Följelentést tesz a PM az RTL Klub parlamenti kitiltása miatt

november 25, 2015

Szabó TímeaA Párbeszéd Magyarországért társelnöke hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelentést tesz a Fővárosi Főügyészségen ismeretlen tettes ellen, miután Kövér László házelnök határozatlan időre kitiltotta az Országházból az RTL Klubot – közölte az MTI szerint keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Szabó Tímea, a párt társelnöke.

A formálisan független képviselőnő (képünkön) szerint Kövér László tettével nem csak a sajtó- és szólásszabadságot „tiporja lábbal, de alapjaiban rengeti meg a jogállamiságot” is. Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, a Btk. szerint az a hivatalos személy, aki jogtalan előnyszerzés vagy jogtalan hátrányokozás miatt túllépi hivatali hatáskörét vagy visszaél azzal, büntettet követ el, ami három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Szabó Tímea egyértelműnek nevezte, hogy az RTL Klub kitiltása visszaélésszerű és jogszerűtlen. Szavai szerint a kitiltással a kormánnyal szemben kritikus sajtót akarják elhallgattatni.

A társelnök fölszólította Kövér Lászlót, hogy vonja vissza a kitiltást.

Kérdésre válaszolva azt felelte, hogy a Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a házszabály nem teszi lehetővé a kitiltást.