Tiltakozó flashmob kíséretében leplezték le Horthy szobrát Budapesten

november 4, 2013

Horthy-700x400

Szombaton kisebb tömeg gyűlt össze tiltakozni Horthy Miklós admirális bronz mellszobrának leleplezése ellen a Budapest belvárosában található Hazatérés Temploma előtt. A református templomot a szélsőségesen zsidóellenes lelkész, Ifj. Hegedűs Lóránt vezeti, akinek felesége a szélső-jobboldali Jobbik parlamenti frakciójának a tagja. A tiltakozók között mindenféle korú és hitű embereket láthattunk, katolikusokat, zsidókat, buddhistákat és ateistákat. Sokan közülük, beleértve egy gyermekét tartó nőt is, Dávid-csillagot viseltek, utalva a Horthy idején elfogadott zsidóellenes törvényekre, és az azt követő deportálásokra és kivégzésekre, melyekben a háború előtti magyar zsidóság kétharmada vesztette életét.

Mintegy 1.000 demonstráló képviselte a magyar társadalom széles spektrumát, plakátokat és molinókat tartottak fel, melyeken elítélték Horthyt és a nácizmust, fütyültek és „nácik menjetek haza”, „Árulók” és „Nem engedjük!” mondatokat kántálták. Mialatt mindannyian kifejezték felháborodásukat és undorukat az emberrel szemben, aki több mint 800.000 magyar haláláért volt felelős, és azokkal szemben, akik szoborral tisztelegnek előtte, sokan hangot adtak nemtetszésüknek sok második világháborús személy Fidesz-KDNP kormány általi rehabilitálásának is.

Délelőtt fél 10-re a Magyar Református Templom előtti teret megtöltötték a demonstrálók.

10 órakor megszólalt a templom harangja, és folyamatosan szólt a következő másfél órában, valószínűleg azért, hogy megpróbálja elnyomni a flashmob résztvevőinek szólamát.

Hegedűs a ceremónián elmondta a mintegy 300 fős közönségének, hogy a nap eseménye annak a tesztje, hogy lehet –e Horthy szobrot emelni Budapest szívében, és hogy a tiltakozók „gyűlölete” nem személy szerint neki szólt, hanem inkább az „emberek akaratának.” Őt a szélsőjobb oldali parlamenti képviselője Gyöngyösi Márton követte beszédével, melyben Horthyt a „20. század legnagyobb magyar államférfijának” nevezte.

Az istentisztelet alatt Horthy korabeli egyenruhát viselő fegyvertelen katonák álltak őrt a templom bejárata előtt a szobor két oldalán. Röviddel fél 12 után, Hegedűs és Gyöngyösi vezették a templom előtti mellszobor leleplezését. Őket a tömegtől a rendőrségi kordon és az eseményt biztosító biztonságiak különítették el. Az előzetes aggodalmak miatt, hogy a tiltakozók megpróbálják megakadályozni a kinti eseményeket, a rendőrség nem vett tudomást az Árpádsávos zászlót lobogtató, a betiltott szélső jobboldali militáns Magyar Gárda egyenruháját viselő emberek csoportjáról. A rendőrség nem tett kísérletet a demonstrálók szétoszlatására.

Ez a második alkalom az utóbbi években, hogy Horthy szobor emelése ellen tiltakoztak az emberek. 2012 júniusában a Dániel Péter magyar ügyvéd és liberális aktivista vörös festékkel öntötte le Horthy fából készült szobrát, és nyakába a „háborús tömeggyilkos” táblát akasztotta.