Ha kétharmaddal nyer Orbán, a kétharmados törvények vele együtt felköltöznek a Budai Várba

január 21, 2018

Ha kétharmaddal nyer Orbán, a kétharmados törvények vele együtt felköltöznek a Budai Várba

Még mindig meg lehet akadályozni a Fidesz kétharmados győzelmét, ám ha ez nem sikerül, azok az ellenzéki pártok sem fogják túlélni a Fidesz rendszerét, amelyek esetleg bejutnak a parlamentbe 2018-ban – mondja Haraszti Mikós, az EBESZ volt sajtószabadság-felelőse.

Nem lehet választás nélkül legitimációt szerezni, mert ez nem diktatúra, hanem illiberalizmus. „Ez ma a modern módi Kazahsztántól Putyinig és Erdoganig” – mondja Haraszti Mikós, akit arról faggattunk, hogyan lehet a Fideszt legyőzni.

Az EBESZ volt médiabiztosa szerint Orbánék a rendszert „hideg cinizmussal” úgy konstruálták meg, hogy a fönnálló játékszabályok betartásával azt megváltoztatni nem lehet. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne „felőrölhető” parlamentáris keretek között, ráadásul ezért még most sem késő tenni: első lépésként meg kellene akadályozni Orbán kétharmados győzelmét. A kétharmad megtörése nem valami túlfetisizált dolog: ez kell ahhoz, hogy a politikai játéktér megmaradjon, hogy 2022-re lehetőséggé váljon az, amit ma hiú reményként hajszolnak az ellenzéki pártok.

Ha ez nem sikerül, akkor Haraszti Miklós szerint a kétharmados törvények fölköltöznek Orbán Viktorral a Várba, a parlament pedig hivatalosan jelentéktelenítve lesz. Ez elkerülhetetlen, ezen az úton szükségképpen végig szoktak menni az illiberális rendszerek – hangsúlyozta az SZDSZ alapító tagja és volt országgyűlési képviselője.

S hogy hogyan lehet megakadályozni a Fidesz kétharmadát? Az interjúból kiderül!