A Fidesz szerint a pedagógusok maguknak köszönhetik

szeptember 8, 2016

Tanitanek 6

A Fidesz szerint a nyugdíj előtt álló pedagógusok maguknak köszönhetik, hogy kimaradtak a fizetésemelésből, és az ellenzék egyébként is hazugságokat terjeszt. Ami történt, az Galló Istvánné szerint megalázó és igazságtalan, ezért a Pedagógusok Szakszervezete az ombudsmanhoz és az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul.

„A baloldal trükközik, amikor totálisan hamis információkat terjesztve ismét a pedagógusok hergelésén fáradozik, miközben kormányzásuk alatt mindig átverték a pedagógusokat”így kezdődik a Fidesz közleménye, mely mintegy reakcióként született arra, hogy szerdán a nol.hu megírta: mintegy 1300, nyugdíj előtt álló pedagógust nemes egyszerűséggel átvert a kormány.

Azzal folytatják: „A béremelési program most szeptemberben életbe lépett ütemének egyik kezdettől ismert feltétele az volt, hogy a pedagógus töltse fel a portfólióját 2014. november 30-ig ahhoz, hogy a minősítése mostanra megtörténhessen. A minősítés 13 ezer pedagógusnál sikeresen meg is történt, 1 321 – 2017. szeptember 1-jén 7 évvel a nyugdíj előtt álló – pedagógus azonban úgy döntött, hogy az Oktatási Hivatal által felajánlott segítség és hiánypótlás lehetősége ellenére sem tölt fel értékelhető portfóliót, emiatt eleve nem sikerülhetett a minősítési eljárásuk és saját döntésükből fakadóan eleve kizárták magukat a most szeptemberi újabb béremelésből”.

Csakhogy, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a nol.hu-val még májusban azt közölte: „maradéktalanul betartja a Köznevelési Kerekasztalon tett ígéreteit”. Az oktatási államtitkárság rögzítette: automatikusan, kérelmezés nélkül, véglegesen átkerülnek a pedagógus II. fokozatba azok a tanárok, akik 2016. szeptember 1-jén hét évre, vagy annál kevesebb időre lesznek a rájuk vonatkozó öregségi nyugdíjkorhatártól, és nem vettek részt minősítési eljáráson – emlékeztetett az orgánum, amelynek már akkor gyanús volt, hogy bizonyos tanárokat ki akarnak zárni az átsorolásból és az ezzel járó béremelésből, de hiába kérdeztek rá ismételten, a tárca nem jelezte, hogy vannak kivételek. Pedig mint a mellékelt ábra is mutatja , ezernél is többen vannak.

Úgy tűnt, az Emmi ígérete mindenkire vonatkozik, hiszen az országos tiltakozást kiváltó jogszabályokat fölülíró szakpolitikai alkuról volt szó. A július 29-én megjelent új kormányrendeletben azonban már az a kiegészítés szerepelt az átsorolásnál: „kivéve, ha korábban sikertelen minősítési eljárásban vett részt”. Az érintettek számára a tanévnyitó értekezleten vált egyértelművé, hogy akik 2015-ben jelentkeztek, de nem töltöttek föl portfóliót a november 30-i határidőre, azokat kirekesztik az előrelépésből. Nem kapnak emelést, hiába elismert pedagógusok 30-35 éve.

„Bár esetükben semmilyen minősítés nem történt, a hivatalos értelmezés szerint mégis részt vettek minősítési eljárásban, amelyet sikertelennek nyilvánítottak. És csak ez számít. Nem a miniszter ígérete, az engedményről és méltányosságról szóló kommunikáció” – írja az orgánum.

Aki úgy nem készített portfóliót, hogy nem is jelentkezett, az automatikusan, a nyugdíjazásáig évi 307 ezer forinttal magasabb fizetési osztályba kerül.

Hogy még cifrább legyen: olyanok is vannak, akik 2016-ban jelentkeztek, mert erre szólította föl őket az Oktatási Hivatal (OH). Ők sem töltöttek föl semmit, mégis megkapják a magasabb besorolást, mert a jogszabály megjelenése után a hivatal törölte a jelentkezésüket.

Összesen 7930 tanár kerül át januártól automatikusan a pedagógus II. kategóriába. Közülük 5630-an ideiglenesen eddig is oda tartoztak. További 2300 tanár is átkerül, mert ők nem jelentkeztek, vagy utólag törölték a nevüket. Sikertelen minősítést 1376 pedagógus kapott – közülük 1321 azért, mert nem töltött föl portfóliót.

A lapnak nyilatkozó Brassói Sándor, az OH köznevelési elnökhelyettese elmondta: ha a július 31-i, a Köznevelési Kerekasztalnál tett ígéreteket jogszabályba öntő kormányrendeletben szerepelne, hogy azokat is a pedagógus II.-be kell sorolni, akiknek 2015-ben az OH sikertelennek nyilvánította a minősítését, a hivatal megtette volna. De a rendeletben nem ez áll.

A kizártak 2017-ben újra jelentkezhetnek, és ha sikeresen átesnek a minősítésen, akkor léphetnek a felsőbb kategóriába. Erről mindenkit levélben értesít az OH, és tanfolyammal is segíti a minősítésre való felkészülést, hogy a kirekesztett idős tanárok egy újabb eljárással megkaphassák azt a lehetőséget, amit több ezer társuk minősítés nélkül megkapott.

Sosem ígérték – állítja a szaktárca

Sosem ígérte a szaktárca, hogy a minősítésben sikertelenül szerepelt pedagógusok is automatikusan magasabb fizetési fokozatba kerülnek – szögezte le az oktatási államtitkárság a Magyar Hírlap érdeklődésére.

Az államtitkárság ígérete a cikkben hamisan állítottakkal szemben megvalósult – reagált a tárca, majd fölidézte a kormányrendeletet.

Galló Istvánné: megalázó és igazságtalan

2013-ban augusztusában alkottak egy kormányrendeletet. Ezt a kormányrendeletet – amely tartalmazza a minősítési rendszert, eljárást – azóta folyamatosan módosítják – mondta Galló Istvánné az ATV Egyenes Beszéd című műsorában szerdán. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint 160 ezer pedagógus minősítéséről van szó: ha a kezdéskor mindenkire érvényes pedagógus I-ből valaki tovább akar lépni, akkor (8 év meglévő gyakorlattal) egy minősítő eljárásban kell részt vennie (portfóliót kell feltöltenie), ám hogy ebben hányan vehetnek részt egy évben, azt a miniszter dönti/döntötte el – magyarázta Galló Istvánné.

3-5 éven belül nem lehet ennyi pedagógust minősíteni – folytatta a PSZ elnöke. Erre se pénz, se kapacitás, ezért az első etapban kitalálták, hogy először azokat minősítik, akiknek van legalább 14 évnyi pedagógusgyakorlatuk és szakvizsgájuk. Ők feltöltötték a portfóliót, és ideiglenesen bekerültek a pedagógus II-be azzal, hogy ezt majd meg kell védeni.

A nyugdíj előtt álló kollégákról szó sem volt. Azt mondták, hogy aki 10 évvel a nyugdíj előtt áll, annak semmit nem kell csinálnia, marad a pedagógus I-ben. Ilyen formán róluk gyakorlatilag lemondott a kormány. Ezt sokan sérelmezték – 20-30 éves tapasztalattal –, és voltak köztük közel 1400-an, akik önként vállalták, hogy részt vesznek a minősítési eljárásban. Aki önként vállalta ezt, annak több mint 70 ezer forintot fizetnie kellett volna – magyarázta Galló Istvánné. Emiatt a PSZ tiltakozott, melynek hatására végül a rendeletet 2015 tavaszán módosították, és ingyenessé tették a lehetőséget.

Az említett pedagógusok föl is töltötték a portfóliójukat, a legtöbb azonban nem felelt meg (akár technikai, akár más okból – a hivatal ezt nem vizsgálta). Idén tavasszal a kormány azt kommunikálta, hogy ezeket a kollégákat 2017 január elsejétől automatikusan be fogják sorolni pedagógus II-be – folytatta Galló Istvánné. Arról már nem tettek említést, hogy azok, akiknek sikertelen volt a minősítésük, azokra ez nem vonatkozik. Ez most jelent meg a kormányrendeletben, és a szaktárca csak azt kommunikálja, ami e rendeletben van – magyarázta.

Szerinte a probléma, hogy van olyan kolléga, aki nem foglalkozott a portfólióval, és őt automatikusan följebb sorolják, míg azok, akik megpróbálták megcsinálni, és mégsem sikerült, maradnak ott, ahol vannak. Emiatt az ombudsmanhoz (Alapvető Jogok Biztosának Hivatala) és az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul a szakszervezet – tudatta az elnök. Tegyenek igazságot, mert ez „nagyon megalázó és igazságtalan ezekkel a kollégákkal szemben”.

Eszerint tehát éppen azok esnek ki a béremelésből, akik megpróbáltak följebb lépni, nyilván azért, mert az önbecsülésüknél nagyobb szükségük volt arra a havi plusz 26 ezer forintra.

A Demokratikus Koalíció (DK) ugyancsak az ombudsmanhoz fordul – közölte Oláh Lajos, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdán.

Tanítanék: ami nekünk számít, az a szakmaiság és az emberség

A Tanítanék Mozgalom szerdán közzétette „Szeptemberi kiáltványát”, amelyben azt írják: „A Tanítanék Mozgalom szeretné nyilvánvalóvá tenni, hogy milyen értékek mentén működik. Kiáltványunkban felvázoljuk a víziónkat arról, hogy milyen társadalmi céljaink vannak, és mindez hogyan függ össze az oktatásüggyel. Elismerjük, hogy a jelenlegi kormány rendelkezik a közoktatás irányítása felett. Sajnos azonban azt látjuk, hogy ez a kormány sem az általunk képviselt alapértékeket, sem az általunk javasolt gyakorlati formákat, eszközöket nem hajlandó átemelni, befogadni, megvalósítani. Amíg ez így van, addig nyomást fogunk gyakorolni rá.  A Tanítanék Mozgalom nem működik együtt szélsőséges eszméket valló szervezetekkel. Viszont sem a liberális, sem a konzervatív, sem a szociáldemokrata értékektől nem határolódunk el – csakis azoktól a pártoktól, melyek ezekkel az értékekkel visszaélnek, ahogy az emberek bizalmával is. Ami nekünk számít, az a szakmaiság és az emberség. Szívesen együtt működünk bármilyen előremutató, a demokratikus értékek szerint cselekvő és békés szervezettel, mozgalommal vagy magánszeméllyel, ahogy eddig is”.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):