Húsvét vasárnap

Mint ahogy más jelentős ünnepnapok alkalmával, húsvét vasárnap sem volt szabad dolgozni, főzni, takarítani, az állatokkal foglalkozni, de még varrni sem. A juhászok kihajtották a csordát a legelőre, de azokat aznap nem terelték haza.

A Tápió-menti falvakban úgy tartották, hogy aki ezen a napon seper, az a lehetséges hétfői locsolókat „sepri el”.

A bukovinai magyarok úgy vélték, hogy minél korábban megy valaki fürdőzni, annál nagyobb szerencse éri.

A moldovai magyarok szerint, ha egy útkereszteződést napfelkelte előtt megöntöznek, akkor az megóvja őket a jégesőtől és a balesetektől, ha pedig a piros tojást a család tagjai a homlokukhoz érintik, akkor nem fog fájni a fejük.

Szokás volt a mosdótálba is tenni egy piros tojást, mert úgy tartották, hogy az abban mosdó családtagok megőrzik egészségüket.

Régebben, de még ma is szokásban van, hogy sonkát, tojást és kalácsot valamint bort visznek az emberek a templomba, amire a pap áldását kérik. Ezek a leggyakrabban fogyasztott húsvét vasárnapi ételek Magyarországon. Az étkek megáldása még ma is több helyen előfordul, de sokan már maguk mondanak áldást. Az olyan falvakban, mint Pándon, a menüt töltött káposzta és sült hús gazdagítja. Szokás volt a papnak egy kosárban ételt vinni, amit egy sállal takartak le.

Miután a pap megáldotta az ételeket, az emberek hazasiettek. Több helyen, mint például Vásárosdombon is, úgy hitték, hogy aki először ér haza a templomból arathat először, míg például Lucskán (ma Lúčka, Szlovákia) úgy tartották, hogy az első asszony, aki hazaér a templomból, az lesz a legjobb dolgozó.

A húsvét vasárnapi ételek maradékát több helyen hamuvá égették. Lukácsházán azt tartották, hogy ez a szokás étket biztosít azoknak, akik már nem élnek: „Egyebek, akik a túlvilágon vannak, hogy azoknak is legyen egy kis morzsa belüle”.

Néhány helyen a pap által megáldott sonka csontját egy gyümölcsfára akasztották, mert úgy hitték, hogy így nagyobb lesz a termés. Azt is gondolták, hogy ha vihar idején a csontot a tűzbe dobják, akkor nem csap a villám a házba. Ehhez hasonlóan máshol a húsvéti maradékok hamvait a ház pincéjében ásták el, hogy ne érhesse villámcsapás a házat, és hogy a kertben gazdag legyen a termés.

Zemplén falvaiban a húsvéti kalács morzsáit a csirkéknek adták, mert úgy vélték, hogy ettől több tojást fog tojni.

Egyéb szokások

A határjárás szintén húsvét vasárnap történt. A szokás szerint (amelynek nem feltétlenül vallási gyökerei vannak) a növények elvetése a tavasz elején védelmezi a termést, és megvédi a falvak fiataljait, hogy elhagyják a települést. A határjárás megvéd a jégesőtől, a sáskajárástól, az áradásoktól, a tűztől és még az idegenektől is: „távoztass el mezeinkről jégesőt, sáskát, árvízeket, falunktól a tüzet, idegeneket; adj bő termő esztendőt s békességet!”

Az erdélyi Szentgerice faluban (ma Gălățeni, Románia) a határjárás arra szolgált, hogy megalázzák vagy figyelmeztessék a közösség „kockázatosan” viselkedő tagjait. A kicsapongó lányoknak bölcsőt ajánlottak, a lopással vádolt személyeket börtönnel fenyegették, a hanyag papoknak bizonyos dolgokat ajánlottak áldásra, az alkoholistáknak pedig pálinkát kínáltak. A határjárás résztvevőinek a házakban tojásokat adtak.

Húsvét hétfő

Talán az egyik leghíresebb magyar húsvéti szokás a húsvéti locsolás. Ezt a szokást hétfő reggel gyakorolták (ismert még vízbevető hétfő vagy vízbehányó hétfő néven is), és a víz tisztító, mágikus és termékeny hatására vezethető vissza. A lányokat gyakran kényszerrel a falu kútjához vitték, ahol egy vödör vízzel lelocsolták őket. Az évek során megváltozott a szokás, és ma már inkább kölnivel öntözik meg a lányokat. Jellemzően a fiúk egy rövid verssel nyitnak, majd ezután locsolkodnak.

A húsvéti locsolás gyakorlatának számos változata terjedt el az országban, minden településnek saját szokása volt. Az Ipoly-menti falvakban már húsvét hétfő éjjelén elkezdődött a szokás. A fiatalemberek körbementek a falvakban és meglátogatták azoknak a lányoknak a házait, akiket meg szerettek volna locsolni, és cserébe tojásokat kértek. Ezt hívták tojáshajtásnak. A fiatalemberek akár 8-10 tojást is összegyűjthettek házanként. Néha már előre tudták, hogy egy háznál szalonnát fognak kapni. Az ilyen házaknál a fiatalember átadta a tojásokat, ahol rántottát készítettek azokból, és ajándék szalonnát kaptak mellé. A fiatalember ezután összetörte a tojáshéjakat a lány háza előtt, ami rossz érzést keltett a többi fiúban. Reggel a fiatalemberek locsolkodni indultak. Először a keresztszülők hölgytagjait látogatták meg. A nagyobb család hölgytagjainak meglocsolás után azokat a lányokat látogatták meg, akik tetszettek nekik. Erdélyben a fiatalok minden egyes házat végigjártak sokféle, látványosan vicces módon.

Miután megérkeztek egy házhoz, bekopogtak és az ajtót nyitó anyát vagy apát az alábbi verssel köszöntötték:

Szépen kérem az anyját,

Adja elő a lányát,

Hadd locsolom a haját,

Hadd nőjjön nagyra,

Mint a csíkó farka,

Még annál is nagyobbra,

Mint a Duna hossza!

Szabad-e locsolni?

– és –

Zöld erdőben jártam,

Piros rózsát láttam,

el akart hervadni,

Szabad-e locsolni?

Ezután az anyuka vagy apuka előhozta a lányát, akit meglocsoltak. Míg a versek gyakran viccesek voltak, a szokás lényege a lányok meglocsolása volt. A locsolkodás után a fiúknak tojást ajánlottak, de ha az apa jókedvében volt, akkor szalonnát, vagy akár pálinkát is kínált a fiúknak. Néhány területen az volt a szokás, hogy az apa sonkát, kocsonyát, kalácsot és bort is ajánlott. Az sem volt ritka, hogy a fiúk csapata a sokadik ház után már erősen ittas volt – ami még izgalmasabbá tette a locsolkodás szokását. A locsolkodás után a fiúk a kapott ételekkel és ajándék húsvéti tojásokkal tértek haza.