Hiába mennek az emberek túlnyomó többsége szerint rossz irányba a dolgok, továbbra is a Fidesz a legnépszerűbb

szeptember 1, 2015

Reiner RolandA teljes lakosság bő kétharmada szerint rossz irányba mennek a dolgok Magyarországon, ennek ellenére továbbra is a Fidesz a legnépszerűbb párt – derült ki a Republikon Intézet legfrissebb kutatásából. Menekültkérdésben nem a Jobbik szavazói a legelutasítóbbak.

BrókerbotrányKishantosföldmutyiiskolaátnevezésKlik-tartozásxenofób plakátkampányhasztalan kerítés huszonkétmilliárdért – csak néhány ügy, amely feltehetően belekerült néhány választójába a kormánypártnak, ahhoz azonban nem volt elegendő, hogy letaszítsa őket a képzeletbeli dobogó legfölső fokáról. Hiába az újabb választási bukás, a Fidesz továbbra is a legnépszerűbb párt, miközben – paradox módon – a teljes népesség 68 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok Magyarországon. Mindez a Republikon Intézet friss – kétezer válaszadó bevonásával készült – kutatásából derült ki, melyet Reiner Roland, az intézet elemzője (képünkön) mutatott be az ATV Start című műsorában hétfőn.

Legtöbben a Fidesz szavazói közül állnak ki a kormány politikája mellett, de még közülük is 21 százalék negatívan látja a jövőt. A bizonytalanok majdnem négyötöde szintén borúlátó. Az emberek fele szeretné azt, hogy a következő választás után ne a Fidesz folytassa a kormányzást.

A biztos pártválasztók tekintetében ennek ellenére még mindig toronymagasan a Fidesz vezet 37,8 százalékkal. Őket követi a Jobbik 24,8-cal, majd a szocialisták 21,3-mal. A DK 8,3 százalékkal még bejutna az Országgyűlésbe egy most vasárnap tartandó választáson, de az ötödik helyezett LMP már nem.

Reiner arra hívta föl a figyelmet, hogy jelen helyzetben a Fidesz-KDNP csak a centrális pártrendszer logikájának és a választási rendszernek köszönhetően szerezhetne többséget: a megosztott jobb- és baloldali ellenzékkel, a közel egyformán erős Jobbik és baloldal mellett az egyéni körzetek jelentős részét várhatóan megnyerné.

A Magyar Szocialista Párt (MSZP) továbbra is az idősek körében a legnépszerűbb, míg a Jobbik legerősebb terepe a legfiatalabb korosztály – ebben a két korcsoportban a két ellenzéki párt egyaránt befogta a Fideszt. A baloldali, liberális ellenzéki pártok jelenleg is Budapesten a legerősebbek, az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért (PM), a Magyar Liberális Párt (MLP), valamint a Lehet Más a Politika (LMP) pedig a főiskolai, egyetemi végzettséggel rendelkezők körében a leginkább népszerű.

A baloldali pártok között az átjárhatóság egyébként működhetne. Míg az átlagos szavazó, ha nem választhatná a kedvenc pártját, akkor nem is szavazna, addig – legfőképpen a Demokratikus Koalíció (DK) szavazóinak esetében – a szavazók más baloldali pártra is szívesen voksolnának. A baloldali tömb tehát a mai napig megvan – mondta Reiner.

A Fidesz a tavalyi önkormányzati választás után negatív spirálba került, de az összeomlást láthatóan elkerülték. Reiner szerint az, hogy a legnagyobb kormánypárt így áll, annak is köszönhető, hogy szavazóik nem nagyon jelentek meg más pártoknál. A teljes népesség körében egyébként 24 százalék a Fidesz támogatottsága. Ennél nem tudna jelenleg több embert megszólítani a párt, de lemorzsolódás sem tapasztalható – hangsúlyozta. Hozzátette: a Jobbik is hullámzó, erősödése nem folyamatos, és nem is olyan jelentős.

A Republikon arra is kíváncsi volt, mennyire elutasító a társadalom a menekültekkel szemben. Ebben az összevetésben a válaszadók kétharmada azt mondta: nem kellene beengedni őket, mert veszélyt jelentenek az országra, miközben mindössze egyötödük véli úgy, hogy Magyarországnak kötelessége befogadni őket. Érdekes, hogy bár kisebb mértékben, mint a Fidesz vagy a Jobbik szimpatizánsai, de a baloldali pártok szavazói is elutasítóak a menekültekkel szemben.

Az is figyelemreméltó, hogy a Jobbik-szavazók tizenöt százaléka gondolja úgy, hogy be kell fogadni a menekülteket, miközben a Fidesznél ez az arány csak tizenegy százalék – ismertette a kutatás adatait a szakember.