Háromnegyed milliárdért licitált állami földekre a Lázár család

január 26, 2016

Giró-Szász András; Lázár JánosUgyan a budakalásznyi vagy ha úgy tetszik, balatonföldvárnyi földterületet megszerző Mészáros családot még nem sikerült leköröznie, de a Lázár família sem annyiért vásárolt földet az állami földárveréseken, mint amennyiről a korábbi hírek szóltak. Sok fideszes jól járt, de hát a kemény munka már csak olyan, hogy előbb-utóbb meghozza gyümölcsét.

Emlékeznek még Lázár János kancelláriaminiszter (képünkön) gondolataira, melyet sok évvel ezelőtt, még Hódmezővásárhely polgármestereként a városi közgyűlésben osztott meg a nagyérdeművel? Fölidézzük:

„Én soha nem szégyelltem, hogy mim van, dolgozom keményen. Abban a miliőben nőttem fel, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét sem kell szégyellni. Az ember gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára. Aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér, én azt gondolom. Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Annak annyi az élete. Ez az én véleményem.”

Lázár később bocsánatot kért kijelentéséért, és azt mondta, nem a szegény emberekről, hanem a megélhetési politikusokról beszélt, arra azonban valószínűleg maga sem gondolt, hogy néhány év elteltével önmaga példáján keresztül is igazolhatja, nem híve a megélhetési politizálásnak.

Bár a Blikk korábban azt állította, a miniszter rokonsága 220 millió forint értékben licitált állami földekre, a lap hétfői, az Index szemlézett számában közzétett adatok szerint a Lázár család több mint háromnegyed milliárd forint értékben vásárolt föl mintegy 505 hektárnyi földet.

A lap szerint azért nem stimmelnek a korábbi számítások, mert Lázár édesapján és nagybátyján kívül újabb rokonok is föltűntek a vásárlók között: a miniszter unokatestvére és annak hozzátartozója 376 hektárnyi földet vitt el több mint félmilliárdért. Gyapjas Károly lánya, Gyapjas Mária a Hódmezővásárhely melletti Óföldeákon 141 hektárt szerzett meg, a vele egy háztartásban élő Légrádi József pedig Makón, Hódmezővásárhelyen, Óföldeákon és Földeákon jutott összesen 234 hektárnyi földterülethez.

A Blikk szerint a rokonok láthatóan összehangolták a vásárlásokat, Makón például Gyapjas 115 hektáros szántója szomszédos lett Légrádi százhektáros birtokával, vagyis itt egy-két Margitsziget nagyságú, összefüggő terület került a Lázár família birtokába.

A miniszter a lapnak úgy kommentálta a családi földvásárlást: rokonai évtizedek óta mezőgazdasággal foglalkoznak, és minden feltételnek megfelelnek, hogy a liciteken részt vegyenek, ráadásul nyílt árveréseken, esetenként a piaci eladási ár többszöröséért jutottak a földterülethez.

Nem csak a kancelláriaminiszter családja járt jól

A gázszerelőből lett fideszes felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc családja összesen 1,941 milliárd forintért vásárolt be, a jegyzőkönyvek szerint Mészáros ráadásul száz hektárral túl is vásárolta magát, miközben magánszemély legfeljebb háromszázat vehetne. A Földművelésügyi Minisztérium (FM) magyarázata szerint egyébként ha egy licitáló túlszalad a megengedett kereten, és senki nem él elővásárlási jogával vele szemben, akkor a földdarabok háromszáz hektár fölötti része nem kerül a licitáló nevére, hanem állami tulajdonban marad. Mészáros összesen 506 millió forintot költött a négyszáz hektár földre, testvére, János 207 hektárt vett, felesége, Beatrix 296 hektárt, Ágnes lánya 209 hektárt, Beatrix lánya pedig 276 hektárt. Ez együttesen 1391 hektárnyi föld 1,941 milliárd forintért. Csak viszonyításképp: az 1391 hektár alig kevesebb, mint Budakalász vagy Balatonföldvár közigazgatási területe.

Mind arról a Budapest Beacon korábban beszámolt, jól szerepelt a saját lábon álló Tiborcz család is. Orbán Viktor miniszterelnök veje, Tiborcz István majdnem háromszáz hektárnyi földet nyert el az árveréseken, mintegy 330 millió forint értékben, testvére, Tiborcz Eszter Zsuzsanna pedig a Fejér megyei Mányon jutott 166 hektárhoz, 167 millió forintért.

  1. Simon László miniszterelnökségi államtitkár felesége Nadapon és Seregélyesen lett földbirtokos: a politikus családja harmincmillió forintot fizetett a két parcelláért.

Szinte már-már bohózatba illik Győrffy Balázs fideszes képviselő földszerzése: ő azután nyert tizenöt hektárnyi földet Veszprém megyében, hogy már a licitek idején beadott egy törvénymódosító javaslatot, ami alapján az új tulaj jogosulttá válik arra, hogy felemelje a bérleti díjat. Győrffy nem mellékesen a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. Apja, Győrffy Sándor is megszerzett egy háromhektáros táblát.

Győrffyn kívül más kormánypárti képviselők is örülhettek az árveréseken: Farkas Sándor felesége, Farkasné Márton Katalin például 46 hektárnyi birtokot nyert 49 millió forint értékben Csongrád megyében.

Négyötödét hitelből

Sikeres az állami földek eladása, nyilatkozta Győrffy még decemberben a Magyar Időknek. Számításai szerint értékét tekintve az állami területek nyolcvan százalékát az olcsó MFB-hitelből finanszírozzák a gazdálkodók. Elismételnénk: „a gazdálkodók”.