Habony Árpád volt anyósának lakásában lógtak a Szépművészeti antik festményei – Juhász Péter kért egy Dürert; „becsszóra” visszaadja

február 9, 2016

Albrecht Dürer kettőspont A sárkány láncra verése; Látomás az új JeruzsálemrőlAddig pereskedett az Átlátszó, míg végre a Szépművészeti Múzeum kénytelen volt kiadni, hol tárolta a kikölcsönzött, közel háromszázmillió forintos összértékű műkincseket Halkó Gabriella és Jáksó László cége. Tényleg köze van az ügynek Habonyhoz. Juhász Péter, az Együtt alelnöke az eseten fölbuzdulva kölcsönkért egy Dürert azzal, hogy „becsszóra jó állapotban” adja vissza.

Még 2014-ben kapott szárnyra a pletyka, miszerint Habony Árpád informális miniszterelnöki főtanácsadónak is köze lehet a Szépművészeti Múzeumból való 2013 decemberi festménykölcsönzéshez, az Átlátszó azonban hiába próbálkozott adatigényléssel, azokból semmilyen erre utaló információhoz nem jutott. Nem úgy a Vs, a portál ugyanis – valaki súghatott nekik – konkrétan a Halkó Gabriella és Jáksó László tulajdonában lévő Brand Lab Kft-vel kötött szerződést kérte ki a Szépművészetitől, a múzeum pedig ki is adta azt. Abból derült ki, hogy a múzeum a Brand Lab Tanácsadó Kft-nek tíz darab, összesen 292,5 millió forint összértékű, XVII. és XVIII. századi antik festményt adott kölcsön, képenként havi nettó tizenötezer forintért, három hónapra.

Miután erre fény derült, az Átlátszó újabb közadatigénylést nyújtott be a Szépművészetinek, melyben az oknyomozó portál már arra volt kíváncsi, hol vannak jelenleg, és hol tárolták a kölcsönzés időtartama alatt a műtárgyakat. Tudatták, hogy a festmények már az ő raktárukban vannak, ám hogy a kölcsönzés alatt hol voltak, azt magánérdekre hivatkozva nem közölték, ezért az Átlátszó beperelte a múzeumot.

A per mintegy másfél évig húzódott, mert a Szépművészeti nem adta föl: fellebbezett az első-, majd a másodfokú döntés ellen is, az ügy így végül a Kúriához került, amely azonban elutasította a múzeum felülvizsgálati kérelmét, és az adat kiadására kötelezte az intézményt, így végre kiderült, hogy a műalkotások a Szerb utca 9. I. emelet 1. alatti lakásában lógtak a falon három hónapig.

Ezt a lakást Habony Árpád volt anyósa – azaz az Orbán Viktor Facebook-oldalát kezelő Kaminsky Fanni édesanyja – bérli az V. kerületi önkormányzattól, szóval nemcsak pletyka volt, hogy az informális miniszterelnöki főtanácsadó ezzel a bulival is kapcsolatba hozható. Bár a kaputelefonon Habony Árpád neve nem szerepel, állítólag gyakori vendég a házban.

A Brand Lab Kft-ben 2010-ig Habony húga, Habony Mária is tag volt. A Marslakók című sorozattal a köztelevízión óriásit bukó cég vezetőjét, Halkót nemrégiben a TV2 gazdasági igazgatójának nevezte ki Vajna András, a TV2 új főnöke, egyben filmügyi kormánybiztos.

A Szerb utca 9. az a ház, amelyre az önkormányzat 2007-ben 110, 2013-ban pedig 107 millió forintot költött, és ez az a ház is, amelyben Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester bérelt egy lakást, amit később harminc százalék bérlői kedvezménnyel megvehetett, ám amikor az ügyre fény derült, akkor, ha nagy nehezen is, de visszaadta.

„Ha egy munkanélkülinek adnak képet a Szépművészetiből, gondolom nekem is jár” – írja Facebook-oldalán Juhász Péter, az Együtt alelnöke és V. kerületi önkormányzati képviselője. Az ellenzéki politikus arra kérte levélben a múzeumot, hogy közölje, milyen feltételekkel vehetné bérbe Albrecht Dürer: A sárkány láncra verése; Látomás az új Jeruzsálemről című képét (képünkön), mert az nagyon megtetszett neki.

„Kérem, értesítsenek a bérlés feltételeiről, havi pár ezer forintot szívesen áldoznék rá. És becsszóra jó állapotban adom vissza” – írja Juhász.

A Budapest Beacon megkeresésére a politikus elmondta: bár egy tavaly májusi képviselő-testületi ülésen Szentgyörgyvölgyi azt közölte, hogy visszaadta a lakást, de ennek részletei a mai napig nem ismertek.

Közérdekű adatigényléssel fordultunk az V. kerületi önkormányzathoz, hogy megtudjuk, valóban visszaadta-e Szentgyörgyvölgyi a lakását. Amennyiben választ kapunk, külön cikkben közöljük a részleteket.