Halottak napja – november 2.

november 2, 2013

candles

A néphagyomány szerint a holtak visszatérnek a földre és ezért az emberek misét tartanak november 2-án este. Bevett szokás volt, hogy enni adtak a szegényeknek és a koldusoknak is. A Gyimes Völgyben volt egy mondás: Halottak napjára főzünk, sütünk cipókat odaadjuk avval, hogy hóttaké. Néhol a vidéki emberek ételt tesznek a sírkövekre és a sírok mellé és a szegényeknek is adtak ennivalót.

Ipolyhídvégen a nagyobb család itt élő tagjai együtt ebédelnek. Ezután mindannyian kimennek a temetőbe és gyertyát gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére.

Tilos volt ezen a napon kimosni a ruhákat (néhány helyen egész héten), mert a visszatérő holtak vízbe lépnének a helyi mendemonda szerint. Csallóközben bármit, amit ezen a napon kimosnak megsárgul, és bármi amit lefestenek férges lesz.

Szlavóniában bármilyen kerti, vagy mezei munka, amit ezen a napon végeznek, kontármunka lesz.

Csantavéren az emberek úgy hitték, sok ember fog meghalni a következő évben, ha ezen a napon esik az eső.

A mai időkben Mindenszentek és a Halottak napja is arról szól, hogy elhunyt szeretteinkre emlékezünk. Az emberek kilátogatnak a temetőkbe, letisztítják és feldíszitik a sírokat, sírköveket és gyertyát gyújtanak az elhunytakért. Az ország bizonyos részein a lámpák égve hagyása a második világháború után lett szokás.