[Ángyán József. Fotó: MTI, Beliczay László]

„A mai, úgynevezett »nemzeti tőkésosztály« kilencven százaléka egyszerű tolvajokból áll” – mondja Ángyán József, aki szerint, ha a kormánynak sikerül áttolnia a parlamenten az új, integrált termelésszervezési rendszerre vonatkozó kétharmados törvényt, akkor azzal lényegében az agrároligarchák vazallusává teszi a valódi családi gazdaságokat. A jogszabály végeredményében azt a célt szolgálja, hogy „az egész szektort a legnagyobb agrároligarchák, a Csányik és Mészárosok kezére játsszák át”. A második Orbán-kormányban 20 hónapon át a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős, volt államtitkára lapunknak adott interjújában beszélt arról is, miként jutott el odáig, hogy elfogadta az államtitkári pozíciót, és miért távozott onnan.

Alig fél évvel a 2010-es választások előtt nem volt kérdés, hogy a Fidesz fogja megnyerni a választásokat. dr. Ángyán József szerint Orbán Viktor addigra meggyőzte a jogász végzettségű Fazekas Sándort, hogy vállalja el kormányában a Vidékfejlesztési Minisztérium vezetését.

Az új kormánynak a mezőgazdasággal addig komolyabb kapcsolatba nem került, vidéki polgármester, jogászminiszter mellé kellett azonban egy olyan személy, mint Ángyán, az elismert mezőgazdasági és vidékfejlesztési szakember, egyetemi tanár, a 2005-ös nagy gazdademonstráció egyik vezéralakja, aki legitimációt tud biztosítani a Fidesz mezőgazdasági politikájának. Ángyán számára pedig ez az elméleti munka után elképzelései gyakorlati megvalósításának vissza nem térő lehetőségét kínálta.

A vidéki Magyarország évtizedek óta szenvedte meg a szovjet mintájú kolhozrendszert, majd az azt követő piacgazdasági és globalizációs átalakulást. A 40 év termelőszövetkezeti időszak után a még gyenge családi gazdaságok megerősödéséhez aktív állami szerepvállalásra lett volna szükség, ám ehelyett egyre nehezebbé vált számukra a megélhetés.

Ángyán több mint három évtizeden át kutatta és oktatta a fenntartható mezőgazdaság és vidékfejlesztés stratégiáját és rendszereit, energiáit a szektor támogatására és pártfogására szánta. Különösen nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a mezőgazdaságot ismét a vidéki Magyarország fő tartóoszlopává tegye.

2009 vége felé Fazekas Sándor egyre többször jelent meg olyan eseményeken, ahol országgyűlési képviselőtársa, Ángyán előadást illetve beszédet tartott a vidékfejlesztési irányelvekről. Ángyánnak az egyik ilyen mezőgazdaság politikai eseményen azt mondta: „a főnök” – így nevezik Fideszes körökben Orbánt – azzal a feladattal bízta meg,  hogy állítson össze egy tervet a vidékfejlesztésre. Ezután megkérdezte Ángyánt, hogy tudna-e ebben neki segíteni. Ángyán – aki évtizedeken át foglalkozott a mezőgazdaság és a vidék fejlesztésének problémáival – természetesen igent mondott, és meghívta őt egyetemi intézetébe, melyet vezetésével húsz évvel korábban alapítottak. Egy teljes januári napot ezután kettesben a mezőgazdaság és vidékfejlesztés ismereteinek és irányelveinek áttekintésével töltöttek.

Egy hónappal később Fazekas elvitte Ángyánt Felcsútra, hogy találkozzon „a főnökkel”. Ott tudta meg Ángyán, hogy az új kormányban Fazekas lesz a vidékfejlesztési miniszter, Orbán pedig neki államtitkári pozíciót kínált, majd hárman átbeszélték, hogy mi lesz a Fidesz agrár- és vidékpolitikája a választások után.

„Amikor hárman leültünk Felcsúton, arról kezdtünk beszélgetni, hogy milyen változásokra van szükség a vidéki Magyarországon. Legnagyobb meglepetésemre Orbán elkezdett olyan dolgokról beszélni, amit én mondtam Fazekasnak, majd egyszer csak odafordult Fazekashoz és megkérte, mondja el nekem, hogy mi lesz a Fidesz vidékfejlesztési programja” – emlékezett vissza Ángyán.

„Fazekast is tesztelte” – elevenítette fel Ángyán. „Érdekes szituáció volt. Nekem úgy tűnt, hogy Fazekasnak át kellett mennie ezen a vizsgán a főnöke előtt azzal, hogy felmondja, amit tanult, úgy, hogy közben ott ült mellette az a személy is, aki tanította azt, és aki majd államtitkárként akár beosztottja is lehet” – mondta kuncogva Ángyán. „Orbánt láthatóan jól felkészítették. Tudta, hogy mely hívószavak keltik fel a figyelmem, és azokat – vitathatatlanul tehetsége van hozzá – emberi hangon és igen hihetően adta elő. Mindent elmondtak, amit hallani szerettem volna.”

Ángyán szerint mindhárman egyetértettek abban, hogy az államnak aktív szerepet kell vállalnia a családi gazdaságok megerősítésében és összefogásuk, szövetkezetekké – nem kolhozokká, hanem kooperációkká – alakulásuk támogatásában. Ezzel a modellel Ángyán szerint kiváló eredményeket értek el Nyugat-Európában, és ennek – a „Hangya” szövetkezetek révén – a két világháború között Magyarországon is nagy hagyománya volt.

„A nyugat-európai szövetkezeti, kooperációs modell megmutatta életképességét. Nézzük csak meg a svájci, német vagy osztrák családi gazdálkodók életkörülményeit. Működik a modell. A gazdák közös beszerzésre, feldolgozásra és/vagy értékesítésre létrehozott szövetkezete a teljes vertikum hasznát visszaosztja a családokhoz, így azok képesek 30, 60 vagy 100 hektár termőterületet művelő gazdaságaik hasznából jól megélni” – mondta Ángyán.

A szövetkezetek alulról történő felépítésével a termelők összeadhatják a terményüket és a forrásaikat is. Ez pedig lehetővé teszi számukra, hogy közösen jobb eséllyel szálljanak versenybe a piacon. A gazdaszövetkezetek emellett megkönnyíthetik a termelők számára a feldolgozási folyamatok megszervezését, a szükséges gépek beszerzését, és a kedvezőbb finanszírozási feltételeket is.

„A közös tevékenység nyeresége nem áll meg magánál a szövetkezetnél, hanem visszafolyik azokhoz a családi vállalkozásokhoz, melyek létrehozták a szövetkezetet” – mondta Ángyán.

A kétórás megbeszélés azzal zárult, hogy a találkozó résztvevői megállapodtak Magyarország kis és közepes méretű családi gazdaságokra és azok szövetkezeteire épülő agrár- és vidékfejlesztési stratégiájában, Ángyánnak pedig Orbán felajánlott a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkári posztját.

Ángyán József a választások előtt az utolsó pillanatig kivárt a válasszal. Egyfelől – bár ekkor már 4 éve országgyűlési képviselő volt – nem voltak politikai ambíciói, különösen nem olyan, hogy a kormányban szolgáljon. Másfelől viszont sosem bocsátotta volna meg magának, ha nemet mond egy olyan lehetőségre, ahol az egész élete alatt felhalmozott tudását alkalmazva megvalósíthatja mindazt, amit a 2005-ös nagy budapesti gazdademonstráció során a gazdálkodó családoknak megígért.

Végül néhány nappal a választások előtt Ángyán tudatta Fazekassal, és rajta keresztül Orbánnal, hogy vállalja a feladatot.

A kormányban

A második Orbán-kormányban már hamar láthatta Ángyán, hogy valami nincs rendben.

Miután elfoglalta hivatalát, megkezdte annak a jogi keretrendszernek a kidolgozását, ami a magyar családi gazdaságokat segíti. Ez azonban összeütközésbe került a kormányzat szándékával, amely ekkor már a magyar „nemzeti tőkésosztállyal” történő megállapodás kidolgozását sürgette.

A „nemzeti tőkésosztály” alatt – mely kifejezést Orbán Viktor miniszterelnök is gyakran használja és népszerűsíti – Magyarország gazdasági „nemzeti bajnokait” értik, olyan vállalatokat, melyeket a miniszterelnökhöz szorosan kötődő személyek, politika-közeli rokoni, baráti gazdasági érdekcsoportok irányítanak. Ezek gyakran a legnagyobb kedvezményezettjei a protekcionista gazdaságpolitikának, annak a félfeudális, korrupt rendszernek, melynek a külföldi – vagy épp ebben az esetben a nyugati – mezőgazdasági vállatok, de mindenekelőtt a ténylegesen gazdálkodó magyar családok látják kárát.

Ángyán azt is elmondta, hogy Fazekas Sándor, a Vidékfejlesztési tárca minisztere közvetítésével nem egyszer olyan előre megírt törvényekkel keresték meg, melyeket a „mezőgazdasági oligarchákat” képviselő érdekcsoportok juttattak el a kormányhoz. Az új államtitkár számára egyértelművé vált, hogy a kormány a gazdálkodó családok helyett a nagy földtulajdonos „nemzeti tőkésekkel” akar szövetkezni, stratégiai partnerséget kötni.

„A mai, úgynevezett »nemzeti tőkésosztály« döntő többsége egyszerű tolvajokból áll. Ellopták a közös nemzeti vagyont, mindent, amit az előző rendszerben államosítottak…Azt láttam, hogy a közös kasszát is kifosztották, amikor elemeztem, hogy a támogatásokat hogyan osztják el bizonyos érdekkörök között. Más szavakkal, a vagyonuk a nemzeti vagyon széthordásából és a közös kassza megcsapolásából keletkezett. Azt mondtam hát Fazekasnak, hogy ezek csaló gengszterek! Ezek nem egy megújult értelmiségi nemzeti tőkésosztály tagjai, nem Széchenyik, akik felajánlanák a vagyonukat, hogy hidat építsenek a Duna fölé. Pont az ellenkezője igaz! Megcsapolták a közös kasszát, és most olyan helyzetben vannak, hogy náluk van a pénz és a vagyon. Fazekas azonban ragaszkodott ahhoz, hogy a kormánynak kompromisszumot kell kötnie ezzel a csoporttal, mert ez – én legalábbis úgy vélem – mindkét oldal számára előnyös. A spekuláns gazdasági érdekcsoportok »megfinanszírozzák« a politikát és a politikusokat, akik ezért úgy alakítják a törvényeket, a költségvetést és az intézményrendszert, hogy azzal segítik az ország kirablását és a magánvagyonok gyarapítását” – mondta Ángyán.

A többezer hektáros, hatalmas birtokok felett diszponáló mezőgazdasági oligarchák ellenőrzik és tartják kézben a termék-előállítást, a növénytermesztést és az állattenyésztést, valamint az élelmiszer feldolgozást és kereskedelmet. A kormányzati tisztségviselőkkel fenntartott szoros kapcsolataiknak köszönhetően megszerzik az EU-s és az állami támogatásokat már jóval azelőtt, hogy a kistermelők számára azok elérhetővé válnának.

„Államtitkárként elvégeztettem egy elemzést, melyben összehasonlítottuk a tőkés nagybirtok illetve a családi gazdasági rendszer foglakoztatási teljesítőképességét. Ma a mezőgazdasági területek mintegy felét a nagybirtokok uralják. Ezek általában bérmunkára alapuló vállaltok, tőkés társaságok. Néha szeretik magukat is családi vállalkozásoknak nevezni. De a valódi családi vállalkozásokat a család tagjai működtetik, az ő munkaerejükön alapulnak. Ezek a nagybirtokok nem ilyenek. Persze, van Csányi család és Mészáros család, de a birtokaik nem önfoglalkoztatók, azoknak semmi köze a családi gazdálkodáshoz” – mondta Ángyán.

Összehasonlítva a nagybirtokok foglalkoztatási kapacitását a családi vállalkozásokéval, Ángyán arra a megállapításra jutott, hogy a kisebb, családi gazdaságok ugyanakkora területen négyszer annyi embernek adnak munkát és megélhetést, mint a nagybirtokrendszerek.

Ángyán szerint a nagybirtokok „együgyűek”, tisztán profitorientáltak, vagyis működésük egyre inkább az automatizálástól és a foglakoztatási költségek csökkentésétől függ, melynek környezeti és társadalmi kárait nem ők, hanem a közösség viseli. Ezzel szemben a családi vállalkozások túlnyomó többségében nemzedékek óta a családtagok birtokolják és működtetik a vállalkozást annak érdekében, hogy megélhetést biztosítsanak ezzel a családnak.

E keretrendszeren belül a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkáraként Ángyán munkatársaival elkezdte kidolgozni a kormány Nemzeti Vidékstratégiáját — azt a hivatalos programot, ami a mai napig is olvasható a kormány honlapján.

2012-ben, amikor Ángyán belátta, hogy nem képes az eredeti megállapodás szerinti, „nép-párti” irányban tartani a vidékfejlesztés ügyét, és látta, hogy milyen mértékben részrehajló a kormány a mezőgazdasági oligarchákkal történő bánásmód során, lemondott államtitkári posztjáról – ám ekkor még a kormánypárti országgyűlési frakciónak tagja maradt. Még ugyanabban az évben a kormány javaslatot tett az akkor kétéves magyar alkotmány harmadszori, földügyi módosítására is. Ángyán szerint Orbán egy Fideszes frakcióülésen vázolta fel a javasolt alaptörvény-módisításokat.

Amikor Ángyán áttekintette ezeket a javaslatokat, és sikerült kiderítenie a mozgatórugókat, egyértelművé vált számára, hogy a kormánynak egyáltalán nem áll szándékában azokat az irányelveket megvalósítani, melyekről még 2010 februárjában beszéltek.

Ángyán volt szinte az egyetlen, aki a Fidesz parlamenti képviselőjeként az alkotmány módosítása ellen szavazott. Döntése 225.000 ezer forintos bírsággal és a frakcióvezetés rosszallásával járt.

A harmadik alkotmánymódosítás előkészítette a színpadot ahhoz, hogy a kormány megvalósítsa azt, ami Ángyán szerint a szöges ellentéte volt annak, amiről korábban Fazekassal és Orbánnal megállapodtak. Az alkotmánymódosításban a családi gazdálkodás és a szövetkezés törvényi szabályozása helyett új kifejezés szerepelt, az „integrált mezőgazdasági termelésszervezés”. A módosítás szerint egy sarkalatos törvényt – melynek elfogadásához kétharmados többség kell – kell alkotni az új rendszer feltételeinek a felállítására.

2012-ben a Fidesz hozzáfogott Magyarország állami termőföldjeinek politikaközeli, rokoni, baráti bérlőkhöz juttatásához, majd 2015-ben azok privatizálásához is. Időközben a kormányzó Fidesz-KDNP pártszövetség elvesztette ugyan a kétharmados parlamenti többségét, de most, több mint négy évvel a harmadik alkotmánymódosítás elfogadása után a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – melynek vezetője Györffy Balázs, a Fidesz parlamenti képviselője – javaslatot tett az integrált mezőgazdasági termelésszervezési rendszerre vonatkozó sarkalatos törvényre.

A javaslat szerint országos integrátor az lehet, akivel a kormány stratégiai partneri megállapodást köt. Ennek feltételei azonban olyanok, hogy azokat csak adott, kormányközeli, nagy magyar mezőgazdasági cégek tudják teljesíteni, így csak azok kerülhetnek mezőgazdasági „integrátori” státuszba.

A különleges bánásmód és kedvezmények

Azt követően, hogy a kormánnyal stratégiai partneri megállapodást kötnek, és országos integrátori státusba kerülnek ezek a kiválasztott nagy mezőgazdasági vállalkozások, hitelezhetnek, hitelgaranciákat adhatnak, pénzügyi szolgáltatásokat végezhetnek, adósságköveteléseket vásárolhatnak és hitelportfóliókat is kezelhetnek – mindezt pedig a MNB engedélye nélkül megtehetik (amely jelenleg a pénzügyi szektor felügyeleti szerveként is tevékenykedik).

Ezen túl az integrátorok adóalapja az integrátori szerződés keretein belül megvásárolt termények és szolgáltatások értékének 5 százalékával csökkenthető, feltéve, ha az ebből származó megtakarításaikat egy külön „kockázati alapba” teszik át. Ezt az alapot lehetne használni arra, hogy kiküszöböljék az integrátori szolgáltatásban rejlő kockázatokat, valamint kutatási és fejlesztési célokat is szolgálna.

Az integrátor által vállalt bármely beruházás, ami meghaladja az 1 milliárd forintot, az a nemzetgazdaság szempontjából kiemelt jelentőségő beruházásnak tekintendő, ami azt jelenti, hogy az állami és egyéb támogatásokért benyújtott pályázatokat gyorsított eljárásban bírálják el, és maga a minisztérium felelős az engedélyek kiadásáért, megkerülve ezáltal az alsóbb szintű hatóságokat.

Ángyán szerint az új rendszer alapjait már 2015-ben lefektették, amikor a Magyarország leggazdagabb embere, Csányi Sándor, OTP elnök-vezérigazgató érdekeltségébe tartozó mezőgazdasági vállalkozások mindegyikével stratégiai partnerségi megállapodást kötött a kormány.

Miért rossz ez a kis családi gazdaságok számára? 

Ángyán szerint, „míg a gazdák alulról szerveződő szövetkezete a közös termelés, feldolgozás és értékesítés teljes vertikumának hasznát visszaosztja az azt létrehozó gazdacsaládoknak, addig a monopolhelyzetű, nagy tőkeérdekeltség által felülről szervezett integráció profitcentruma maga az integrátor, amely az élelmiszer-gazdaság teljes hasznát magához vonja, kiszívja az integrált rendszerből. Ráadásul azok, akik nem részesülnek ezekből a kiválasztott integrátoroknak nyújtott kedvezményekből, azok vesztesekké válnak. Azt pedig a kormány már bizonyára eldöntötte, hogy kik lesznek a nyertesek.” 

A kis gazdaságok arra fognak kényszerülni, hogy együtt dolgozzanak ezekkel az integrátorokkal. Nem lesz más lehetőségük, hogy a terményt eljuttassák a piacra, és a szükséges felszerelést, a vetőmagot, a gépparkot beszerezzék, továbbá a pénzügyi szolgáltatásokat igénybe vegyék. Ángyán azt is hozzátette, hogy végül az – ebben a profitelvonó rendszerben valószínűleg tönkremenő – integráltak földjei és vagyonelemei is az integrátorokhoz fognak kerülni.

„Ez a törvény arra szolgál, hogy az egész szektort a legnagyobb agrároligarchák, a Csányik és Mészárosok kezére játsszák át” – mondta el a szektort jól ismerő szakember.

De miért hagynák ezt a kis családi gazdálkodók?

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara javaslata sarkalatos törvény lenne, tehát kétharmados támogatással lehet csak megszavazni a Parlamentben, de amennyiben Ángyánnak igaza van, és a kis családi gazdaságok négyszer annyi embert tudnak foglalkoztatni, mint az agrároligarchák nagybirtokai, akkor miért nem tiltakoznak a kis gazdálkodók a törvény ellen?

Ángyán szerint két oka is lehet annak, hogy a kis gazdálkodók miért nem mernek nyíltan szembe menni a törvénnyel.

Először is pénzügyileg túlságosan ki vannak szolgáltatva. Ha szembe mennének a hatalommal, akkor a kormány részéről bizonyosan retorziókra számíthatnának. Ángyán szerint ugyanis a kormánynál bevett gyakorlat, hogy listázzák azokat, akik megkérdőjelezik a döntéseiket. Ez viszont azt eredményezhetné, hogy feketelistára teszik a renitens kisgazdaságokat, amivel az állami támogatáshoz jutás lehetőségét kockáztatnák. Ez a mai viszonyok között egyenlő lenne az azonnali tönkremenetelükkel, így azt a kicsit is elveszítenék, amit eddig a családnak sikerült megtartania, és a következő generációnak továbbadnia.

Másodszor pedig, nincsenek olyan valódi csoportok, szerveződések, pártok és/vagy érdekképviseletek, amelyek a kistermelők, a valódi családi gazdaságok érdekeit képviselnék. Magyarországon egyik politikai párt sem képviseli a kisbirtokosokat, a fő nagybirtokos mezőgazdasági érdekcsoportokat viszont a kormányzó Fidesz és szövetségese, a családi gazdaságokat eláruló MAGOSZ, valamint az általuk kreált Nemzeti Agrárgazdasági Kamara képviseli.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vezetése úgy nyilatkozott, hogy az integrációs törvényjavaslat parlamenti vitájára már 2017 őszén sor kerülhet, ám jelenleg a Fidesznek két parlamenti szék hiányzik ahhoz, hogy kétharmados többsége legyen az Országgyűlésben.

„Talán csak meg kell venniük két vagy három képviselőt, ami nem lesz nehéz, hiszen a kormánypárti frakciónak már gyakorlata van ebben” – mondta Ángyán.

Visszatekintve Ángyán úgy érzi, felhasználták a személyét. A Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégiából semmi sem valósult meg. Nincs családi gazdálkodási törvény, a földtörvény jószerivel csak a földek forgalmával foglalkozik, nincs üzemszabályozási törvény, amely szabályozná, hogy mennyi föld lehet egy család birtokában, hogy mennyi földet és milyen célra lehet használni, és nincs meg a jogi keretrendszere annak sem, hogy tisztességes gazdaszövetkezeti rendszer jöhessen létre Magyarországon.

Ángyán nagy árat fizetett azért, hogy beszállt a politikába a második Orbán-kormány idején. Miután 2012-ben önként távozott a kabinetből, 2013-ban, a Földforgalmi törvény elfogadását követően kilépett a Fidesz parlamenti frakciójából, 2014-ben pedig távozott a törvényhozásból is, a kormány a felperzselt föld taktikájához folyamodott Ángyánnal szemben.

A világhírű, népfőiskolai oktatóközponttal is rendelkező biogazdaságot, melynek létrehozásában két évtizede Ángyán is segédkezett, lényegében beszántotta a kormány, amikor lefoglalta Kishantos földterületét, megszüntette a közhasznú feladatokat ellátó központ és gazdasága földbérleti jogát. A Szent-István Egyetemen Ángyán és munkatársai által alapított Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetet, valamint az ugyancsak az ő vezetésével kidolgozott, alapított, és 24 éven át gondozott, igen népszerű környezetgazdálkodási agrármérnök egyetemi alapszakot szintén megszüntette a kormány.

Annak ellenére, hogy az Orbán kormánynak dolgozott, Ángyánnak sikerült megőriznie a hitelességét az elmúlt évek során, a nép szemében továbbra is a vidéki Magyarország független pártfogója maradt. Ő volt az első, aki meg merte mutatni a kormány azon gyakorlatát, hogy a nagy mezőgazdasági vállaltok érdekeit a kis gazdaságok érdekei elé helyezi a támogatások kiosztásánál éppen úgy, mint a földbérleti pályázatok illetve az állami földek értékesítése során.

Ángyán ma már visszavonultan, „önkéntes számüzetésben” él, az Egyetemről is kérte nyugdíjazását, a kertjükben, otthon tevékenykedik, télen eteti a madarakat és az ideje nagy részét családjának és öt unokájának szenteli. Egy önként vállalt, lelkiismereti feladatát azonban még szeretné végigvinni. Pontosan dokumentálni és az utókor számára elemezni szeretné, hogy az állami termőföldek 2012-2015-ös bérbeadása, majd 2015-2016-os privatizációja miként szolgálta a magyar agrár-oligarchák érdekeit, és hogyan tette tönkre a gazdálkodó családokat, a magyar falut és vidéket.

„Talán ötven év múlva akad majd valaki, aki kíváncsi lesz arra, hogy mindez hogyan történt” – mondta Ángyán József.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):