A Fideszt és a Jobbikot is talajba döngölték a vasárnapi időközi polgármester-választáson

október 3, 2016

NVI_valasztas

A független Szabó László nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászszentandráson, maga mögé utasítva a Fidesz-KDNP, a Jobbik, az LMP, valamint a Munkáspárt jelöltjét, továbbá két független jelöltet. A Budapest Beaconnek nyilatkozó Szabó azt mondta: nem támogatta őt a baloldal.

Jászszentandráson azért kellett időközi polgármester-választást tartani, mert a falu addigi polgármestere, a magas pozícióját a Fidesz és a KDNP színeiben 2014-ben hatalmas fölénnyel elnyerő Banka Ferenc júniusban elhunyt.

Az MTI közlése szerint a választáson az alábbi eredmény született:

Választópolgárok száma: 2105
Szavazatok száma: 1422, 67,55 százalék
Érvénytelen szavazat: 12, 0,84 százalék
Érvényes szavazat: 1410, 99,16 százalék, ebből:
– Szabó László (független; az eddigi alpolgármester): 447 szavazat, 31,7 százalék
– Csontos Magdolna (Fidesz-KDNP): 418 szavazat, 29,65 százalék
– Kozma István (Jobbik): 325 szavazat, 23,05 százalék
– Fehér Attila (független): 159 szavazat, 11,28 százalék
– Kis Zoltán (LMP; korábban SZDSZ-es országgyűlési képviselő és államtitkár): 45 szavazat, 3,19 százalék
– Czakó József (független): 12 szavazat, 0,85 százalék
– Bencsik Mihály (Magyar Munkáspárt): 4 szavazat, 0,28 százalék.

„Semmilyen párt, vagy egyesület nem támogatott” – közölte a Budapest Beacon megkeresésére Szabó László, aki visszautasította azt a premisszát, hogy nevető harmadikként nyert a Fidesz és a Jobbik jelöltje ellen: „ha Magdika nem lép be, akkor is nyertem volna, mert a szavazóinak egy része engem támogatott volna” – vélte a polgármesterré választott alpolgármester.

Szabó hangsúlyozta: korábban a kormánypártok jelöltje is volt, de sosem volt párttag, „és meg akartam mutatni, hogy pártok nélkül is lehet nyerni”.

Azt interjúalanyunk nem tudta pontosan megmondani, mikor tesz polgármesteri esküt, de az biztos, hogy még októberben.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):