Följelentették a jobbikos polgármestert

augusztus 5, 2015

Toroczkai LászlóÖtven százalékkal több gáz-riasztó pisztolyt adtak el egy szegedi vadászboltban az elmúlt két hónapban, mint korábban – írja a szerdai Délmagyarország. A határ túloldalán is fegyverkeznek. Toroczkai László jobbikos ásotthalomi polgármestert közben egy Facebook-bejegyzés miatt jelentették föl, a Társaság a Szabadságjogokért pedig gyűlölet-bűncselekmény előkészülete miatt tette meg ugyanezt.

Félnek a szegediek a migránsoktól, ezért egyre többen vesznek gáz-riasztó pisztolyt – írja a szerdai Délmagyarország. A napilap a Harmónia vadászboltban érdeklődött, ahol – mint kiderült – az elmúlt két hónapban ötven százalékkal nőtt a kereslet az effajta önvédelmi fegyverekre. Az üzlet egyik munkatársa, Hajtman Eduárd még februárban nyilatkozta a lapnak, hogy gáz-riasztó pisztolyból évente hatvan-hetven darabot adnak el, darabja 15-60 ezer forintba kerül – ezekből adnak el most bő másfélszer annyit. A vásárlók nem is csinálnak titkot abból, hogy a migránshelyzet miatt vásárolják a fegyvereket. „Vevőkörünk főleg a Hattyas-telepen, Röszkén, és a határ menti településeken élőkből áll” – nyilatkozta Hajtman.

A Délmagyarország azután érdeklődött a helyi fegyverkereskedőnél, hogy a Napi Gazdaság kedden megírta: megugrott a szegedi fegyverboltok forgalma. A kereskedő beszámolója szerint elsősorban a húsz-huszonötezer forintos gáz-riasztó pisztolyokat keresik a vevők, melyeket bejelentés után, külön vizsga nélkül közterületen, rejtve maguknál hordhatnak. A kifejezetten otthonvédelmi, csak a saját ingatlanban tartható gumilövedékes, nagyobb tűzerejű fegyverek kevésbé fogynak, de ennek az is oka lehet, hogy ezek ára ötven- és száz ezer forint között mozog.

Egy óbudai fegyvergyártó cég eladásai is nőttek, köszönhetően egy kéretlen reklámnak. Toroczkai László jobbikos ásotthalomi polgármester (képünkön) Facebook-oldalán néhány napja ugyanis az alábbi szöveggel osztotta meg a cég termékét: „Most, hogy végre elkezdődött itt Ásotthalomnál (is) a fizikai határzár építése, íme egy kiváló eszköz, amellyel meghátrálásra késztethetjük majd az éppen a kerítést megrongálni készülő törvénytelen bevándorlót. Kiváló objektumvédelmi eszköz, természetesen nem nők és gyermekek ellen, de csoportokban érkező katonakorú férfiak esetében kiválóan alkalmazható.”

A Toroczkai által népszerűsített dobtáras, gumilövedéket célba juttató puska egyébként bruttó 85 ezer forintba kerül.

Feljelentés gyűlölet-bűncselekmény előkészülete miatt

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) gyűlölet-bűncselekmény előkészülete miatt följelentést tett, mert a Facebookon menekültek elleni embervadászat szerveződik. A Büntető Törvénykönyv szerint, ha a törvény külön elrendeli, előkészület miatt az büntetendő, aki a bűncselekmény elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételeket biztosítja, az elkövetésre felhív, ajánlkozik, vállalkozik, vagy a közös elkövetésben megállapodik – írja a jogvédő szervezet honlapján.

Vélhetően valaki vagy valakik Toroczkait is feljelentették, hiszen a Facebookon azt írja: „A német rendőrség nem gumilövedékkel lőtt a késelő migránsra, hanem élessel. De azért engem feljelentett néhány szerencsétlen, mert mertem javasolni, hogy legalább törvényesen tartható gumilövedékes fegyverrel védjük meg magunkat, családtagjainkat, otthonainkat és hazánkat a migránsoktól, akik között immáron bizonyíthatóan gyilkos, erőszaktevő és terrorista is van.”

A kiírásommal semmilyen törvényt nem sértettem meg, csak tényeket közöltem – nyilatkozta a múlt héten a Délmagyarországnak Ásotthalom első embere.

Nem csak reklám, „közbiztonság-szervezés” is van

Közbiztonsági tevékenység jogellenes szervezésének gyanúja miatt a szegedi rendőrkapitányság eljárást indított a szintén a Facebookon szerveződő „Önkéntes Határvadász Egység” megmozdulása ügyében. A hatályos törvények szerint senki nem folytathat és nem is szervezhet bűnüldözési-bűnmegelőzési tevékenységet az állami hatóságokon kívül, csak a települési önkormányzatok e célra létrehozott szervezetei, valamint a polgárőrség.

Bár az önkéntes határvadászok vasárnapra meghirdetett akcióját a szervezők még péntek este lemondták, néhány aktivista vagy nem értesült róla vagy demonstrálni kívánta elszántságát, és megjelent a kiskundorozsmai találkozóhelyen, a rendőrök láttán azonban a kis csoport gyorsan feloszlott — írta vasárnap a Nol.hu

A csoport közösségi oldalát törölték, emiatt pedig a jobbikos politikus0 is hangot adott csalódottságának: „Mindenféle indoklás nélkül törölték a kizárólag ásotthalmi tanyai lakosokból szerveződött, s a törvényeket maximálisan betartó, kizárólag a rendőrség munkáját segítő (törvénysértő migránsokat bejelentő) Önkéntes Határvadászok nevű csoportot. […] A helyi önkéntesek természetesen nem adják fel” — írta a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom örökös vezetőségi tagja.

Riasztó hírek a határ túloldaláról

Nol TV szombaton közzétett videóriportja szerint egy vajdasági férfi arról beszélt, hogy ő több mint egy éve vett fegyvert, és most mások is hasonlóan cselekednek, a Szabadkai Pannon RTV híradója pedig arról tudósított, hogy Királyhalmán egyre több házba csöngetnek be a migránsok, és bár valaki békés szándékkal érkezik, és csak segítséget kér, mások agresszívak a helyiekkel szemben. Egy helyi nőt állítólag megrugdostak, Királyhalma temetőjének halottasházát pedig feltörték. A migránsok a temetőben alszanak, ott végzik a dolgukat – közölte a helyi híradó.