Hiller: a kancellária rendszer működésképtelenné teheti az egyetemeket

július 10, 2014

Hiller

Hiller István MSZP-s képviselő, volt oktatási miniszter az ATV Egyenes beszéd című műsorában kritizálta a felsőoktatási törvény legújabb módosítását. Kiemelte, hogy az egyetemek már a középkorban kiharcolták a teljes autonómiát, és a rektorok mindig, Hiller 2006-2010 közötti minisztersége alatt is kiálltak a függetlenségükért. A kancellári rendszer bevezetése viszont ezt az autonómiát veszélyezteti, a kialakuló kettős hatalom pedig működésképtelenné teheti az intézményeket.

„[A Fidesz szerint] az egyetemeknek a szakmai munkáját, az akadémiai tevékenységét továbbra is a rektor irányítja, és az egyetem választott testülete, a szenátus jogosult döntéseket hozni – kivéve a gazdasági jellegű döntéseket, mert azokért a kancellár felelős. (…) Tessék mondani nekem egyetlen olyan akadémiai döntést, amelynek nincs gazdasági, financiális háttere. Én két évtizeden keresztült voltam az egyetemen (…), de se egy tanulmány elkészítésénél, se az egyetem külföldi kapcsolatainál, se egy doktori védés előkészítésénél – én nem tudok olyat mondani, ami ne igényelne pénzt. Márpedig abban a pillanatban, amikor a döntésnek van pénzügyi háttere, arról már nem dönthet a rektor, nem dönthet a szenátus, hanem a miniszterelnök által kinevezett kancellár a felelős” – mondta Hiller.

Hiller István szerint a kormány egy „gyakorlati háttértanulmányt” végzett a Budapesti Corvinus Egyetemen, ahol a kancelláréhoz hasonlóan ellenjegyzési jogkörrel rendelkező gazdasági főigazgató és az egyetem rektora közötti csatározás bénította az egyetem működését, többek között az ösztöndíjak kifizetését: „Két éven keresztül azt hallottuk, hogy nem működik a lift, nincsenek a kapcsolatok megfelelően előkészítve, hogy már az oktatást veszélyezteti a kettős hatalom”.

Hiller István egy törvénymódosító javaslattal próbálta megakadályozni a rektor és a kancellár közötti viaskodást: azt ajánlotta, hogy olyan embert nevezzenek ki kancellárnak, akit a szenátus jóváhagyott, tehát élvezi az egyetem bizalmát és képes együttműködni a rektorral. A módosító indítványát viszont elutasították, ugyanúgy, mint a másik 22, ellenzéki oldalról érkező javaslatot.

Hiller azért is problémásnak gondolja a törvénymódosítást, mert az lehetőséget ad arra, hogy a művészetek és a sport területén a doktori fokozatot kiváltsa egy olimpiai helyezés vagy egy Kossuth-díj, csak az alapfokú képesítés szükséges ahhoz, hogy valakiből rektor lehessen. „Ez egy olyasfajta beavatkozás, ami sajnos politikai célzatú, a tudománynak, tudományosságnak ehhez nincs semmi köze” – mondta Hiller, hozzáfűzve, hogy tiszteli az olimpikonokat és a Kossuth-díjas művészeket, de arra nincs garancia, hogy ők képesítés nélkül, szakmailag, rektorként is megállnák a helyüket.

Hiller István kifogásolta azt is, hogy az elfogadott törvényjavaslatot sürgősségi eljárással nyújtották be, csak a törvények előkészítéséért felelős bizottságban tárgyalták, a törvényjavaslat viszont nem is került az országgyűlés oktatási bizottsága elé.

http://www.atv.hu/videok/video-20140707-hiller-meg-akarjak-szuntetni-azt-az-onallosagot-ami-az-egyetemekre-jellemzo