A Fidesz elfordul az Erdélyi Magyar Néppárttól, visszatérhet az RMDSZ-hez

augusztus 22, 2014

Orban-e1406474827450

Orbán Viktor Tusnádfürdőn beszél támogatóihoz

Úgy tűnik a Fidesz helyreállítja a kapcsolatot a korábbi szövetségesével, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ), az ország vezető magyar származásúakat tömörítő pártjával, és a jövőben nem az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) tekinti legfőbb partnerének, számolt be a kolozsvári székhelyű transindex.ro augusztus 18-án.

Orbán Viktor miniszterelnök a beszámolók szerint visszautasította, hogy találkozzon Szilágyi Zsolttal, az EMNP elnökjelöltjével a Tusnádfürdőn tett látogatása alkalmával. Szilágyi lesz a közelgő romániai választásokon a párt elnökjelöltje, és tagadta a fentieket, azt mondta nem merült fel a találkozó Orbánnal.

Azonban a Transindex arról számolt be, hogy Orbán a háttérben már megállapodott Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnöki székének várományosával. Az RMDSZ koalíciós partner Victor Ponta szociáldemokrata kormányában, és Kelemen korábban a mezőgazdasági miniszterei posztot is betöltötte. Kelemen Budapesten találkozott Orbánnal, és a találkozót „mérföldkőnek” tartották a Fidesz és a kisebbségi nemzetiségi párt közötti kapcsolat fejlődése terén.

A Transidex forrása szerint, amikor Orbán megtudta, hogy Szilágyi is indul a választásokon, megosztva ezzel a magyar nemzetiségi szavazókat, azt mondta az EMNP-nek, hogy minden budapesti támogatást megvonnak, amennyiben nem lép vissza.

Mindazonáltal az EMNP nem tervezi, hogy visszalépne. Ahogy T. Toró Tibor pártelnök elmondta, “nem Budapest fogja azt eldönteni, hogy állíthat-e államelnök-jelöltet a néppárt”. Elmondta, a Fideszhez régi kapcsolat fűzi a pártját, amit stratégiai célok és nem feltétlenül az aktuális politikai konjunktúra határoznak meg. „Fontos a véleményük, odafigyelünk az érveikre, de a döntés nem Budapesten, hanem itthon fog megszületni” – mondta Toró.

Kelemen a Magyar Rádió 180 perc című műsorában elmondta “nem örül” Szilágyi külön jelölésének. “Nevetséges, hogy a második fordulóba jutás ilyen kicsi esélyével is megosztottak vagyunk”. Kelemen elmondta, jelöltségével az a célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a kisebbségi jogokra és az olyan alkotmányos reformokra, hogy lehetősége legyen a nemzetiségi kisebbségeknek a területi autonómiára.

Az RMDSZ már régóta az elsődleges és egyetlen olyan szervezet, amely az 1,2 milliós magyar nemzetiségi kisebbség érdekeit képviseli Romániában. 1989-ben alapították, szinte rögtön a Nicolae Ceausescu rezsim bukása után. Bár mindig is összetett politikai és kulturális kapcsolatban állt az 1989-utáni magyar állammal, a Fidesz kezdeményezése az aktívabb részvételre a magyar közösségek életében, új helyzetet teremtett a párt számára Erdélyben.

Az EMNP nacionalista, autonómiáért küzdő pártként alakult meg 2011-ben az RMDSZ-ből kilépett Tőkés László nacionalista magyar lelkész vezetésével, a Fidesz támogatásával. Azonban Orbán kapcsolata az RMDSZ-szel megromlott. 2010 után az RMDSZ vezetői figyelmeztették Budapestet, hogy ne avatkozzon be közvetlenül a romániai politikába. Ugyan az RMDSZ néhány alaklommal megpróbált a együttműködni a az EMNP-vel, az utóbbi képviselői gyakran erősen kritizálták az előbbit, hogy azok nem képviselik a magyar kisebbség érdekeit Romániában.

Az atlatszo.hu cikket közölt az Orbán kormány masszív támogatásairól az EMNP és kapcsolódó alapítványok részére, összesen mintegy 65,5 millió forint értékben. A támogatottak között volt többek között a kronika.ro weboldal is. Bár nem állítanak saját listát a szinte biztos vereség miatt, az EMNP tagjai hevesen kampányoltak az RMDSZ ellen, az utolsó Európai Parlamenti választásokon, és szinte odáig mentek, hogy azt sugallták, hogy a magyar szavazók inkább a román jelöltre szavazzanak a magyar helyett.