A parlament a harmadik rezsicsökkentés vitájára készül

február 4, 2014

nemeth

Németh Szilárd csepeli polgármester a további energia-ár csökkentésről beszél

Vasárnap benyújtották a gáz, az elektromos áram és a távfűtés további árcsökkentésére vonatkozó törvénytervezetet. A törvénytervezet benyújtói, a Fideszes Németh Szilárd rezsicsökkentésért felelős képviselő (a fenti képen) és Rogán Antal képviselő sürgette a parlamentet, hogy a tervezet elfogadására már kedden kerüljön sor.

2013-ban az elektromos áram, a gáz és a távfűtés árát összesen 20%-kal csökkentette  a kormány, 10%-kal január 1-én és további 10%-kal november 1-én. Bár ez óriási költséget jelent a magán- és az állami tulajdonú energiaszolgáltató vállatoknak, a döntés politika népszerűsége is jelentős. Valójában annyira népszerű, hogy az árcsökkentést kiterjesztették a szemétszállításra, a kéményellenőrzésekre, és egyéb, háztartásokat érintő kiadásokra is.

Csütörtökön Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke azt állította, hogy a múlt évi rezsicsökkentés nem tarthat örökké, és ez meglátszik a kormány kommunikációjában is. Kovács rámutatott, hogy míg a háztartások haszonélvezői voltak az állam által kikényszerített árcsökkentésnek, ez jelentős csökkenést okozott a beruházások terén az energiaszektorban, ami az egész gazdaságot károsan érinti.

Kovács nyilatkozatából úgy tűnt, mintha nem akarta volna lebeszélni Némethet és Rogánt a törvénytervezet benyújtásáról, amely – ha elfogadja a parlament – a földgáz árát április 1-től további 6,5%-kal, az elektromos áram árát szeptember 1-től 5,7%-kal, a távfűtés árát pedig október 1-től 3,3%-kal fogja csökkenteni.

Németh egy vasárnapi sajtótájékoztatón elmondta, a parlamenti vitának kivételesen gyorsan kell lezajlania, feltehetően azért, hogy a rezsicsökkentés harmadik üteme még az április 6-i választások előtt hatályba léphessenek.

Azon állításuk, hogy a magyarok fizették a legtöbbet a földgázért, és második legtöbbet az áramért az összes európai ország közül, egyértelműen nem igaz, derül ki az alábbi táblázatból.

energy2010

2010-ben az áramért kilowattóránként a magyar háztartások 0,157 eurót fizettek, a gáz pedig 0,055 euróba került. Ez valamivel kevesebb volt, mint a 27 EU tagország átlaga, ami 0,173 euró, illetve 0,057 euró volt, és lényegesen kevesebb, mint az osztrákok által fizetett 0,193 euró illetve 0,060 euró. És míg a földgáz ára mintegy 15%-kal emelkedett 2010-ben a 2009-es árszinthez képest, ezt részben ellensúlyozta az áram árának kisebb mértékű csökkenése.

A törvényjavaslat benyújtói szerint a kormány által kikényszerített rezsicsökkentés miatt Brüsszel folyamatosan támadta Magyarországot. “A brüsszeli bürokratákat és a magyarországi baloldal magyar képviselőit, akik a multinacionális vállalatok foglyai és szószólói, semmi sem állíthatná meg, hogy megelőzzék, vagy teljesen eltöröljék a rezsicsökkentést” mondta Németh.

Egy Kaposváron hétfőn este megtartott “Védjük meg a rezsicsökkentést” címet viselő fórumon Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta, hogy a negyedik rezsicsökkentés gondolata is megszületett. „Az a fajta rezsipolitika (…) amelyet a mostani kormány folytat – kiegészítve egyébként a paksi bővítéssel és felújítással -, akár azt a reményt is keltheti, hogy lesz (negyedik rezsicsökkentés), igen” – fogalmazott Kocsis.

Kocsis elmondta, a magyar kormány tisztázta azt, hogy a közművállalatok újra-államosítása által előbb-utóbb azok non-profittá fognak válni, és hogy ez a jövőben további árcsökkenéshez vezethet.

Azon túlmenően, hogy további rezsicsökkentést biztosít, a törvényjavaslat előírja a bankok számára, hogy negyedévente tájékoztassák devizahiteles ügyfeleiket az árfolyamgáttal elért megtakarításukról. A pénzintézeteknek március 20-ig tájékoztatást kellene küldeniük minden olyan adósnak is, aki jogosult gyűjtőszámla-hitelre, de még nem kötött erre szerződést. A javaslat rögzítené emellett, hogy a magyarországi bankautomatákból való egyszeri készpénzfelvétel felső mértéke 75 ezer forintnál nem lehet kevesebb, és hogy 500 millió forintos bírsággal sújthatná a jegybank az ingyenes készpénzfelvétel szabályait megszegő pénzintézeteket.

Hivatkozások:

Jön a harmadik rezsicsökkentés, index.hu; 2014. február 2.

T/13629. számú törvényjavaslat ‘a rezsicsökkentéssel és a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos egyes törvények módosításáról’, parlament.hu: 2014. január 31.

Benyújtották a 3. rezsicsökkentésről szóló törvényjavaslatot, portfolio.hu; 2014. február 2.

A negyedik rezsicsökkentés ötlete is megszületett, origo.hu; 2014. február 3.