Kövér László és Nyirő József.  Fotó: MTI

Míg a közvélemény demokrata része nagyjából egyetért abban, hogy a Jobbik antiszemita párt, a Fidesz és az antiszemitizmus kapcsolatáról már megoszlanak a vélemények. Az alábbiakban – hangsúlyozottan vázlatosan – ennek a kapcsolatnak a bemutatására teszek kísérletet.

A Fidesz politikusai részéről nyílt zsidózást soha nem hallani, azonban a párt képviselői, de különösen a Fidesz-közeli értelmiségi holdudvar tagjai rendszeresen megengednek maguknak kódolt, de teljesen egyértelműen dekódolható antiszemita szövegeket.

A Fidesz-közeli Polgárok Háza megnyitásának ötödik évfordulója alkalmából, 2009. augusztus 27-én tartott rendezvényen Hende Csaba, az akkori Országgyűlés fideszes jegyzője a következőt mondta: „Mivel közokiratot sem hamisítottunk, ezért hát kaszinónk sem lesz soha a Velencei-tó partján, de nem ám, mert arra, ugyebár, születni kell!”

Tekintettel arra, hogy ekkortájt járt csúcsra a Sukoró-botrány, továbbá arra, miszerint a szélesebb közvélemény előtt tudott volt, hogy a meghiúsult sukorói befektetés két kulcsszereplője, Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke és Joav Blum izraeli-magyar kettős állampolgár, értelemszerűen mindketten zsidók, Hende fönt idézett kijelentését nehéz nem alig kódolt antiszemitizmusnak tekinteni. A történethez hozzátartozik, hogy Hende hatalmas tapsot kapott hallgatóságától – beleértve a közvetlenül mellette ülő Orbán Viktort.

Kilenc hónap múlva Hende Csaba honvédelmi miniszter, Orbán Viktor pedig miniszterelnök lett – s mindkettő azóta is betölti magas hivatalát.

Számos példa ismert a Fidesz – mind retorikában, mind törvénykezésében – megnyilvánuló tőke- és bankellenességére. Egy két évvel ezelőtti rádióinterjújában például azzal kapcsolatban, hogy az IMF a bankadó eltörlését sürgette, a miniszterelnök azt mondta: „holló a hollónak nem vájja ki a szemét”. Ugyanez a retorika jelent meg Rogán Antal egy hónappal ezelőtti sajtótájékoztatóján. A Fidesz frakcióvezetője szerint a bankok „leróhatják régi bűneiket a magyar családok felé”.

„Központi helyet foglal el az antiszemitizmusban a modern kapitalista világgazdaság magyarázata. Ezt az antiszemitizmus nem mint szubjektummentes folyamatot látja, hanem mint egy a gonosz emberek által céltudatosan a népnemzeti közösségekre, vagy »népekre« erőszakolt kizsákmányolási folyamatot. E szerint a »zsidók« állnak a kapitalizmus mögött, ők uralkodnak a nemzetközi gazdasági folyamatok felett, ők a felelősek az összes krízisért és csődért. Az antiszemitizmus képes arra is, hogy egyszerűsítve ábrázolja a világot és a folyamatokat két különböző területre osztja fel: az egyik oldalon áll a gazdasági folyamatoknak azon része, melyet a körforgással lehetne jellemezni, tehát a kereskedelem, a bankok, a tőzsde, a kizsákmányoló tőke, úgyis, mint a kapitalizmus alapvető rémségei. Ezzel szemben pozitívumként jelenik meg a termelés, a kézművesség, a javakat termelő ipar és a termelő tőke. Az antiszemitizmus világképe szembeállítja egymással az értékeket termelő »munkát« a »kizsákmányolással” és az »élősködéssel«, a »dolgos tőkét« a »spekulatív tőkével«, a »nemzeti, igazi, tiszta, becsületes tőkét« a »nemzetközi, igazságtalan, piszkos, kizsákmányoló« tőkével.

A jelen magyarországi helyzetre vonatkoztatva: ez a »munkaalapú társadalom« modellje, amely a Fidesz-KDNP kormánykoalíció az alaptörvényben is rögzített társadalmi modellje. A munkaalapú társadalom […] olyan tekintélyelvű társadalom […], melyben a tekintélyt a munka, vagyis a munka ethosza jelentette. Ez alapvetően kirekesztő társadalmi modell, és ellentmond a szolidáris társadalmi modellnek, mert benne csak annak az embernek van értéke, aki a munkafolyamat része. […] Ha egy politikus a »spekulatív tőke visszaszorítására« törekszik […], akkor […] a kirekesztő (antiszemita illetve anticiganista) társadalmi modellt preferálja” – írja minderről Marsovszky Magdolna előítélet-kutató egy megjelenés előtt álló, általa a Budapest Beaconnek elküldött tanulmányában.

Az oktatásban, a történelemszemléletben szintén megfigyelhetők, ha nem is expressis verbis antiszemita, de az antiszemitizmust mentegető, annak jelentőségét kisebbíteni szándékozó tendenciák. A Bánhegyi Ferenc által jegyzett nyolcadikos történelemtankönyv 105. oldalán például a következő olvasható: „1944. május-júniusában a magyar hatóságok közreműködésével a teljes vidéki zsidóságot német koncentrációs táborokba deportálták.” Ugyanez helyesen így szólna: „1944. május-júniusában a Magyar Királyi Belügyminisztérium, a Magyar Államvasutak, a Magyar Királyi Csendőrség jóvoltából a lakosság többségének teljes közönyétől és egy részének kifejezett kárörömétől kísérve a teljes vidéki zsidóságot német megsemmisítő táborokba deportálták.” A tankönyvből idézett mondatban tehát egyszerre van jelen a magyar állam és társadalom felelősségének hárítása, és a zsidóság szenvedésének a valóságosnál kisebbnek láttatása.

A Horthy-korszak – és benne ismert antiszemita figurák – tisztára mosása nemcsak a kormányközeli értelmiségi holdudvar, de számos kormánypárti politikus részéről is észrevehető. A magyar politikai antiszemitizmus egyik legjelentősebb alakja, Prohászka Ottokár például 2008-ban a Lakiteleki Népfőiskolán kapott szobrot. A szoboravatón jelen volt Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke – aki ezt a posztot azóta is betölti – és Balog Zoltán, azóta emberminiszterré avanzsált fideszes országgyűlési képviselő.

Balog egyébként két évvel ezelőtt Magyar Érdemrend Tisztikereszttel tüntette ki a magának több antiszemita kijelentést is megengedő Bakay Kornél régészt.

Prohászka Ottokáron kívül a Fidesz Nyirő József mellett is exponálta magát. A legfeljebb közepes jelentőségű író 1941-től országgyűlési képviselő volt, s posztját az 1944. október 16-i nyilaskeresztes hatalomátvétel után is megtartotta. Nyirő – aki mind képviselőként, mind közíróként bizonyította antiszemita mivoltát, Josef Goebbelsszel történt 1941-es weimari találkozásáról pedig meleg szavakkal emlékezett meg – tragikomédiába fulladt és elmaradt újratemetésén pedig Kövér László házelnök, a Fidesz Országos Tanácsának elnöke emlékezett meleg szavakkal az egykori író-közíró-politikusra.

Nyirő egyébként – a szintén erősen antiszemita, és szintén vitatott irodalmi értékű Wass Alberttel együtt – bekerült a közoktatási irodalmi tananyagba, a Nemzeti Alaptantervbe.

A fönt említettek mellett maga Horthy Miklós sem kerülte el a kormánypárti politikusok figyelmét: Kovács Péter XVI. kerületi polgármester és Szatmáry Kristóf nemzetgazdasági államtitkár – akkor mindketten fideszes országgyűlési képviselők, Szatmáry most is az, Kovács pedig most is polgármester – 2012-ben egy olyan bálon vállaltak fővédnökséget, melynek bevételét Horthy Miklós lovas szobrának fölállítására szánták.

Míg Lezsák, Balog, Kövér, Kovács vagy Szatmáry esete az antiszemitizmussal szembeni teljes közöny és az antiszemiták szerecsenmosdatása, de nem közvetlen antiszemitizmus, Fekete Györgyé az. A Fidesz által helyzetbe hozott – sőt: az alaptörvénybe is beemelt – Magyar Művészeti Akadémia elnöke egy 2012 novemberében adott interjúban úgy fogalmazott: „azzal számolnunk kell, hogy például Konrád Györgyöt is magyarnak tekintik külföldön”.

Hasonló tendenciák az állami médiában is megfigyelhetők, és semmi ok sincs az állami médiát nem Fidesz-közelinek tekinteni. Az állami médiára jellemző egy nem kifejezetten antiszemita, de nagyon erősen nacionalista, a Fidesz történelemszemléletével – lásd feljebb – teljesen megegyező szemlélet, amely időnként súrolja a kódolt antiszemitizmust. „Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum alapító elnöke a hazánkat érő külső és belső támadásokról […] beszél.” Az anyagot meghallgatva kiderül: a belső ellenség nem a kormányt, hanem a hazát támadja – márpedig mindez kísértetiesen hasonlít a tőrdöféselméletre.

Mindezen túl az állami média erősen elfogult Izraellel szemben. Egy teljesen friss példa: „Iránra Izrael a legfőbb veszélyforrás a térségben” címmel jelentettek meg szerdán egy, az MTI-től átvett anyagot. A cikkből kiderül, hogy a korrekt cím körülbelül a következő lett volna: „Az iráni elnök szerint országára nézve Izrael a legfőbb veszélyforrás a térségben”.

S akkor Siklósi Beatrixnak a Magyar Televízióban történő szerepeltetéséről, vagy a szintén meglehetősen antiszemita ízű filozófusbotrányról még szó sem esett.