Heisler Andrást kétharmaddal újraválasztották, először van női alelnöke a Mazsihisznek

május 11, 2015

Heisler András; Horovitz TamásHeisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének eddigi elnöke hetvennyolc szavazatot kapott a 115 érvényes szavazatból a szervezet vasárnapi budapesti tisztújító közgyűlésén. Kiss Henriett, a Scheiber Sándor Általános Iskola és Gimnázium igazgatóhelyettese személyében a magas testület először választott női alelnököt. Ugyancsak újraválasztották Kunos Péter ügyvezető igazgatót – igaz, erre a posztra ő volt az egyetlen jelölt. Heisler az elnökválasztáson legyőzött saját ellenfelét jelölte alelnöknek.

Vasárnap teljes tisztújítást tartott a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a szervezet budapesti, Síp utcai székházában. Az elnöki posztra a választás pillanatában az addigi elnökön, Heisler Andráson (képünkön jobbra) kívül egy jelölt volt, Horovitz Tamás (képünkön balra), a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke – írja a Szombat.org, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület folyóirata, a Szombat online változata. Eredetileg jelölt volt a nagykőrösi küldött Feldmájer Péter Mazsihisz-alelnök, a szervezet kétszeres volt elnöke, aki azonban vasárnap reggel visszalépett. Szintén jelölték a Gyöngyösi Zsidó Hitközség és egyben a KDNP alapítványa, a Barankovics Alapítvány Izraelita Műhelyének az elnökét, Weisz Pétert, aki szintén közölte: nem indul az elnöki posztért – írja a zsidó portál.

A kortesbeszédek után, délben megtartott szavazáson a 116 szavazatból Heisler hetvennyolc, Horovitz harminchét szavazatot kapott, míg egy szavazat érvénytelen volt, így az addigi elnök 67,83 százalékkal megtartotta pozícióját.

A lap arról is beszámol, hogy Kunos Péter ügyvezető igazgatót egyetlen jelöltként újraválasztották. A 111 szavazatból Kunos kilencvennyolcat kapott, tizenhárom érvénytelen volt.

A meglehetősen bonyolult, többfordulós alelnökjelölti választáson a két alelnöki posztra öten pályáztak, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöki posztját márciusban majdnem megpályázó Kiss Henriett, a Scheiber Sándor Általános Iskola és Gimnázium igazgatóhelyettese, a már említett Horovitz Tamás – akit iménti legyőzője, Heisler András jelölt alelnöknek – két volt Mazsihisz-elnök, Feldmájer Péter és Tordai Péter, valamint Lednitzky Tamás.

Az első fordulóban Kiss kapta a legtöbb, Feldmájer a legkevesebb szavazatot, majd utóbbi visszalépett a további megmérettetésektől – írja a Szombat.org. A második fordulóban Kiss Henriettet a Mazsihisz alelnökévé választották, a másik alelnöki poszt azonban betöltetlen maradt – az ő személyéről egy későbbi, rendkívüli közgyűlés dönt majd. Kiss megválasztásával először van női alelnöke a Mazsihisznek.

A Mazsihisz kilenctagú vezetőségének négy tagját – Horovitzot, Lednitzkyt, Kardi Judit jogászt, valamint a kecskeméti küldöttet, Grósz Andor orvosprofesszort – sikerült megválasztani, a többi öt tagról szintén a rendkívüli közgyűlésen döntenek.