Gerinctelen, szűklátókörű, gyakran buta emberek vezetik az országot” – momentumos lakossági fórum Münchenben Fekete-Győr Andrással 3| Fekete-Győr András Münchenben. Fotó: Budapest Beacon, Szegő Péter |

Az csak a 2018-as parlamenti választás után dől el, hogy a Momentum a 2019-es európai parlamenti választás után a néppárti vagy a liberális frakcióba ül-e be, esetleg – többek közt Emmanuel Macron pártjával – új frakciót alakít. A Momentum elnöke szerint költségvetési szempontból most sokkal jobban áll az ország, mint 2010 előtt, jogállami szempontból viszont sokkal rosszabbul. Az ellenzéki politikus egyelőre sem az LMP-re, sem a Jobbikra nem tekint úgy, mint lehetséges szövetségesre.

Mint arról a Budapest Beacon korábban beszámolt, Fekete-Győr András, a Momentum elnöke csütörtökön lakossági fórumot tartott Münchenben. Interjúnk közvetlenül a rendezvényt követően készült.

Budapest Beacon: Az imént idézte Orbán Viktort, aki azt mondta a Momentumról, hogy „az új SZDSZ”. Büszke erre?

Fekete-Győr András: Orbán Viktor a múltban él, a múltba ragadt. Az SZDSZ már nem is létezik. A Momentum a jövő pártja, mi a jövőre koncentrálunk, úgyhogy ez szerintem nem büszkeség kérdése. Egyébként van több olyan tagja a Momentumnak, akinek az édesapja az SZDSZ-ben politizált.

BB: Mécs Imrére és Radnóti Sándorra gondol, mint édesapákra?

F-Gy. A.: Eléggé fölkészült. Igen, ők.

BB: A Momentum liberális párt?

F-Gy. A.: Mi nem tudjuk definiálni magunkat sem liberálisnak, sem konzervatívnak, sem szociáldemokratának. Vannak olyan témák, amelyekben szabadelvűen gondolkodunk, ilyen például az azonos neműek házasságának kérdése…

BB: Exponálták is magukat a Pride mellett.

F-Gy. A.: Igen. Meg is szóltak minket. Vannak olyan kérdések, amelyekben pragmatikusabbak vagy konzervatívabbak vagyunk. Ilyen például a deli határzár kérdése.

BB: Egyszerűsítsük le a dolgot. Ha másfél év múlva bejutnak az Európai Parlamentbe…

F-Gy. A.: Melyik pártcsaládhoz csatlakozunk?

BB: Föltette helyettem a kérdést.

F-Gy. A.: Szerintem három lehetőség áll a Momentum előtt. Az egyik, hogy egy új pártcsaládot hoz létre az En Marche-sal, és egyéb újhullámos, progresszív európai pártokkal. A másik az ALDE…

BB: Tehát a liberális frakció.

F-Gy. A.: Igen. A harmadik lehetőség az EPP, a Néppárt, ahol a Fideszt már nem nagyon tudják megtűrni, de – politikai szempontokat mérlegelve – még megtűrik. Ezt a kérdést még nem döntöttük el. Keressük a kapcsolatokat, keresik velünk a kapcsolatokat, és meglátjuk, hogy melyik lesz a legjobb megoldás. 2018-ig ez nyitott kérdés marad. A 2018-as magyar és a 2019-es európai parlamenti választás között döntünk erről.

„Gerinctelen, szűklátókörű, gyakran buta emberek vezetik az országot” – momentumos lakossági fórum Münchenben Fekete-Győr Andrással 1

BB: Úgy vettem észre, hogy az elmúlt huszonnyolc évvel en bloc eléggé szembefordulnak.

F-Gy. A.: Igen.

BB: Bizonyos dolgok azonban ellentmondanak ennek. Az imént volt önnek egy félmondata, amelyből azt a következtetést vontam le, hogy az elmúlt hét és fél évet és az azt megelőző húsz és fél évet nem tartja teljesen egyformának.

F-Gy. A.: Ez való igaz. A kormányzás nem rosszabb, mint 2010 előtt volt, de a minőség, a politikai kultúra sokat romlott.

BB: A kormányzás nem rosszabb mint 2010 előtt volt???

F-Gy. A.: 2010 előtt ugyanúgy volt Magyarországon sokmillió szegény ember. Az elvándorlás ugyan fölgyorsult, de költségvetési szempontból rendben vannak a dolgok. Fontos elismerni néhány eredményét vagy tettét a kormánynak. Az online pénztárgépek bevezetése rengeteg plusz áfa-bevételt hozott az államkasszába. Ezáltal picit föl tudták tőkésíteni a középosztályt. Vannak pozitív dolgok. Költségvetési, államháztartási szempontból most sokkal jobban áll az ország mint 2010 előtt. Jogállami szempontból viszont sokkal rosszabbul állnak. Ezért mondja azt a Momentum, hogy egyik vagy másik oldalon megbukott a magyar politika az elmúlt huszonnyolc évben.

BB: 2010 előtt jogállam volt?

F-Gy. A.: Azt gondolom, hogy a jogállami keretek adottak voltak, igen. A köztelevízió nem volt ugyan propagandamédia, de azért inkább az MSZP érdekeit szolgálta. A Fidesz rá volt kényszerítve, hogy létrehozza a Hír Tv-t. Maga a gazdaság pedig darabokra hullott. Az eladósodás a szocialista kormányok hibája. Gyurcsány Ferenc és bandája messzemenőkig felelős azért, hogy 2010-ben kétharmadot kapott Orbán Viktor.

BB: Ha ennyire elutasító az elmúlt huszonnyolc év első húsz és fél évével szemben, akkor október 6-án miért helyezett el virágot Göncz Árpád akkor avatott szobránál?

F-Gy. A.: Vannak pozitív szereplői is az elmúlt huszonnyolc évnek. Az én történelemértelmezésemben Göncz Árpád egy ilyen államférfi. A NATO-hoz és az Európai Unióhoz történt csatlakozás hatalmas lépés volt, de az elmúlt huszonnyolc év politikusainak nem sikerült megértetni a magyar emberekkel, hogy mi az a demokrácia, vagy mi az a piaci verseny, és ezeket miért kell megvédeni. 2010 után minderről lemondtak, és a haveri kapitalizmus ül tort. Ebben akár még Göncz Árpádnak is van valamiféle felelőssége. De én inkább kollektív felelősséget látok.

BB: Az MDF azon régi prominenseinek is lehet vagy van felelőssége, akik október 15-én megjelentek a Momentum programjának bemutatóján? Jeszenszky Gézára, Bod Péter Ákosra, Kincses Gyulára és Raskó Györgyre gondolok, kik közül utóbbi vállaltan a Momentum egyik mecénása.

F-Gy. A.: Fontos különbséget tenni a pártvezetők – mint a végső politikai akarat letéteményesei – és azon szakemberek között, akik miniszterként vagy államtitkárként részt vettek a kormányzásban. Azt gondolom, hogy valamifajta felelőssége a szakpolitikusoknak is van, de ők vissza is tudnak adni. Az, hogy ők részt vettek a Momentum programjának megalkotásban, egy fontos igazságtétel az ő részükről. Szerintem mindenkinek jár még egy esély.

„Gerinctelen, szűklátókörű, gyakran buta emberek vezetik az országot” – momentumos lakossági fórum Münchenben Fekete-Győr Andrással 2

BB: Az LMP-vel vagy a Jobbikkal inkább együtt tudna működni a Momentum? Egyrészt ez a két párt soha nem volt kormányon, 2010 előtt pedig még a parlamentben sem.

F-Gy. A.: Hogy mi lesz a jövőben, azt nem tudom, de jelen pillanatban biztos, hogy nem. Az LMP egy globalizációkritikus, relatíve baloldali irányultságú zöldpárt, mi pedig a globalizációban lehetőséget látunk, és Magyarországként szeretnénk azt kiaknázni. A Jobbikkal kapcsolatban pedig nem tudom elhinni azt, hogy a szíve mélyén proeurópaivá, néppártivá vált. Az emlékeimben még ott van az Európai Unió zászlajának elégetése, a cigányozás és a zsidózás. E két párttal kapcsolatban még nem alakult ki az a bizalom, amely egy együttműködés alapját tudná képezni.

BB: Ha jól értem, nem bízik a cukisodás őszinteségében.

F-Gy. A.: Nem bízom. S még sokmillió ember van ezzel így.