Hírigazgató: az ATV több más műsorában is „lesznek sokkoló vendégek”

szeptember 23, 2016

vona-gabor-atv-maganszferaVona Gábor az ATV Magánszféra című műsorában. Fotó: Atv.hu

Liberálisok és a történelem szemétdombján kapirgálók is kiakadtak azon, hogy az ATV új, szerdán indult, hetente jelentkező, Magánszféra című műsorának Vona Gábor, a Jobbik elnöke volt az első vendége. Németh Szilárd, az ATV hírigazgatója szerint ez egy szándékos, provokatív választás volt a televízió vezetése részéről. Tudatosan megosztó politikusokat hívnak a Magánszférába: Gyurcsány Ferenc, Juhász Péter, majd – várhatóan – Rogán Antal következik.

Magánszféra címmel szerdán új műsorral jelentkezett az ATV. Mint a beharangozóban írták, a Péterfi Judit vezette műsor „a politika olyan mélységeibe enged betekintést, ahová eddig a néző nem, vagy csak nagyon ritkán látott be: átlép a falakon, és a politikusok magánéletébe kalauzol – tabuk nélkül”.

A szerda esténként jelentkező Magánszféra készítői „kiszakítják a politikusokat a parlamenti közegből és a sajtótájékoztatók unalmas világából, hogy megmutassák, mi van a színfalak mögött” – írta az Atv.hu.

A tágan értelmezetten szabadelvű értelmiség körében azonban erősen kivágta a biztosítékot, hogy a Magánszféra első adásának alanya Vona Gábor, a Jobbik elnöke volt. Nem meglepő módon a nyilaskeresztes orientációjú portál, a Kuruc.info olvasói viszont Vonát kínálnák meg úthengerrel, amiért a Magánszférában cukult. (Engedelmükkel ide nem teszünk linket. Latinovits Zoltánt idézve: itt emberek esznek – Sz. P.)

2014-re egyértelmű lett, hogy nem működik a Jobbik-ellenes karantén, a párt megkerülhetetlen tényező lett – közölte a Budapest Beacon megkeresésére Németh Szilárd, az ATV hírigazgatója, akitől azt kérdeztük, hogy a csatorna miért adta föl a Jobbikkal szembeni addigi bojkottpolitikáját. Hozzátette: a helyzetet jogilag sem lehetett fönntartani, a választási törvény ugyanis kötelezte a televíziókat a választási kampány során történő pártatlan tájékoztatásra.

Annak, hogy a Magánszféra Vona Gáborral indított, több üzenete van – így a médiaszakember. A televízió vezetése részéről ez egy szándékos, provokatív választás volt. Mint Németh fogalmazott, „erre az emberek fölkapják a fejüket”. Úgy folytatta: az ATV több más műsorában „is lesznek sokkoló vendégek”. Ha balról hívtak volna vendéget, nem lett volna akkora az érdeklődés, ha a pedig a Fideszből, akkor – sokadszorra – az a vád merült volna föl, hogy a Fidesz megvette az ATV-t – magyarázta.

Kérdésünkre Németh közölte: tudatosan megosztó figurákat hívnak a Magánszférába. A következő adás vendége Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök lesz, majd Juhász Péter, az Együtt alelnöke következik. A Gyurcsánnyal és Juhásszal készült anyagot már fölvették és „előrehaladott egyeztetések folynak” Rogán Antal propagandaminiszterrel, akit várhatóan Szél Bernadett, az LMP társelnöke követ.

Az interjú során a médiaszakember többször is hangsúlyozta, hogy „ez egy bulvárműsor”. Nézettségi okokból akarnak több bulvárt; „az ötvennél fiatalabb nézőket akarjuk megszólítani”. Politikai műsorokat főleg az az ötven fölöttiek nézik, „nemcsak nálunk, más csatornákon is” – hívta föl a figyelmet.

Lapunk kérdésére Németh azt mondta: „a politika csak egészen felszínesen lesz érintve”. A műsorvezető, Péterfi Judit sem politikai újságíró – jegyezte meg.

„Én hírigazgatóként hivatalból nem hihetek a politikusokban” – reagált interjúalanyunk arra a kérdésre, hogy komolyan vehető-e a Jobbik cukizálódása és középre húzása. „Ha bármi ezt cáfolja, az ATV ott lesz és tudósít róla” – tette hozzá az ATV hírigazgatója.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):