A Fővárosi Törvényszék bűnösnek mondta ki Biszku Béla korábbi belügyminisztert háborús bűntett miatt

május 13, 2014

biszkubela

A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletében Biszku Béla (92) korábbi belügyminisztert bűnösnek találta az 1956-os forradalmat követő megtorlások miatt felbujtóként, több emberen elkövetett emberöléssel és bűnpártolással megvalósított háborús bűntett és más bűncselekmények miatt, ezért 5 és fél év börtönbüntetésre ítélte.

Az ügyész, aki életfogytig tartó büntetést kért a vádlottra, azonnal fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen. Biszku és védője viszont felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett, és kérte, hogy a vádlott háziőrizetben maradhasson a fellebbezés elbírálásáig. Az ügyész indítványozta a 92 éves vádlott orvosi felügyelet melletti előzetes letartóztatásba helyezését is az első fokon kiszabott nem jogerős büntetés miatt. A védő emlékeztetett arra, hogy a kényszerintézkedések kapcsán a Fővárosi Ítélőtábla korábban még a lakhelyelhagyási tilalmat is túlzottnak tartotta, tekintettel a vádlott életkorára és egészségi állapotára.

Az ügyészség azzal vádolta meg a korábbi belügyminisztert, hogy parancsot adott halálos áldozatokat követelő sortüzek leadására. A fegyveres alakulatok a polgári lakosságra leadott sortüzekkel szándékos emberöléseket követtek el. 1956. december 6-án Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál hárman vesztették életüket, két nappal később Salgótarjánban pedig negyvenhatan (köztük nők, gyerekek), valamint a karhatalmisták 1957 márciusában három akadémiai kutatót súlyosan bántalmaztak Martonvásáron.

Az ügyészség szerint az 1956-os forradalom leverése után Biszku Béla tagja volt a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) egyik vezető testületének, az ideiglenes intéző bizottságnak, amely létrehozta és irányította az úgynevezett karhatalmat, amely az állampárt hatalmának jogellenes eszközökkel történő erőszakos megtartását és megerősítését szolgálta. A bizottság közvetlenül utasította a karhatalom, a Katonai Tanács vezetőjét, amely végül az ország számos pontján végzett ki és bántalmazott embereket az 1956-os forradalom összeomlása utáni hónapokban.

Az ügyészek azzal is megvádolták Biszkut, hogy a kommunista rendszer bűneinek tagadása bűncselekményt követte el azáltal, hogy 2010 augusztusában a Duna TV-nek adott interjúban független bíróság által jogosan halálraítélt ellenforradalmároknak nevezte az áldozatokat, illetve engedély nélkül tartott lőszereket.

A bíróság ítélete szerint Biszku közvetlenül is felelős a salgótarjáni kivégzésekért, valamint közvetve a két nappal korábbi budapesti sortűzért, valamint a martonvásári bántalmazásokért. A bíró elmondta, az események fél évszázaddal ezelőtt történtek, de még mindig „súlyosan megérintik” az áldozatok leszármazottait, akik közül sokan tanúskodtak is. A bíróság bűnösnek találta Biszkut a kommunista rendszer által elkövetett bűnök tagadásában és lőszerek tiltott birtoklása miatt is.

Biszku nem tett érdemi vallomást a per előtt vagy közben, és továbbra is ártatlannak vallja magát. A fellebbezés elbírálásáig Biszku háziőrizetben marad.

Hivatkozások:

Pontot tehetnek a Biszku-ügyre, blikk.hu, 12 May 2014

5 és fél évre ítélték Biszku Bélát