Haraszti Miklós a magyarországi médiáról, és a „választásos önkényuralomról”

november 3, 2014

Haraszti1

„Amikor elfogy a gulyás a bográcsból, akkor a gulyás-önkénynek is vége lesz, mint ahogy a gulyás kommunizmusnak is vége lett”.

Haraszti Miklós médiaszabadsági és emberjogi szakértő adott interjút múlt héten a Budapest Beaconnek múlt héten a magyar média helyzetével kapcsolatban.

A 2011-es médiatörvény hatásai rosszabbak, „mint amire számítani lehetett”

Haraszti szerint a 2011-es magyar médiatörvény hatásai „rosszabbak, mint mire számítani lehetett”. Elmondta, az a tény, hogy a törvény lehetőséget biztosít arra, hogy a Médiatanács büntetőeljárást kezdeményezzen és visszavonja médiák tulajdonosainak működési engedélyét, ön-cenzúrához vezetett. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Médiatanács képes a hirdetési bevételeket a kormánybarát médiákhoz irányítani, és befolyásolhatja, hogy a hirdetők a független médiumokban hirdetnek-e, vagy sem.

Haraszti szerint a Fideszhez közel álló oligarchák felvásárolták a magyar médiumokat.

Egy nem-európai, keleti típusú duális rendszer alakult ki. Nyugaton van közmédia és magánmédia. A közmédia belülről plurális, a magánmédia externálisan, vagyis kívülről plurális, mindenki indíthat olyat, amilyet akar. Ezzel szemben Keleten azt figyeltem meg, hogy egy olyan médiarendszer alakult ki, hogy a tulajdonviszonyoktól teljesen függetlenül, vagy állami, vagy magánkézben van, vagy politizál, és akkor tolja a kormány szekerét, és szidja az ellenzéket, vagy nem politizál, elszáll messze a politikától, és ezzel segíti a kormány politikáját. Egy ilyen rendszer alakult ki nálunk. Csak az számít, hogy a rádióban és a televízióban ki uralkodik. A nyomtatott médiumok halódnak, a rádióban és a televízióban teljes uralomra törekednek.

Haraszti szerint Magyarország csatlakozott azokhoz az „il-liberális” demokráciákhoz, melyekben fenntartják a szabad választások látszatát, bár rendszerszerűen változtattak meg mindent, ami egy valóban szabad és igazságos választásokhoz szükséges lenne. Elmondta, a magyar kormány totális ellenőrzésre törekszik a sugárzott médiumok területén, de továbbra is megtűri, hogy egy-két független média is működjön, csak a megjelenés kedvéért.

„Keleti trükkök”

Haraszti egyéb „keleti trükköket” is felelevenített, mint például a politikai motivációjú büntetőeljárásokat újságírók ellen, a civil szervezetekre helyezett kormányzati nyomást, főleg azokkal szemben, akik az oknyomozó újságírás területén tevékenykednek, mint például az atlatszo.hu elleni eljárás.

A választások óta a repressziók sora látható. Az RTL elenni reklámadó, amely egyedülálló a világon. Ez a reklámadó nem a nyereséget adóztatja meg, ami a cégnél maradna, hanem nyeresége előtt a reklámbevételeket. Nyilvánvaló, hogy egyetlen célja van, hogy megölje azt a médiumot, amely mer független lenni.

Haraszti szerint a média azért teheti azt meg, hogy független legyen, mert külföldi kézben van.

A magyar médiakörnyezetet megfertőzte a médiaigazgatás nacionalista irányzata, ami azt jelenti, hogy a magyar médiának magyar kézben kell lennie, ami minden egyes esetben azt jelenti, hogy a kormány kezében kell lennie.

Az RTL kísérlet

Haraszti a független német cég kezében lévő RTL esetét egy „történelmi” kísérletnek nevezi, mivel az RTL visszavágott a kormánynak azzal, hogy a kormánnyal és a kormány tisztviselőivel szemben kritikus híreket közöl.

Ezeket a politikai műsorokat a tv nézők 20 százaléka nézi. Több nézőt érnek el, mint az ATV, vagy a Klubrádió. Ennek pedig egy úgynevezett “trickling down”hatása lehet. Ez egy nagy kísérlet. Ha az RTL kitart, akkor meglátjuk, hogy ez milyen következményekkel jár.

Haraszti úgy véli, hogy ha az RTL külföldi tulajdonosa képes lesz kitartani, akkor Magyarország nem tud „tipikus keleti médiahatalommá” válni, mert lesz legalább egy független, tömegeket is elérő médium. Haraszti szerint az ATV és a Klubrádió csak “réteg-csatornák”. Hozzátette, hogy ha ezek az adók valóban független híreket is termelnének, és nem a kormányzati hírforrásoktól (MTI) érkező híreket kommentálnák, akkor ott is változna a helyzet és a magyar kormány sokkal keményebben dolgozna azon, hogy eltapossa ezeket.

Láthatja, hogy pesszimista vagyok. Azért vagyok pesszimista, mert látom, hogy mi a szándék. A szándék az, hogy a média feletti teljes uralmat megszerezzék a pluralizmussal szemben. Ezt nevezik “keleti poszt-szovjet taktikának”. Ez jellemző minden poszt-szovjet országban. A legújabb háború folyik épp az internet ellen az összes ilyen országban.

Internet adó

A tervezett internetadót – melyet végül két tüntetést követően visszavont a kormány-, Haraszti „világelsőnek” nevezte, melynek célja, hogy „teljesen megölje a néhány megmaradt független hírforrást is, ami nem más, mint az internet”.

Ma még az internet nem rendelkezik egy választásokat is eldöntő hatással, mint amilyennel a televíziók, de tudják, hogy az interneté a jövő. Ahogy Putyin Oroszországban, Nazarbajev Kazahsztánban, Alijev Azerbajdzsánban, most indul az internet elleni támadás, „mielőtt még túl késő lesz”. Ennek azt megelőzően kell bekövetkeznie, hogy az internet az egyre növekvő sávszélességével „push médiává” váljon, amely pont olyan intenzív, mint a televízió. Ha egyszer a nagyobb sávszélesség lehetővé teszi a televízió-szerű sugárzást az interneten, akkor az internet politikai jelentősége is meg fog változni. Akkor már nem csupán egy fregmentált szociális médiahálózatból fog állni. Ugyanannyira koncentrált lesz, mint ma a televízió. Amikor ez bekövetkezik, akkor az il-liberális demokrácia illúziója is véget ér, mert az emberek értesülni fognak a valódi hírekről.

Mennyire tájékozottak a külföldi diplomaták arról, hogy mi történik Magyarországon?

MH: Nagyon tájékozottak, mint ahogy az amerikai reakcióból is látszik. Mint ahogy az európaiak is nagyon tájékozottak. Alapjában véve azt gondolják, hogy ez a magyar népnek a dolga. Kezdenek Magyarországra úgy tekinteni, mint „választásos önkényuralomra”, vagyis választáson alapuló önkényuralomra. Nem kétséges, hogy, habár manipulálják a választási szabályokat is, de egyelőre egy relatív többséget tudnak biztosítani a Fidesznek ezekkel a trükkökkel is.

Haraszti szerint a „trükkök” legfontosabbika a média feletti kontroll.

Az ilyen hatalom biztosítása két fontos részből tevődik össze. A relatív (parlamenti) többséget a média segítségével biztosítják. A többi szabályt pedig úgy manipulálják, hogy ez a relatív többség kétharmados többséget eredményezzen a parlamentben. Ez a kettő dolog együtt biztosítja a totális uralmat, mert a magyar alkotmányosságból egyetlen egy dolgot őrzött meg a Fidesz: hogy kétharmaddal bármit meg lehet tenni, akár a királyságot is vissza lehet állítani. …  Az összes többit, a fékeket és ellensúlyokat, a hatalommegosztást, a média szabadságát, a független intézményeket eltörölték. Ezt az egyet őrizték meg, erre féltékenyen vigyáznak.

Haraszti pesszimista, mégis reménykedik.

Két olyan választásos önkényuralom van Európában, melynek nincs olaja, nincs tengerpartja, nincs óriási területe: Belorusszia és Magyarország. Ez az a két hatalom, amely úgy viselkedik, mintha olajhatalom volna, de valójában mindkettő részben európai pénzből él – ez Magyarország, részben orosz apanázsból él – ez pedig a Belorusz modell.

Putyin fordított Marshall segélye

Haraszti elmondta, az utóbbi 5-6 évben Putyin elnök olyan politikát folytat, amelyet ő fordított Marsall segélynek hív, melyben Oroszország hasonszőrű rezsimeknek segít, még ha ez gazdaságilag nem is éri meg számukra, csak azért, hogy a szomszédságában ilyen rezsimek legyenek. “Ilyen módon Oroszország tüskét döf az Európai Unió testébe”.

Haraszti elmondta, Magyarország is egyre inkább ilyen állammá kezd válni, de nem hisz abban, hogy Orbán idegengyűlölő, EU-ellenes politikája fenntartható lehetne.

A tusnádfürdői beszéd óta elkezdett ébredezni a nemzetközi közvélemény. Attól tartok, hogy Magyarország fokozottan Oroszország felé kezd fordulni, de ez az, amit Magyarország nem fog elviselni, ez az, amit a mérsékelt jobboldal sem fog elviselni, az európai jobboldal sem fog elviselni.

Haraszti úgy véli, lesz egyfajta ébredés, megérkezik az erkölcsi indignáció, és akkor ennek a dolognak vége lesz, annak ellenére, hogy eddig ilyen jól sikerült minden ilyen il-liberális manőver. Azt gondolom Orbán jelleme is előbb-utóbb meg fogja ezt ölni, mivel ő kizárólag konfliktuskeltésben tud politizálni, ő soha életében konszolidálni nem tudott, és ez a konfliktuskeltés egyértelműen az idegengyűlöleten alapul. Európa-ellenes és Amerika-ellenes érzelmeken, hamis szabadságharcon.

Amikor elfogy a gulyás a bográcsból, akkor a gulyás-önkénynek is vége lesz, mint ahogy a gulyás kommunizmusnak is vége lett.