Folytatják a nyomozást, miközben már rég megvan az azt megszüntető határozat tervezete

január 6, 2016

rogan_antal2_uj_fekvo_lead-e1419846626770December 30-án negyedszer hosszabbította meg a Fővárosi Főügyészség a Habony Árpád nagynénjének eladott Károly körúti ingatlannal kapcsolatos nyomozást, de egy, az ügyet érintő keddi tárgyaláson kiderült, hogy a megszüntető határozat tervezetét már három hete elküldte a rendőrség a bíróságnak.

December 30-án járt volna le a Habony Árpád nagynénjének, Pápa Marianne-hoz köthető cégnek eladott Károly körúti ingatlan ügyében elrendelt ügyészségi nyomozás határideje, ha nem hosszabbították volna azt meg immár negyedszerre, az ügyészség eddigi gyakorlata alapján feltételezhetően újabb két hónappal.

A történet azzal kezdődött, hogy 2011 októberében az önkormányzat kedvezményesen bérbe adott egy 212 négyzetméteres ingatlant a Károly körúton a Classic Immo Kft. nevű cégnek, amelyet nem sokkal később a Pápa Marianne-hoz köthető Komondor Holding Zrt. szerzett meg. Két hónappal később a bérlő már – mint arról a Budapest Beacon korábban beszámolt – kedvezményesen vásárolhatta meg a bérleményét 52 millió forintért, amit fél évvel később, 2012 júliusában 102 millióért értékesített. A Komondor Holding 2011. november 21-én, tehát közvetlenül az ingatlan megvásárlása előtt szerezte meg a Classic Immo-t.

Az ügyben Juhász Péter, Belváros-Lipótváros együttes önkormányzati képviselője tett feljelentést, amit a rendőrség átlátszó indokokkal elutasított, de – mint arról lapunk ugyancsak beszámolt – az ügyészség hivatalból, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt újbóli nyomozást rendelt el.

Az egyik, fönt már idézett cikkünkben idéztük Rogán Antalt, Belváros-Lipótváros volt polgármesterét (képünkön): „Az ingatlan ügyében 2012 végén vizsgálatot folytattam le. Törvénytelenségre ugyan nem derült fény, de bizalomvesztés miatt kezdeményeztem a jegyző felmentését.” Igazán bátor húzás volt tőle, hogy mindent rákent Rónaszéki László jegyzőre – akit később hivatali visszaélés miatt gyanúsítottak meg –, csakhogy maga Rogán tájékoztatta a közgyűlést 2011. október 10-én, hogy aláírták a Classic Immo Kft-vel kötött bérleti szerződést. További érdekesség, hogy Puskás András alpolgármester, Rogán Pasa parki szomszédja kezdeményezte az ingatlan eladását 52,4 millió forintért a következő közgyűlésen.

Pápa Marianne az ismert alvilági figura, a jelenleg gyilkosságért börtönbüntetését töltő Portik Tamás élettársa volt. Azt, hogy élettársak voltak, Kocsis Máté józsefvárosi polgármester az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának elnökeként nyilatkozta Portik előállításakor. Juhász korábban emlékeztetett: Portik az Átlátszónak adott interjúban azt állította: ismeri Rogán Antalt, és Rogán hazudik, amikor azt mondja, hogy nem találkoztak.

Az immár propagandaminiszter Rogán többek között azért is perelte be Juhász Pétert egymillió forintra, mert szerinte az Együtt alelnöke több ízben is valótlanságokat állított vele kapcsolatban, és nem egyszer bűnözőnek is nevezte. Juhász azt állítja ugyanis, hogy az V. kerületi önkormányzat Rogán polgármestersége idején maffiamódszerekkel játszotta ki az ingatlanokat haveroknak, illetve hogy Rogán Portikkal is üzletelt, és hazudott, amikor azt mondta, hogy sosem találkoztak egymással.

A per Juhász és Rogán között január 5-én folytatódott, és nem is történt a tárgyaláson semmi érdekes – Juhász szerint „jogászkodtak” – egészen addig, amíg ki nem derült, hogy a bíróság kérésére a nyomozati iratok részeként a rendőrség még december 16-án elküldte az ügyészség által elrendelt nyomozás megszüntető határozatának tervezetét.

„Ez azért érdekes, mert nemcsak hogy folyik még a nyomozás a belvárosi ingatlanok érték alatti eladása miatt, de az elküldése után két héttel még meg is hosszabbították a határidejét” – írja kedden Juhász a Facebook-oldalán.

„Hogyan lehet meg egy határozat a nyomozás lezárásáról, indoklással, két és fél hónappal a várható vége előtt?” – kérdezi az ellenzéki politikus.