Magyarország egyik legkiválóbb alkotmányjogi tudósa, Halmai Gábor az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem Politikai és Nemzetközi Tanulmányok Intézetének igazgatója, és az Emberi Jogi Információs és Dokumentációs Központ vezetője. Számos publikációt tett közzé angol, német és magyar nyelven az emberjogi problémákkal, a törvényszéki felülvizsgálattal, a szabad véleménynyilvánítással, és gyülekezési szabadsággal kapcsolatban. Korábban Sólyom Lászlónak, az alkotmánybíróság elnökének (a későbbi köztársasági elnöknek) a főtanácsadója volt, és szolgált az Országos Választási Bizottság alelnökeként. Doktori címét az Eötvös Loránd Tudomány Egyetemen szerezte, jelenleg a Princeton Egyetem látogató kutatója.

Mint az alkotmányügyi terület szakértője, mi történik most Magyarországon?

Ironikus módon, Orbán Viktor miniszterelnök maga jellemezte úgy nagyon pontosan a fejleményeket nyári beszédében, hogy Magyarország már nem liberális demokrácia, hanem il-liberális demokrácia. Még azt is büszkén jelentette be, hogy a magyar kormánynak nem célja a liberális demokrácia követése. Nagyon furcsa országokat állított követendő példaként, mint Oroszország, Kína, Szingapúr vagy akár Törökország. Olyan országokat, melyek nyilvánvalóan nem felelnek meg az Európai Unió alapelveinek, melynek Magyarország 2004-óta tagja. Tehát a magyar kormány ilyen fajta ön-meghatározásában az az ellentmondás, hogy ha Magyarország már nem liberális demokrácia, az egyfajta elismerése annak, hogy már nem felel meg az Európai Unió tagországával szembeni azon követelménynek, mely olyan értékeken alapul, mint a jogállamiság, a demokrácia, az alapvető jogok védelme, beleértve a kisebbségek jogait, vagy a vallási kisebbségek jogait is.

Ez úgy hangzik, mintha ön azt sugallná, hogy ha Magyarország most jelentkezne az Európai Uniós tagságért, akkor nem felelne meg a koppenhágai kritériumoknak.

Egyértelműen nem. És valójában ez most az Európai Unió egyik problémája. Hogyan védelmezheti az Európai Unió az EU alapvető értékeit egy tagországon belül, ha a tagország maga nem kíván megfelelni ezeknek. Látszólag a liberális demokrácia  nem az egyetlen út a demokráciák körében. Nagyon nehéz például Egyiptomot befolyásolni, hogy váljon liberális demokráciává. De az Európai Unió és a NATO tagországa már egy másik kérdés.

Mi a liberális demokrácia? Mit jelent ez?

A liberális demokráciát számos módon lehet meghatározni és számos kritériuma van. Mint az alkotmányozás szakértője, a liberális demokráciát alkotmányos demokráciaként határoznám meg, ami egyértelműen a demokrácia nyugati megközelítését jelenti. De mi a nyugati világban élünk, legalábbis mi itt az Egyesült Államokban, és mi az Európai Unióban. Tehát kettő fő elemet kell megemlíteni. Az első a jogállamiság, ami azt jelenti, hogy valamiféleképpen megoszlanak a hatalmi ágak, vagy legalábbis fennáll a fékek és ellensúlyok rendszere. Ha nem is az Egyesült Államok-beli hatalmi ágak megoszlása felől közelítjük meg a kérdést, akkor is valamilyen fékek és ellensúlyok rendszerét biztosítani kell egy liberális demokráciában. A másik fő elem a biztosított alapvető jogok kérdése, és nem csak leírva az alkotmányban (szinte az összes olyan jog, amellyel ma rendelkezünk, benne volt a sztálinista alkotmány szövegében is, épp csak senki nem vette komolyan, hogy ezeket a jogokat valóban biztosítják). Egy jogállamban intézményrendszeri garanciáknak kell jelen lennie: független bírói testületeknek, az új tagállamok esetében, az új demokráciák esetében független alkotmánybíróságnak is. Nyilvánvalóan van bizonyos függetlensége az elnöknek egy demokratikus intézményi felállásban. És valószínűleg néhány további különleges intézmény, mint az alapjogi biztos személye is megjelenik az új demokráciákban.

Tehát ezek nagyon fontos elemek, amelyeket Magyarországon egyre kevésbé biztosítanak. És a másik elem, amelyet meg akartam említeni a két fő jogállami elem emellett, az a kormány egyfajta elszámoltathatósága, ami egy demokratikus kiválasztási folyamatot jelent, ami főleg a demokratikus választási rendszert jelenti. Sajnálatos módon az utóbbi években hiányoznak ezek az említett fékek és ellensúlyok, valamint a garantált alapvető jogok, például a média szabadsága, a vallásszabadság, de a demokratikus választási rendszer is. Tehát annak ellenére, hogy a Fidesz megnyerte az április parlamenti választásokat kétharmados többséget szerezve, ez a kétharmad annak volt köszönhető, hogy jelentős változtatásokat vezettek be a választási rendszerben, és a véleményem szerint nem demokratikus változtatásokat a választási törvényben. Tehát, a kétharmad nyilvánvalóan számos új, alkotmányellenes választási törvényi elemnek köszönhető. Hogy csak a külföldön élők szavazati jogát említsük, mindenki tudja, hogy ennek döntő jelentősége volt a kétharmad megszerzésében. De anélkül, hogy részletekbe mennénk, említhetném a győztes-kompenzáció nagyon furcsa és egyedi rendszerét is, amely a győztest hozza előnybe.

Én nem csupán a parlamenti választási rendszert, hanem a nemrég megtartott önkormányzati választásokat is csalásnak mondanám. A választási rendszert négy hónappal a választások előtt változtatták meg, ami már önmagában is a jogi biztonság megsértését jelenti, ami pedig a jogállamiság része, nem beszélve arról a tényről, hogy olyan rendszert hoztak létre, amellyel biztosíthatták maguknak a biztos többséget a budapesti közgyűlésben is. Az új rendszerrel eltörölték a közgyűlés tagjainak közvetlen választását. Tehát az új rendszerben a közgyűlés tagjait nem a budapesti polgárok választották meg, hanem küldöttek voltak, mégpedig főleg a Fidesz jelöltjei.

Nos, egy alkotmányos rendszernek ezek az elemei – a hatalmi ágak elkülönülésének hiánya, a demokratikus jogok hiánya, a demokratikus választások hiánya – tesznek egy országot il-liberális demokráciává, amelyben nagyon erősek az önkényuralmi rendszer elemei.

És nem csak alaptörvényi szinten. Ha megnézzük például a jelenlegi kormány orientáltságát, már korábban említettem a miniszterelnök beszédét, hogy melyek a példának állított országok. Nyilván nem csak nem-liberális demokráciák, de mint potenciális politikai vagy gazdasági partnerek – Oroszország, Kína –, amelyek látszólag fontosak a magyar kormány számára, mint az EU-val szembeni ellenpont, illetve gazdasági értelemben az IMF-fel szemben, amely egyfajta feltételekhez kötött hozzájárulást ad a magyar gazdaság részére, ezek az országok, Oroszország és Kína nem fogják feltételül szabni a jogállamiságot vagy más demokratikus elemeket a hozzájárulásukhoz, hanem politikai feltételeket szabnak. Emiatt Magyarország igazán különböző lesz az eredeti tagállamok értékeire épülő közösségtől, név szerint az EU-tól és a NATO-tól.

A rendszerváltást sokan egy nehézkes átalakulási folyamat kezdetének tekintették. A legújabb átalakulás mit jelent az ország jogállamisága számára?

Az új alkotmányos rendszer, és nem csak az alkotmány maga, amit nem is alkotmánynak hívnak, hanem Alaptörvénynek, és nem is a Magyar Köztársaságé, mely még 1989-ben a Népköztársaság elhagyásával lett valós demokrácia. 2011-ben az új alaptörvényben elhagyták a köztársaság szót. Ez pedig egy nagyon jelentős, szimbolikus változás, mivel a köztársaság elveit is elvetették, nem csak a nevet. Magyarország egyfajta il-liberális demokráciává vált. De az még jobban aggaszt engem, mint az alkotmányos demokrácia elkötelezett hívét, hogy az emberek az elmúlt 5 évben, mintha nem vennének tudomást ezekről a változásokról, vagy nem érdekelné őket.

Orbán Viktor miniszterelnök azt állította, hogy a 2010-es választások során fülkeforradalom történt, és valóban, valami akkor megváltozott. És nem csupán a hátraarc az alkotmányos demokráciától, bár az is, hanem a társadalom belenyugvása, vagy legalábbis annak nagy részéé, még ha nem is a többségé, mivel tudjuk, hogy áprilisban a lakosság mintegy 26-27 százaléka szavazott a Fideszre, és ez mégis elég volt a kétharmad megszerzéséhez az aránytalan választási rendszer miatt. De nagyon határozott politikai szereplők voltak azon a választáson és mondhatják, hogy ők az országért felelős személyek. Mondhatják, hogy a magyar szavazók hagyták jóvá az alkotmányos rendszer megváltoztatását.

Hogy mi a gond? Ez úgy néz ki, mint egy új, demokratikus úton megválasztott irány Magyarország számára, ami már nem liberális demokrácia. Ez egy nagyon összetett probléma, és nem akarok egyszerű választ adni a kérdésre, mert nem ismerem a jelenség pontos okait. Részben azért vagyok itt, hogy felfedjem, mi történt Magyarországon.

Az egyik ok, bár nem osztom teljes mértékben ezt a véleményt, az az, hogy az 1989-90-es váltás leginkább az elit váltása volt a kormányzati rendszerben. Az új, 1989-ben átfogó módosításokon átesett alkotmány az elit egyfajta forradalmának az eredménye volt, az értelmiségi és a jogi elité egyaránt. Néhány tudós ezt a fejlődést úgy jellemzi, mint egy „jogi alkotmányozás”, amelyet azok az emberek vezettek, akik részesei voltak a korábbi kommunista párttal folytatott tárgyalásokon: a demokratikus ellenzék, és a konzervatív-liberális ellenzéki erők, illetve másfelől az alkotmánybíróság maga már a megalapításától kezdve, amely kiállt az új, liberális demokratikus alkotmányos rendszer mellett. Ez lehet az egyik elem.

Próbálom megérteni, hogy az emberek miért voltak ennyire elégedetlenek az ilyen jellegű liberális demokráciával. Mert valószínűleg nem vettek részt a váltásban. A civil részvétel mértéke az 1989-90-es években az alkotmányozási folyamatban nem volt elegendő ahhoz, hogy részese legyen az alkotmányos gondolkodásnak és az emberek számára egy alkotmányos kultúra felépítéséhez.

2010-ben, amikor az Orbán kormány azt mondta, „ok, szabaduljunk meg ettől a liberális demokráciától”, még nem ismerték el, hogy pont azt teszik, de ahogy mondtam, nemrég a miniszterelnök nyíltan elismerte, hogy pontosan ez volt a céljuk a forradalmi változásokkal. Valószínűleg az emberek számára nem volt annyira érdekes, hogy Magyarországon milyen az alkotmányos rendszer.

Ez egy nagyon érdekes nézőpont. Nem hiszem, hogy eleget lehet beszélni erről az átalakulásról, a liberális demokráciává alakulásról. Nem szeretném az „illegitim” szót használni, de a változtatást megvalósító pártok nem lentről felfelé, hanem fentről lefelé közelítették meg a kérdést. Emellett ott volt egyfajta pártatlansági szint, amely befolyásolhatta a nép érzelmeit, hogy jobban bevonva érezzék magukat.

Volt néhány illegitim elem a folyamatban a legelején. Például a kommunista pártok és az ellenzéki mozgalom között folytatott úgynevezett kerekasztal beszélgetések. Egyik felet sem választották. És ők elértek egy egyezséget a demokratikus átalakulásról, melynek a végén az lett az eredménye, hogy az alkotmányt alaposan, jelentősen módosították. És hoztak egy döntést, hogy ez nem is egy új alkotmány lesz, amit egy demokratikusan megválasztott parlament fogadott el. Ez csak módosítása volt a korábbi, 1949-es sztálinista alkotmánynak, amelyet a kommunista parlament szavazott meg. Tehát a döntést 1989 októberében, vagy novemberében hozta meg egy teljesen illegitim parlament. Emiatt érvelt úgy Orbán Viktor 2010-től, de már korábban is, hogy „sztálinista alkotmányuk van”. Az alkotmány címe 1949 óta ugyanaz, és 1989-ben is csak módosították azt.

Tudta természetesen, mivel ügyvéd és tanult ember, hogy a sztálinista alkotmány minden lényeges elemét 1989-ben lecserélték. De formálisan ez akkor is ugyanaz az alkotmány volt. Szóval nem volt nehéz helyzetben, amikor a mellett érvelt 2010-ben, hogy meg kell szabadulni a kommunista alkotmánytól.

Természetesen, ha valaki mélyebben vitatkozni akart, akkor mondhatta azt, hogy ez az az alkotmány, amely alapján Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, a koppenhágai kritériumok alapján. Szóval mindenki tudta Európában, hogy ez nem lehet egy sztálinista, vagy diktatórikus alkotmány. De a lakosság többsége számára ez egy nagyon meggyőző érv volt. “Meg kell szabadulnunk a régi dolgoktól, és igazi forradalmat és igazi átalakulást kell véghezvinni”. Ez volt a terminológiája:  “Nem volt átalakulás 1989-90-ben, ez az igazi átalakulás”.

Van bármi, ami a Fidesz alkotmányát meghatározhatná, mint ami egészében működik?

Próbáltam az alkotmány ilyen il-liberális elemeit sorra venni, amelyek nem ellentétesek az alaptörvénnyel, de együtt az úgynevezett sarkalatos törvényekkel és alkotmány-kiegészítésekkel már egy egész rendszert alkotnak. Itt már hiányzik a fő fékek és ellensúlyok rendszere valamint az alapvető jogok garanciái. Hadd említsek meg csak két olyan alapvető jogot, amelyet valóban nagyon komolyan korlátoztak az új alaptörvény életbe lépése óta.

Az első a szólásszabadság és a média szabadsága, az összes meglévő intézményi rendszerrel, ahol a kormány valójában elfoglalja az összes médiát és gyakorolja a média felügyeletét. Az összes kereskedelmi és közmédiát ellenőrizhetik az általuk bevezetett rendszer által.

A másik elem a vallásszabadság hiánya. Ha figyelembe vesszük, hogy a Fidesz több, mint 200 egyházat vont ki a regisztrált egyházi státusz alól, amelyek már régóta regisztráltak voltak, az 1990-es vallásügyi törvény óta, az új rendszerben a kétharmadukkal eldönthették, hogy melyik egyház legitim, ki lehet az állam teljes jogú egyházi partnere annak minden támogatásával: állami támogatással, állami forrásfelhasználással, iskolákkal, szociális intézményekkel.

Ezek valóban igen fontos, alapvető jogrendszeri változások. Van egy nagyon fontos nacionalista megközelítés az új alkotmányi rendszerben. Kezdjük az alapoknál. Ki az új alkotmány tárgya? Ha elolvassuk a bevezetőt, azt látjuk, hogy minden magyar, függetlenül állampolgárságtól, lakhelytől, ami két dolgot jelent: az első, hogy ez egyfajta etnikai koncepció. Azok a magyarok, akik annak érzik magukat. A negatív vonatkozása ennek az, hogy aki nem érzi magát magyarnak, még ha magyar állampolgár is, arra nem vonatkozik az új alkotmány.

Persze semmi nem utal a szövegben arra, hogy őket másként fogják kezelni. De ha megmagyarázzuk, hogy mit jelent a szövegben az, ha valaki nem magyar, akkor az a romákat jelenti, akik magukat romáknak tekintik, nem pedig magyarnak. Vagy például a zsidók, akik magukat zsidónak tekintik, nem pedig magyarnak, nem tartoznak az etnikai nemzet fogalomkörébe.

A parlamentben ott vannak a nemzetiségek képviselői is. Nekem, amerikainak nem egészen világos az érvelés e mögött. El tudná ezt magyarázni?

Az 1989-90-es átalakulás legelejétől kezdve felmerült az igény a nemzeti kisebbségek részéről, hogy a nemzet valódi részei lehessenek. Hogy hogyan tudnák képviselni magukat a demokratikus döntéshozás folyamatában. Voltak különböző egyeztetések, melyek mindegyike elbukott, azzal kapcsolatban, hogy miként vonják be a nemzeti kisebbségeket. Nem nevezném ezt a kísérletet nevetségesnek, de nyilvánvaló, hogy a végeredmény nem volt kielégítő a kisebbségek számára, mivel a kisebbségek nem érték el a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt.

Ami még aggasztóbb számomra, az a magyar nemzet túlhangsúlyozása az alkotmányban, az állampolgársági törvényben. A magyar nemzetiségűeknek akkor is állampolgárságot adnak, ha nem is akar Magyarországra költözni, vagy itt tartózkodni, főleg a szomszédos országokban, vagy akik elvesztették az állampolgárságukat a trianoni béke miatt, azzal a nagyon gyanús céllal, hogy bevonják őket a magyar parlamenti választásokba. Szavazati jogot kaptak, és ahogy már említettem, ez döntőnek bizonyult az országgyűlési választások során.

Ez az új alkotmány újabb zavarba ejtő jellemzője. Egy másik ilyen a kereszténység és keresztény örökség túlhangsúlyozása, amely történelmi szempontból teljesen helyénvaló. A kérdés az, hogy mit jelent az, hogy Magyarország történelmileg keresztény ország, ha a vallási jogokat nézzük, vagy a vallási kisebbségeket például. Ahogy azt ön is tudja, az új alaptörvény értelmében az ilyen jellegű kitételek alapot adnak az Alkotmánybírósági állásfoglalásra.

Ez volt az egyik gond az egyházügyi törvénnyel. Nagyon érdekes jogalkotási folyamat állt a háttérben. Az egyházügyi törvényt elfogadták, de a szavazatra bocsájtás előtt még gyorsan változtattak rajta. Majd gyorsan elfogadták a kétharmaddal. És az Alkotmánybíróság visszadobta azt. Hogyan válhat egy alkotmányellenesnek ítélt törvény mégis alkotmányossá Magyarországon?

Sajnos ez történt az egyházügyi törvény mellett számos más törvénnyel is. Egyfajta szokássá vált az utóbbi négy-öt évben, hogy az Alkotmánybíróság – és itt a 2013 előtti, többé-kevésbé független Alkotmánybíróságról beszélek – számos olyan törvényt dobott vissza, melyet az új, kétharmados többséggel rendelkező kormány hozott. És az új kormányzati többség bevezette azt a gyakorlatot, amely igazán nem a jogállamiságra jellemző: megváltoztatták az alkotmányt, amikor csak az Alkotmánybíróság visszadobott egy törvényt, és felülírták az alkotmánybíróság döntését.  Új rendelkezéseket raktak az alkotmányba és azt mondták, ez lesz az új alkotmány. Ilyen volt a hírhedt IV. kiegészítés is, amely azt mondta ki, az Alkotmánybíróság nem vizsgálhatja felül az alkotmány kiegészítéseink tartalmát.

Ez azt sugallja, hogy bármilyen jogalkotási folyamat, még a legfelsőbb bíró szinten is, teljes mértékben a politikai agendától függ.

Én inkább azt állítanám, hogy ez az alkotmányosság végét jelenti. Abban a pillanatban, amikor egy alkotmányos szabályt csak azért felül lehet írni, mert az Alkotmánybíróság visszadobott egy alkotmányellenes törvényt, és az alkotmányozó többség – ami a kormánytöbbséget jelenti a szerencsétlen és aránytalan választási rendszernek köszönhetően – megváltoztathatja az alkotmányt. Ez azt jelenti, hogy nincs különbség az alkotmányos törvények és a politikai törvények között. Ilyen szempontból minden törvény politikai. Akármit is szeretne a kormány tenni politikai céljainak elérése érdekében, az alkotmány kiegészítés tárgya.

Ebben a folyamatban nincsenek fékek és ellensúlyok.

És nincs megosztva az alkotmányos és a törvényes jog.

Mi a különbség a kettő között?

A törvényes jog, amely minden jogállamban a jogalkotási többség döntésén múlik, az alkotmányossági felülvizsgálat tárgyát képezi, melynek alapja maga az alkotmány. De ha a törvényalkotók megváltoztathatják a felülvizsgálat alapját, az alkotmányt, akkor nincs különbség az alkotmány és a törvényhozás között. Mindkettőre ugyanazok a szabályok vonatkoznak.

Ebből a szempontból sajnos Magyarországon olyan helyzet alakult ki, ahol az alkotmány nem magasabb szintű törvény, mint bármelyik másik törvény, amelyet az Alkotmánybíróság felülvizsgálhatna. Nem beszélve arról a tényről, hogy az alkotmánybírói testület már nem független testület.

Úgy tűnik, fennáll a veszélye annak, hogy az ország olyan pontra jut, ahol önkényesen lehet törvényeket hozni. Nincs semmi, ami megakadályozhatná egy törvény hatálybaléptetését.

Eltörölték az összes korábbi precedenst, korábbi alkotmánybírósági ügyet, mielőtt az új alkotmányt hatályba léptették volna, még abban az esetben is, amikor az új alkotmány szó szerint megegyezett a régivel. Ha az Alkotmánybíróság hozott egy döntést az 1990-es évek közepén, az alkotmányozási szabály szerint, ami még az új alkotmány része, akkor az a döntés érvénytelen.

Hol vagyunk akkor most? Nincs független Alkotmánybíróság. A korábbi ítélkezési gyakorlatot a kukába dobták.

Ez azt jelenti, hogy az Alkotmánybíróság egy politikai intézménnyé vált, amely teljes mértékben a kormány akaratát szolgálja. Ha megnézzük az Alkotmánybíróság, mondjuk 2013 áprilisa óta hozott összes ítéletét, akkor azt láthatjuk, hogy ez mind politikai döntés volt. Legalábbis azok, amelyek politikailag fontosak voltak ahhoz, hogy a kormány megnyerje a választásokat. A 2013 áprilisi dátum pedig azért fontos, mert a Fidesz 2010 legelején kezdte eltörölni a fékek és ellensúlyok rendszerét. Már májusban megváltoztatták az alkotmánybírák jelölési és megválasztási folyamatát. Korábban az alkotmánybírák jelöléséhez parlamenti konszenzusra volt szükség.

Mit jelent a konszenzus ebben az esetben?

A kormánypártoknak egyfajta jóváhagyásra volt szüksége az ellenzéki pártok egy részétől legalábbis. Volt egy jelölőbizottság, amelyben kormánypárti és ellenzéki tagok is voltak. És ahhoz, hogy a jelölés érvényes legyen, a pártok többségének – kormánypárt és ellenzék egyaránt – egyetértésére volt szükség. A Fidesz által 2010 májusában bevezetett új szabály szerint a kormány egyedül, bármiféle konszenzus nélkül jelölhet alkotmánybírókat. És 2010-től 2013-ig mind a nyolc alkotmánybírót – tehát a többséget – kizárólag a kormánypárt jelölte és választotta meg, akik nem élvezték az ellenzéki pártok támogatását.

Azóta az elmúlt egy évben már a 15 alkotmánybíró közül 12 konszenzus nélkül került megválasztásra.

De abban biztos vagyok, hogy ezek az alkotmánybírák a jogi ismereteikről híresek.

Sajnos nem. 2010-ben két jelölttel kezdődött, akik, még azoknak a jogi előírásoknak sem feleltek meg, hogy alkotmánybírák lehessenek.

Tehát ez azt jelenti, hogy a jelölésük pusztán politikai indíttatásból történt?

Teljes mértékben. Például az egyikük korábban az első Orbán kormány kabinetjének vezetője volt.  Stumpf bírót annak ellenére jelölték, hogy nem volt tudományos doktori, vagy oktatói titulusa, amely követelmény az alkotmánybírák esetében. Jelölése csak azért ment át a parlamenten, mert kétharmados többséggel rendelkezik a kormánypárt a parlamentben. És az új kinevezések és jelölések is a jogi kritériumok figyelmen kívül hagyásával történtek, nem beszélve a jelöltek politikai kötődéséről.

A bizottság elé kerülő jelölésekről a bizottsági tagok azzal kapcsolatban faggatóznak, ami a saját döntésük volt, vagy olyan pozíciókról vitatkoznak, amelyeket ők maguk javasoltak bizonyos jogi kérdésekkel kapcsolatban?

Ez nagyon érdekes. A legutóbbi jelölési bizottsági meghallgatás titkos volt. A nyilvánosság kizárásával történt a titkos találkozó. A kormány ezt azzal okolta, hogy a jelöltek személyiségi jogait szükséges megvédeni. Látszólag az elmúlt húsz évben a meghallgatásokon a személyiségi jogok nem voltak fontosak. Természetesen arra nincs szabály, hogy milyen módon kell védeni egy közszereplői pozícióra jelentkező köztisztviselő személyiségi jogait. Tehát ezek a jelölések csak arról szólnak, hogy kiválasztják a kormányhoz hű személyeket.

Ez már megtörtént, de mire lenne szükség ahhoz, hogy Magyarország visszatérjen a liberális demokráciához vezető ösvényre?

Bizonyára az 1989-90-es jellegű folyamat már nem járható. Valószínűleg a nyilvánosság bevonása az alkotmányos demokrácia megértésére lehetne ilyen. Ha elmagyaráznánk, hogy milyen előnyökkel jár az alkotmányos demokrácia. Azzal együtt, hogy ez az Európai Uniós tagsággal, az Európa Tanács tagsággal, vagy egyéb közéggi tagsággal jár. Megmutatni, hogy a tét most az, hogy alkotmányos demokrácia leszünk, vagy elindulunk lefelé azon a csúszós lejtőn, ami az il-liberális demokráciához vezet, ami valószínűleg bekövetkezik Magyarországon, vagy később akár olyan önkényuralmi rendszer alakul ki, mint Putyin Oroszországa, vagy akár Kína, ahol az előnyöket leginkább a politikai elit élvezi. Nem vagyok a gazdasági kérdések szakértője, de tartok tőle, hogy a kritikus kérdés itt az, hogy az emberek mikor fogják megérteni, hogy mit jelent az alkotmányos demokrácia a jólétükre. Ha a magyar lakosság ezt megérti, akkor valószínűleg elkezdhetjük újból felépíteni az alkotmányos demokráciát.