„A felebarát elleni hamis tanúságtétel a Tízparancsolatba ütköző bűn”

október 7, 2017

| Iványi Gábor. Fotó: Budapest Beacon, Szegő Péter |

Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) elnöke két állásfoglalást tett közzé pénteken: egyet az őcsényi félpogromról, egyet pedig a legújabb úgynevezett „nemzeti konzultációról”. A Nemzeti Együttműködés Rendszere egyik állásfoglalást sem teszi ki az ablakba. A lelkész leginkább bibliai alapra helyezkedve érvelve fejti ki erősen lesújtó véleményét az Őcsényben, illetve azt követően történtekről, valamint a közeljövőben induló úgynevezett „nemzeti konzultációról” – melynek állításait pontról pontra cáfolja és nevezi valótlannak.

„Egyházunk megrendüléssel éli meg, hogy gyűlöletre épülő kampány indult menedéket kereső embertársainkkal szemben a legmagasabb kormányzati körök irányából. Ennek egyik keserű gyümölcse az, hogy törvényes itt tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek nem tölthettek néhány pihenőnapot Őcsény településünkön” – írja Iványi Gábor, akinek szavaiból kiderül: egyháza fölkínálja a megfenyegetett és rongálás áldozatává lett Fenyvesi Zoltán panziótulajdonosnak, „hogy gépkocsija megjavításához és gumiabroncs cseréjéhez az anyagiakat biztosítja”, emellett a MET „jó szívvel támogatja egyes római katolikus valamint evangélikus püspököknek és a Mazsihisznek a szolidáris megnyilatkozásaikat”.

„Természetesen, tisztában vagyunk vele, hogy a kár anyagi értékénél lényegesen nagyobb az erkölcsi veszteség, és az a körülmény, hogy a miniszterelnök és a miniszterelnökséget vezető miniszter megértően és támogatóan állt a falusi tettleges ellenszenv oldalára” – teszi hozzá a lelkész.

A másik állásfoglalásban az egyházi vezető a sorosozó úgynevezett „nemzeti konzultáción” megy át úthengerrel.

„Egyházunk megrendülten tapasztalja, hogy ismételten megtévesztő és lejárató kampány indult – a 2018-as parlamenti választás előkészítéseként – a magyar származású holokauszt-túlélő, nemzetközileg ismert, nagyvonalú emberbarát, Soros György méltóságának és becsületének a megsértésével” – írja Iványi, aki utóbb arra hívja föl a figyelmet, hogy Soros az elmúlt negyven évben sokat tett anyagilag azért, hogy Magyarországon végbemenjen a demokratikus átalakulás. Ennek érdekében számos „civil kezdeményezést, képzést és szociális akciót is” támogatott.

Iványi szerint nem igaz, hogy Soros az Európai Uniót évi legalább egymillió, Afrikából és a Közel-Keletről érkező bevándorló Európába történő betelepítésére akarja rávenni, „s ezt ki akarja kényszeríteni Magyarország vonatkozásában is”. Az sem igaz – így a MET elnökének állásfoglalása –, hogy Soros a határon fölállított kerítések lebontását kezdeményezi. Ugyancsak nem igaz, hogy Soros szeretné elérni „a már Európába érkezett menedékkérők kötelező szétosztását”. Szintén hazugság, hogy Soros azt szeretné elérni, miszerint minden, az Európai Unióba érkező „bevándorlónak fizessenek kilencmillió forint állami segélyt”. Az sem igaz – folytatódik az állásfoglalás – hogy migráns elkövetők esetén Soros enyhébb büntetést szeretne. Nem felel meg a valóságnak az sem, hogy a migránsok által elkövetett ugyanazon bűncselekményekért enyhébb büntetést szeretne elérni.

„Semmi nem támasztja alá, hogy lenne Soros-terv, s ennek a célja az európai országok nyelve és kultúrája, értékeinek a háttérbeszorítása volna” – véli Iványi, aki arra is fölhívja a figyelmet, hogy Soros nem kezdeményezett politikai támadást a bevándorlást ellenző országokkal szemben.

„A felebarát elleni hamis tanúságtétel a Tízparancsolatba ütköző bűn” – figyelmeztet a lelkész, hozzátéve, hogy mind Mózes, mind Jézus kiemelt fontosságot tulajdonított a menekültek iránti szeretetnek.

„A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség kiáll az erőszak elől menekülők alapvető emberi jogaiért, és kész mindent megtenni azért, hogy segítségükre legyen. Egyházunk ugyanígy támogat minden hívő és nem hívő személyt és szervezetet, akik az irgalmasság alapvető értékei mellett kötelezték el magukat” – zárul az egyház elnökének pénteki második állásfoglalása.