Fideszes sorvezető Simonka megvédéséhez?

december 11, 2016

simonka-mtiSimonka György (középen áll). Fotó: MTI

Egy dokumentum terjed az interneten, melyben azt részletezik, milyen hozzászólásokkal érdemes támogatni Simonka György fideszes országgyűlési képviselőt a Facebookon.

Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt korábban, nyomozást folytat a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Simonka György fideszes országgyűlési képviselő ügyével összefüggésben.

Minderre véletlenül derült fény: Bod Tamás, az Együtt Békés megyei elnöke feljelentette Simonkát, amit az ügyészség arra hivatkozva utasított el, hogy az ügyet „szoros tárgyi és személyi összefüggés folytán” egy már folyamatban lévő – költségvetési csalás büntette miatti – nyomozásban vizsgálják.

A történetben új elemre bukkant az Index. Azt írják: „a stáb” aláírással egy pár oldalas dokumentum terjed az interneten, mely lényegében egy sorvezető arra, miként támogassák hozzászólásaikkal a választók Simonka Györgyöt a Facebookon. Ebben nemcsak leírják, milyen stílusban célszerű bevédeni a képviselőt – „lehetünk együttérzőek, lehetünk dühösek az alaptalan rágalmak miatt, lehetünk bátorítóak” –, de tippeket is adnak, például, hogy

  • „tuti, hogy ez csak azért van mert kiharcolja azt ami Dél-Békésnek jár;
  • ez is csak a gyulai érdekszféra sérelmei miatt van;
  • az itt élők Simonka mögött állnak, mert az ő érdekükben végzett munka miatt támadják;
  • Simonka Györggyel azért nem tudnak mit kezdeni, mert szakmailag hihetetlen jó anyagokat rak le, melyet az egész térség támogat. Csak a rágalmakkal tudnak operálni”,

és így tovább. Már meglévő hozzászólásokat is említenek – jó példaként. A „stáb” kérése csupán annyi, hogy ne szó szerint másolják be az említett szövegeket.

A dokumentumot Bod Tamás is megosztotta a Facebook-oldalán. Az Indexnek azt mondta, egy ismerőse küldte el neki, aki egy zárt Facebook-csoportban látta azt.

Ahogyan azt lapunk még szeptember közepén szintén az Index nyomán megírta, házkutatást tartott a Központi Nyomozó Főügyészség Simonka újkígyósi házánál, valamint felesége szüleinél még júliusban. Az ügyészség akkor nem cáfolta a portál értesüléseit, de részleteket nem árultak el. Simonka tagadta, hogy lett volna házkutatás.

Az említett házat az országgyűlési képviselő azután adta el saját unokahúgának, hogy kiderült, az érdekeltségében lévő agrárvállalkozás csődbe ment. A vállalkozás egyik hitelére a képviselő vállalt kezességet, a bank tőle akarta behajtani a tartozást. Bod szerint Simonka azért adta el a házat, hogy azt ne foglalhassák le a tartozás fejében – hangzott el egyebek mellett az RTL Klub Híradó szerdai bejátszásában.

A fideszes országgyűlési képviselő szerint az egész ügy alaptalan, pusztán politikai lejáratókampány, ezért feljelentést tett rágalmazás és hamis vád miatt.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):