Felfüggesztették a Népszabadság kiadását

október 8, 2016

nepszabadsag-cimlapA Népszabadság szombati címlapja

A Mediaworks szombat reggeltől felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes kiadását. A dolgozók szerint puccs történt.

Szombattól a Mediaworks felfüggeszti a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását – közölte a társaság szombaton az MTI-vel. A nyomtatott újság még megjelent, de a Nol.hu szombat reggel óta már nem volt elérhető, jelenleg egy közlemény olvasható rajta.

Ebben az áll: a Mediaworks korszakváltás előtt áll, melyben a következő feladat a Népszabadság üzleti modelljének újraformálása – jelentsen ez bármit is. Hozzáteszik, miszerint a lap pénzügyileg nem volt eredményes, ezért működését teljesen új alapokra kell helyezni. A Népszabadság példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent. Ennek következtében a lap 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és az idei évben ezidáig szintén jelentős veszteséget halmozott fel – áll a közleményben. (Mindez ugyanakkor nem magyarázza, miért kellett az internetes újságot is lekapcsolni – a szerk.)

Amíg az új koncepció nem születik meg, addig a lap kiadása szünetel. „A fentiek következményeként az érintett területhez rendelt munkavállalók a munkavégzés alól felmentésre, míg a szerződéses partnerek szolgáltatásai időlegesen felfüggesztésre kerülnek” – teszik hozzá.

Fontos változás, miszerint a Mediaworks Zrt. a társaság megbízott vezérigazgatójává Katona Viktort nevezi ki, aki jelenlegi, pénzügyi vezérigazgató-helyettesi és operációs vezetői feladatköre mellett veszi át a vezérigazgatói pozícióból saját kérésére távozó Rónai Balázs feladatait.

A Mediaworks szombati közleményében azt is közölte, miszerint szeptember 30-án a cég megvásárolta a Pannon Lapok Társaságát, „ezzel a Mediaworks valódi regionális kiadóvá vált, markáns jelenléttel a sportlapok és magazinok piacán. A napokban zajlik a Mediaworks budapesti operációjának Budapest, Bécsi út 122-124. szám alatti, a Népszabadság-épületben újonnan kialakított és költségtakarékos székhelyre történő költözése, ahol több mint 400 munkahely került kialakításra”.

A dolgozók szerint ez puccs

Az Index úgy tudja, a szerkesztőséget egyáltalán nem értesítették előre, több munkatárs is azt állítja, puccs történt. A portál információi szerint a Népszabadság több munkatársa szombat reggel motoros futár által kézbesített levelet kapott, melyben az állt, hogy felmentik őket a munkavégzési kötelezettség alól. Nem tudnak bemenni a helyükre, nem tudják megnyitni az elektronikus postafiókjukat sem. A flottás telefonokat is kapcsolják le folyamatosan. Fizetést még kapnak (de csak az alapbérüket), mától pedig nem kell dolgozniuk. A Népszabadság Facebookját még a dolgozók üzemeltetik. Azt írták ki:

Kedves követőink! A Népszabadság szerkesztősége a nyilvánossággal egy időben értesült róla, hogy a lapot azonnali hatállyal bezárták. Első gondolatunk, hogy ez puccs. Hamarosan jelentkezünk.

A munkatársaknak állítólag pénteken kellett kiköltözniük az eddigi szerkesztőségükből, azt mondták a dolgozóknak, visszaköltöznek a Bécsi útra, de ez nem volt igaz. Vasárnapra még egy céges ünnepséget is terveztek, hogy megünnepeljék a visszaköltözést.

A főszerkesztő, Murányi András szombat reggel egy rokona telefonjából tudta meg, mi történt – később rögtönzött sajtótájékoztatón barátságtalan lépésnek nevezte az intézkedést.

E pillanatban tárgyalásban állunk, mutatkozik némi kompromisszum. A Népszabadság célja az, hogy továbbra is megjelenjen minden platformon

– nyilatkozta a lap székháza előtt Murányi András főszerkesztő szombat délután. Azt mondta, legkorábban késő délután tud tájékoztatást adni arról, mi lesz a Népszabadság sorsa.

Rogán helikopterezése, Matolcsy luxuslakása, 200 ezer SIM-kártya eladása a magyar hatóságok tudta nélkül – ezeket a Népszabadságból tudtad meg a héten. És még csak szombat van. Ehhez tegyük hozzá a kiadó közleményét az új iparági trendekről. Tegnap, a születésnapomon este 10-kor is tök nagy élmény volt ezt csinálni. Ne gondoljátok, hogy könnyen adjuk majd.

– írta a lap egyik újságírója a Facebookon.

Valakik a sajtószabadság torkára léptek. Tudom, hogy kik. Elnézést kérek többetektől, ha nem reagálok azonnal az FB- vagy telefonos megkeresésekre, de most más dolgaink vannak a szerkesztőségben. Ezt nem hagyjuk

– írta egy másik mukatárs.

A Mediaworks tulajdonosváltása hónapok óta téma, a piaci pletykák szerint Fidesz-közeli hátterű cég szerezheti meg. A legfrissebb hírek szerint a napokban megtörténhetett a tulajdonosváltás. Korábban bejárta a sajtót a híresztelés, miszerint a jelenleg(eddig?) osztrák tulajdonban lévő kiadót közvetetten Orbán Viktor jobbkeze, Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester akarja megszerezni.

Így reagáltak a pártok (forrás: Index):

DK, Gyurcsány Ferenc„A Népszabadság megölése a magyar demokrácia, a magyar sajtószabadság elleni legaljasabb támadás. Nincs kétségünk, a legnagyobb politikai napilap, a demokratikus Magyarország egyik legfontosabb képviselőjének elhallgattatása az Orbán rezsim egyik legaljasabb gaztette.”

LMP„Ki kell nevetni azt a szánalmas kormányt, amelyik egykor lelkesen küzdött a kommunisták ellen, most pedig Putyin módszerével szántja be az ellenzéki sajtót”.

Jobbik„Orbán Viktor gátlástalan megalomániájának újabb példája a Népszabadság totális ellehetetlenítése. Mindenki számára világos, hogy a napilap bedöntését nem a piaci logika diktálta, hanem Orbán Viktor parancsa és gazdasági holdudvarának aknamunkája.”

Szigetvári Viktor, Együtt„Az 1956-os forradalom 60. évfordulójára Orbán Viktor felszámolta a magyar sajtószabadságot. Az Együtt teljes szolidaritást vállal a Népszabadság minden munkatársával.”

MSZP„A sajtó fekete napja: a kormány eltaposta a nép szabadságát. Az MSZP szolidaritását fejezi ki a lap munkatársaival – Orbán Viktor a Fidesz kicsinyes, de minden korábbinál agresszívebb politikai bosszújának áldozatai ők. Október nyolcadika a magyar sajtószabadság fekete napja.”

Magyar Liverális Párt: Ott leszünk” írták a Parlament elé meghirdetett szombat esti tüntetéshez.

Párbeszéd Magyarországért„A legsötétebb történelmi időszakokra emlékeztet, ami péntekről szombatra virradóra a Népszabadsággal történt.”

Fidesz: Ø

Frissítés (16:49)

Szerintem már épp itt volt az ideje, hogy bezárjon a Népszabadság váratlanul, nekem ez a szerény véleményem. A Szabad Nép volt az elődje ennek a lapnak, úgy is viselkedik egyébként, tehát, én nem fogok krokodilkönnyeket hullatni a Népszabadságért

− mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke a HírTV megkeresésére.

Később a Fidesz is reagált: az MTI-hez eljuttatott közleményük szerint gazdasági döntésnek tartják a Népszabadság kiadásának felfüggesztését. Úgy fogalmaztak: „az lenne a sajtószabadság megsértése, ha beleszólnánk egy médiatulajdonos döntéseibe”. Az MSZP-nek ezt nyilván nehéz elfogadnia, hiszen a lap korábban a párt tulajdona volt, azonban érdekeltségüket 2015-ben eladták – tették hozzá.

A Demokratikus Koalíció (DK) nemzetközi fórumokhoz fordul a Népszabadság felfüggesztése miatt; többek között az Európai Uniót, az Európa Tanácsot, az EBESZ vezetőit, valamint a nemzetközi sajtó képviselőit is tájékoztatják a történtekről – jelentette be a párt szóvivője szombati sajtótájékoztatóján. Gréczy Zsolt azt mondta: a nemzetközi szervezetektől azt várják, hogy „ítéljék el az Orbán-kormány cselekedetét, amellyel újabb lépést tett arra, hogy felszámolja a maradék sajtószabadságot Magyarországon”.

A Népszabadság 1956 november 2. óta működött, 2011-ben még Magyarország egyik legnagyobb példányszámú politikai napilapjának számított. A rendszerváltásig a Magyar Szocialista Munkáspárt központi lapjaként működött (a Szabad Nép folytatásaként indult). A Magyar Szocialista Párthoz kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a pártnak a lapban.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):