[Fekete-Győr András, a Momentum elnöke egy fáklya
mögé bújva. Fotó: Budapest Beacon, Szegő Péter]
Az orosz befolyás ellen és Európa mellett tüntetett hétfő este a Momentum Mozgalom. A Gellérthegyen rendezett megmozdulás részvevői fölsétáltak a Citadellára, ahol többek közt Fekete-Győr András, a párt elnöke tartott igen éles Moszkva-ellenes beszédet.
A budapesti világbajnokság alkalmából hétfőn Magyarországra látogatott Vlagyimir Putyin, a Nemzetközi Cselgáncsszövetség tiszteletbeli elnöke. Az orosz sportvezető ellen, illetve Magyarország európai integrációja mellett tüntetett hétfő este Budapesten a Momentum Mozgalom, mégpedig egy meglehetősen unorthodox helyszínen: a Gellérthegyen. A párszáz fős sokaság a Hegyalja út és a Sánc utca kereszteződésénél gyülekezett, s onnan sétált föl a Szabadságszoborhoz, ahol a beszédek elhangoztak.
A Facebookon is meghirdetett tüntetés résztvevői főleg fiatalok voltak, a hatvanöt körüli, a történelem viharai által leamortizált poszt-SZDSZ-es, a kormányellenes tüntetéseket rendszeresen megjelenő arcok ezúttal elmaradtak. Ami azt illeti: helyszíni tudósítónk számára teljesen egyértelmű, hogy a Momentum nem is hozzájuk szól – de erről később. Jelen volt viszont Béndek Péter, a Polgári Konzervatív Párt elnöke.
Ugyancsak, khm, formabontó volt, hogy az esemény egyik szervezője még a gyülekező helyszínén, a menet megindulása előtt tájékoztatta a hallgatóságot arról, hogy miképp lépjenek föl az esetleges provokátorokkal szemben, illetve hogy vonuljanak. Munkatársunk elég sok tüntetésen volt életében – az elsőn 1988. február 1-én, ezelőtt legutóbb 2017. augusztus 20-án –, de ilyennel még sosem találkozott.
Bár augusztus 28-a volt, s nem március 15-e, volt, aki kokárdát viselt, többen olyan pólót hordtak, amelyen a következő szöveg volt olvasható: „Hajrá szólásszabadság, hajrá magyarok!”
[Fotó: Budapest Beacon, Szegő Péter]
A tömeg a Beatles Back In The USSR-jára indult el a Citadellára, majd „Európa, Európa” – skandálta, amikor fölért a Szabadságszoborhoz.
A tüntetést a Momentum első, Európa melletti menetének nevező, a konferansziéi szerepet magára vállaló, amerikai-magyar kettős állampolgárként, a Momentum tagjaként és újságíróként bemutatkozó Berg Dániel arra hívta föl a figyelmet, hogy Orbán egy olyan embert lát vendégül, „akinek kezéhez számos kollégám vére tapad”. A Közép-európai Egyetem (angol rövidítéssel: CEU) melletti tavaszi tüntetések egyik spiritusz rektora szerint „a jelenlegi kormány nem tanult a történelemből”, ami a szövetségi politikát illeti. „Kiállunk mindaz ellen, amit ő (mármint Putyin – Sz. P.) képvisel” – hangsúlyozta az ellenzéki politikus, aki szerint Orbán célja, hogy ugyanúgy bármit megtehessen a magyarokkal, mint ahogy „Putyin is bármint megtehet az oroszokkal”. Óvott attól, hogy Magyarország szembeforduljon „a szabad és fölvilágosult Európával”. Míg a 2004-es EU-csatlakozáskor Magyarország még éltanuló volt, addig „mára viszont a sor végére és a nyomorba csúsztunk vissza”. Mit szólnának 1848 és 1956 hősei ahhoz, hogy „önként hajtjuk Putyin igájába a fejünket” – tette föl a költői kérdést.
„Országunk romokban hever, és ezért Orbán Viktor a felelős” – jelölte ki a helyes irányt Berg, aki szerint a miniszterelnök „sárba tiporta a jogállamot és rablógazdaságot vezetett be hazánkban”, de még ezeknél is rosszabb, hogy a fiataloktól elvették tanulás lehetőségét.
„A teljesítmény helyett urambátyám viszonyok határozzák meg a sikert” – közölte a konferanszié. Berg úgy látja: „az ország és a magyarság ügyét” csak közös erővel lehet előrelendíteni.
„Van választásunk: nem kell Orbán önkényuralmi rendszerében sínylődnünk. Van választásunk, és mi a Nyugatot és Európát választjuk. Éljen Magyarország, és éljen Európa” – zárta beszédét Berg Dániel. „Európa, Európa” – skandálta a tömeg.
[Fotó: Budapest Beacon, Szegő Péter]
A következő beszéd retorikája, szókészlete egyértelműen azt mutatta: a Momentum a Fidesz 2010-es és 2014-es szavazóira hajt.
„Az orosz befolyás számomra nagyon érzéki (helyesen: érzékeny – Sz. P.) kérdés” – kezdte beszédét a Kárpátaljáról származó Kaszó Róbert, aki utóbb egyebek mellett arról beszélt, hogy a háborúban magyar katonaként harcoló nagyapját utóbb elvitték „málenkij robotra” (helyesen: маленькая работа – Sz. P.). „Egyetlen bűne, hogy magyar volt” – mondta a Dunaújvárosban élő vállalkozó. Nagyapja négy évet raboskodott Szibériában és soha senki nem kért tőle elnézést, egy esetleges kártérítésről már nem is beszélve. „A magyar ott népellenség, itt ötvenhatban rendszerellenség” – folytatta.
Kaszó azt mondta: az ukrán-orosz háború egyik legelső áldozata az ukrán hadsereg egy kárpátaljai, magyar nemzetiségű katonája volt, akivel „egy orosz golyó végzett”.
Orbán Viktor hazaárulást követ el, amikor Oroszországhoz közeledik – folytatta a szónok. A keleti nyitás következtében ment csődbe a Malév, míg a „folyamatosan veszteséges” Dunaferr adásvételét is tartalmazó szerződést maga Vlagyimir Putyin írta alá.
„Biztosak vagyunk abban, hogy olyan emberekre bízzuk rá az energetikánkat, az atomenergiát, akik még a sajátgyártmányú metrókocsijaikat sem tudják rendesen fölújítani?” – folytatta beszédét, nagy tapsot kapva.
Orbán Viktor és társai „a jövőt Oroszországban látják” – mondta Kaszó, mire valaki a közönségből megjegyezte: „Oda is valók.”
„Valószínű […] már ingatlanokat is vettek, hogy kényelmesebben, otthonosabban érezzék magukat ott (mármint Oroszországban – Sz. P.) a 2018-as választások után” – mondta a szónok.
A KDNP is megkapta a magáét. „Semjén Zsolt mint katolikus teológus belegázol Mindszenty bíboros hagyatékába”. Belegázol azokba a meghurcolt katolikus és református lelkészekbe, akik kiálltak a magyar szabadságért itthon és a határon túl – tette egyértelművé Kaszó, kikből (is) áll Momentum célközönsége.
„Ruszkik, haza” – skandálta a közönség Kaszó beszédét követően.
„Nem kérünk a hamis szabadságból, amit az elmúlt huszonhét évben tapasztaltunk” – vette vissza a szót Berg.
[A tüntetés madártávlatból. Fotó: Momentum Mozgalom Facebook-oldala]
Vető János, a Trabant gitáros-énekese muzsikált, majd Fekete-Győr András lépett mikrofonhoz. A Vlagyimir Putyint „a világ egyik legveszélyesebb, legkegyetlenebb zsarnokának” leíró pártelnök szerint elegük van abból, „hogy Magyarország lefekszik egy KGB-ügynöknek”. Putyin nemhogy nem barátja, de még csak nem is „a támogató távoli nagybácsija Magyarországnak”, sőt: „még csak nem is az üzleti partnere, mert egy valódi üzleti partner nem veri át a másikat és nem zsarolja, vagy épp fizeti le az üzletfeleit”.
A Momentum elnöke hangsúlyozta: az orosz titkosszolgálat, a GRU nyíltan gyakorlatozik Magyarországon, a Hidfo.ru nevű orosz titkosszolgálati propagandaportál pedig azt üzeni a magyar hadseregnek, hogy beépültek Magyarországra.
Több mint egymillió magyar gondolkodik azon, hogy külföldre költözzék – folytatta az ellenzéki pártelnök –, és az sem véletlen, hogy nem Irkutszk vagy Vlagyivosztok, hanem Berlin, London, Amszterdam a kiszemelt célpont.
A politikus szerint a 2018-as választás tétje, hogy Oroszország vagy Európa felé veszi-e Magyarország az irányt. Azt mondta: ha kormányra kerülnek, fölmondják Paks II-t, és a szerződést teljes egészében nyilvánosságra hozzák. Testületet állítanak föl „az illegális orosz hírszerzési tevékenység kivizsgálására és kipateroljuk az országban elszaporodott illegális hírszerzőket”. Egy esetleges orosz támadás esetén Magyarország megvédi balti szövetségeseit, Putyinnal pedig akkor találkoznak, „ha kivonta csapatait Ukrajnából”. Addig is a német, francia és – külön hangsúlyozva – holland szövetségesekkel tárgyalnak az Oroszország elleni közös föllépésről.
„Magyarország akkor sikeres és szabad, ha európai” – zárta beszédét Fekete-Győr András.
A tüntetés a magyar és az európai himnusszal ért véget. A magyar himnusz közben valamilyen technikai málőr lépett föl, mert a zene egyik pillanatról a másikra leállt, így a közönség spontán elénekelte a magyar himnusz végét, majd az Európai Unió himnuszát.
Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):