Hunvald György: „erre a napra vártam egy éve és tizenegy napja”

május 6, 2016

Hunvald György. Fotó kettőspont NépszabadságHunvald György. Fotó: Népszabadság

A Kúria hatályon kívül helyezte a korrupcióval vádolt egykori erzsébetvárosi polgármester jogerős ítéletét, és perújítást rendelt el, valamint megszüntette a büntetőeljárást.

Hunvald György volt VII. kerületi szocialista polgármestert korábban két ügyben ítélték el: egy esetben hivatali visszaélés és magánokirat-hamisítás (ez volt az a bizonyos erzsébetvárosi ingatlanpanama-ügy – a szerk.) miatt kapott egy évet 2014-ben, egy másikban pedig hűtlen kezelésért és hivatali visszaélésért két és felet 2015 áprilisában.

Hunvald összesen két és fél évet töltött rács mögött, és bár a bíróságok úgy állapították meg, hogy letöltötte a büntetését, tavaly júliusban a Központi Nyomozó Főügyészség jelezte, hogy kevés lesz az, és a volt polgármesternek még egy évre be kell vonulnia a börtönbe. Az indítványt a Fővárosi Törvényszék befogadta, és annak megfelelően döntött. Eszerint a jogerős ítéletben helytelenül szerepelt a fogva tartással kapcsolatos számítás, mivel az előzetes letartóztatásban töltött időből csak egy évet lehet beszámítani. A Szegedi Ítélőtábla tavaly decemberben rá is bólintott a dologra, helyben hagyva ezzel a Törvényszék elsőfokú döntését.

Ez utóbbi ítélet ügyében a politikus perújítást kért, a Kúria pedig hatályon kívül helyezte a Szegedi Ítélőtábla jogerős ítéletét, és megszüntette a büntetőeljárást Hunvald ellen. A hírt ő maga jelentette be a blogján. Mint írja „Erre a napra vártam egy éve és tizenegy napja”.

A mellékelt végzés szerint a Szegedi Ítélőtábla jelenlegi gyakorlatában a felmentő ítéleti rendelkezés nem minősül ítélt dolognak és nem lehet alapja a perújításnak. Magyarul a felmentésnek nincs jogi relevanciája, ráadásul a Legfőbb Ügyészségnek is ez a szakmai álláspontja – írja Hunvald, aki ezzel arra az ügyre célzott, amiben mind őt, mind pedig Weinek Leonárd volt zuglói polgármestert fölmentette a Fővárosi Törvényszék tavaly februárban. A vád szerint ketten mintegy ötvenmillió forint kárt okoztak azzal, hogy tényleges munkavégzés nélkül foglalkoztatták egymás bizalmasait, ráadásul úgy, hogy meg sem vizsgálták, az önkormányzat maga el tudja-e látni a tanácsadói munkát.

A Kúria indoklásában arra is kitért, hogy ugyanazon cselekmény miatt kétszer elítélni valakit jogsértő.

Az eredendő bűnt az ügyészség követte el, amikor nem egyesítette, hanem különválasztotta a kizárólag egyben elbírálható ügyeket – jegyzi meg az egykori polgármester.