Hajnali három óta gyűlnek a rászorulók a Blaha Lujza téri ételosztáson

december 24, 2016

Fotó: Ételt az Életért Alapítvány/Facebook

Kevés dolog árulkodik jobban a magyarországi szegénység mértékéről, mint a kép, amelyet az Ételt az Életért Alapítvány tett közzé szombaton.

December 24-én, szombaton délelőtt 11 órára hirdette meg hagyományos karácsonyi ételosztását az Ételt az Életért Alapítvány a Blaha Lujza térre. A civilszervezet a Facebookon közzétett egy képet, melyhez azt írta: „a sátrak még nem, de a sor már áll a Blaha Lujza téren. Hajnal 3 óta gyűlnek az emberek. Az ételosztást 11 órára hirdettük”.

Azaz, a rászorulók közül többen a fagy és az időszakos ónos eső/hószállingózás ellenére nyolc órával az ételosztás kezdete előtt már sorban álltak az ingyen ebédért.

Már az említett tény maga is sokat elárul a magyarországi szegénység mértékéről, de a 24.hu összegyűjtött néhány idevonatkozó adatot is:

Magyarországon

  • a 7 év alatti gyermekek 42,2 százaléka él szegénységben;
  • 130 ezer gyereknek kell szembenéznie az állandó nélkülözéssel, közülük nagyjából 50 ezer rendszeresen éhezik;
  • 110 ezer gyerek él olyan háztartásban, ahol nincs fürdőszoba, 150 ezer olyanban, ahol nincs WC, 200 ezer pedig olyanban, ahol nincs elektromos áram;
  • 4 ezer gyereknek nincs lakcíme;
  • a lakosság 44 százalékának nincs tartaléka.

Akinek nincs lakcíme, nem kap semmilyen támogatást. A kormánypropagandával szemben a mélyszegénység ma nemhogy csökken, hanem folyamatosan nő. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) idevonatkozó szociológiai kutatása szerint ebben az összevetésben (is) hazánk még a visegrádi országoktól is leszakad – jegyzi meg a portál.

A civilszervezet egy videót is közzétett az ételosztásról:

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):