Hammar: Magyarország az emberi jogok ellen dolgozik

szeptember 25, 2015

“Magyarország azok ellen az emberi jogok ellen dolgozik, melyek az Európai Unió alapját képezik.”

“Bevándorlók nélkül nem lenne ugyanaz a szociális ellátórendszerünk, amivel ma rendelkezünk. Szükségünk van a különbségekre, az összetettségre és egymásra, hogy felépíthessük a jövő társadalmát.”

– Karl Gustav Hilding Hammar, a svéd evangélikus egyház volt vezetője

A Göteborgi Nemzetközi Könyvkiállításon Karl Gustav Hilding Hammar, aki 1997 és 2006 között Svédország Evangélikus Egyházának vezetőjeként szolgált, elmondta, az európaiaknak kötelessége menedéket nyújtania azoknak, akik erre jogosultak.

“Ebben az értelemben Magyarország azok ellen az emberi jogok ellen dolgozik, melyek az Európai Unió alapját képezik” – mondta a volt egyházi vezető.

Rámutatott, hogy Jézus Krisztus maga is menekült volt, és kiemelte, hogy „minden embert Isten teremtett meg bizonyos jogokkal és értékekkel” és hogy „minden emberben látható Isten maga is.”  “Ez azt jelenti, hogy ha valaki falakat emel és ellenségesen áll más embertársaihoz, akkor Isten személye ellen is tesz ezzel.”

Hammar elmondta, hogy az első gyakorlati lépés, hogy„nyitva álljon a szívünk” és a menekültek és menedékkérők jogainak az elismerése, majd a megszokott „irányelvek újjászervezési” módjának meglelése következik.

Felszólította az európaiakat, hogy vegyék észre a világ változását, és arra is rámutatott, hogy mindig is volt migráció az emberek között.

“Holnap már más lesz a világ. Soha nem leszünk képesek visszatérni egy nemzetek szerint jobban megosztott világhoz. . . . Ha valaki olyan élethelyzetbe kerül, hogy bombák hullnak az égből, akkor természetes, hogy családjával és gyermekeivel elmenekülnek onnan.”

A volt érsek elmondta, az ilyen embereknek politikai menedéket kellene biztosítani, és felidézte, hogy gyermekként figyelemmel követte Magyarország 1956-os szovjet inváziójáról szóló beszámolókat.

“Örültünk, amikor a magyarok úgy gondolták, hogy Svédországba jöhetnek, és örültünk, amikor idejöttek. És természetesen, ha ma visszatekintünk, akkor azt látjuk, hogy nagyban hozzájárultak a kultúránkhoz és a jóléti társadalom növekedéséhez Svédországban” – mondta a volt érsek.

“Bevándorlók nélkül nem lenne ugyanaz a szociális ellátórendszerünk, amivel ma rendelkezünk. Szükségünk van a különbségekre, az összetettségre és egymásra, hogy felépíthessük a jövő társadalmát.”