HVG: 2013 legjobbjai

január 2, 2014

matolcsy

Magyarország legfontosabb heti hírmagazinja, a HVG kiadta a 2013-as év legemlékezetesebb történéseinek áttekintését, beleértve a következőket. (Olvasóink kedvéért némelyiket kibővítettük)

Lázár János és Csányi Sándor párharca

“Nem ismerem személyesen Lázárt, de nyilvánvalóan tehetséges politikus, ami látszik abból, ahogy a Trafik vitát kezelte (a dohánykereskedelem államosításáról)”, mondta Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója. Csányi azután tette a fenti megjegyzést, hogy Lázár azzal ment neki a  magyar top-bankárnak, hogy Csányi befolyását a magyar belügyekre egy polip messzire elérő csápjaihoz hasonlította és célzott arra, hogy az ország legnagyobb bankját külföldiek birtokolják és irányítják.

Csányi megjegyzésére később Lázár úgy reagált, hogy megvádolta a bankárt azzal, hogy vagyonát a magyar háztartások kárára szerezte a devizaalapú hitelekkel, és az „ország első számú uzsorásának” nevezte őt. Emiatt Csányi feljelentette Lázárt becsületsértésért, de a bíróság ezt elutasította, arra hivatkozva, hogy bár a kijelentés ugyan becsületsértő, az nem lépte át egy olyan közszereplő, mint Csányi esetében megengedhető határt.

Korábban egy hírportált megbírságolt a Budapesti Törvényszék, mert az kritizálta Lázárt egy autóbalesettel kapcsolatban, melyben egy nő életét vesztette.

Matolcsy György keleti álmai

Januárban Matolcsy György (akkori Nemzetgazdasági Miniszter) lelkesen jelentette be, hogy a minisztérium tőkét kovácsol abból, hogy megerősítik a keleti államokkal fennálló gazdasági kapcsolatokat,  húsz új minisztériumi osztály létrehozásával. Matolcsy álmai között szerepelt a Keleti Kapcsolatok Költségvetési Hivatala, a Keleti Jogügyletek Hivatala, a Keleti Koordinációs Hivatal, a Keleti Oktatási Kapcsolatok Hivatala, stb. Sajnálatos módon Matolcsy új hivatalainak nagy többsége sosem alakult meg, mert ahogy a HVG fogalmaz, “a korlátozott elképzelt apparátus nem volt képes a feladat elvégzésére, ezért nem is végezte azt el.”

Matolcsy György felhívása, hogy Olli Rehn EU biztos mondjon le

A tény, hogy Matolcsy lemondott a nemzetgazdasági miniszteri posztjáról márciusban, hogy a Nemzeti Bankot vezesse, nem akadályozta meg abban, hogy véleményét számos területen kifejtse. Novemberben egy budapesti konferencián felhívást intézett Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért felelős biztosa felé, hogy mondjon le, mivel szerinte Magyarország „unortodox” gazdaságpolitikájának sikere bizonyítja, hogy az EU pénzügypolitikája elbukott.  Arra is felhívta a főbb hitelminősítő cégeket, hogy értékeljék újra Magyarország hitelminősítési besorolását, melyet 2011-ben a „bóvli” kategóriába sorolták.

“Nagyon egyszerű személy vagyok”

December elején a kormány által kötelezően megvalósítandó rezsicsökkentés megvalósításáért felelős Fideszes tisztségviselő, Németh Szilárd (csepeli polgármester, parlamenti képviselő) különös interjút adott az index.hu-nak, melyben tökéletesen bizonyította, hogy fogalma sincs miről beszél.

Amikor megkérdezték tőle, hogy a rezsiharcot a magyar közműszolgáltatókkal világnézeti kérdésként tekinti-e, így válaszolt: “A multikat nem bántja senki, nézze meg, hány stratégiai megállapodást kötött velük a kormány. Mindössze arról van szó, hogy ez a mi hazánk, itt mi alakítjuk ki a szabályokat. Ide lehet jönni, lehet munkát végezni, autót gyártani, szolgáltatni, senki ne mondja, hogy nem lehet. A folyamatosan dráguló energia egyébként gátja a gazdaságnak. Amerika erre a legjobb példa, az olcsó energia pörgeti a gazdaságot.”

Németh elismeri Bencsik János (korábbi energiaügyi helyettes államtitkár) és Kaderják Péter (a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont vezetője) szakmai tudását, de azt figyelmen kívül hagyja, hogy ők ellenzik a kormány által kikényszerített rezsicsökkentést. Németh elmondta, hogy egy „új irányító” ügynökség biztosíthatná a fogyasztók védelmét és a gazdasági és nemzeti fejlődést.

Németh elmondása szerint a rezsiharcnak semmi köze a 2014-es választásokhoz, de figyelmeztetett, hogy ha a Fidesz veszítene a választásokon, a jelenlegi ellenzék valószínűleg visszacsinálná a változtatásokat.

Az interjú során az alábbi párbeszéd hangzott el:

Németh Szilárd: Most megtörtük a monopóliumát a szolgáltatóknak.

Index: Milyen monopóliumot törtek meg?

Németh Szilárd: Az árképzési monopóliumot.

Index: A monopol szereplőknél korábban is az Energiahivatal szabta meg az árakat.

Németh Szilárd: Persze, csak eddig az volt a szokás, hogy így mentek fölfelé az árak.

Index: De közben a világpiaci árak is így mentek fölfelé.

Az interjú teljes terjedelemben itt olvasható.

A Sólyom magasra törő tervei „lezuhantak és szétestek”.

Júliusban a magyarokat némiképp meglepte, hogy új légitársasága lesz az országnak, a Sólyom Airways. A kormány oldali Magyar Nemzet a Sólymot az “új Malévnek” nevezte, és azt írta, rövidesen megkezdik a jegyértékesítést, 2014-ben a tengerentúlra is repülni fognak. Arról is beszámolt, hogy az új nemzeti légitársaság mögött közel-keleti befektetők állnak, és hogy az európai és közel-keleti úti célokra már 2013 augusztusában repülhet a Sólyom 6 géppel és 700 alkalmazottal. 2017-re pedig 50 géppel és 3000 munkatárssal kalkuláltak.

Késedelmek sorozata után a Sólyom vezetői bejelentették, hogy a légitársaság étolajat, szilvalekvárt és lisztet is árulni fog Sólyom „prémium márkanév” alatt. Röviddel ezután a légitársaság szilvalekvár üzleti partnerét letartóztatták. A Sólyom indulását tovább késleltette a bejelentés, miszerint a repüléshez szükséges működési engedélyeket nem kapták meg. Októberre a Sólyom már nem tudta kifizetni számláit. Novemberben a becsődölt vállalatot afrikai magyaroknak adták el. Ezután nem sokkal a Sólyom új többségi tulajdonosát, Welsz Tamást a panamai hatóságok csalásért és hamisításért körözni kezdték, az új kisebségi tulajdonost, Horthy Andreát pedig az Interpol körözte.

Arra is fény derült, hogy a Sólyom ügyvezetője a lehetséges beszállítókat 50 millió forinttal csapta be.

Magyarország a lakhatásért

2011-ben a kormány bejelentette terveit 500 családi ház felépítésére Ócsán, melyeket a bedőlő devizahiteleik miatt otthonaikat elvesztők részére építenének fel, mintegy 15 milliárd forintos költséggel. Az ambiciózus terv részeként Alsópakonyban 132 hektárt is fejlesztettek volna, bár ott sem út, sem közmű nem volt kiépítve.

Az első 80 otthon 40-80 négyzetméter között volt, és 2013-ban készült el 2,36 milliárd forintért. A Blikk.hu szerint a teljes költség a 80 otthon esetében 2,7 milliárd volt, vagyis otthononként 70 millió forint, beleértve az utakat és közműfejlesztéseket is. Minden egyes új otthon áráért tíz családot lehetett volna a meglévő otthonaikban hagyni, és nem kellett volna a semmi közepére költözniük, ahol alig érhető el szolgáltatás, és munkalehetőség sincs.

Két pályáztatás után idáig összesen 39 család költözött be.

2013-ban az állami tulajdonú MTVA média csoport egy ötrészes videót rendelt meg „Újrakezdés Ócsán” címmel 122 millió forintért, melyet az állami televízióban fognak leadni. A december elején kiadott részek (Part I, Part II, Part III, Part IV, Part V), melyeket az MTV a YouTube-ra töltött fel, az év végéig 3,900 megtekintéssel „büszkélkedhet” és összes 17 negatív megjelölést kapott.

December elején a hir24.hu arról számolt be, hogy a sorozatot készítő Dextramedia Kft. weboldala azonos IP címen van, mint számos szélsőjobboldali csoporté, és legalább egy neo-nácikról szóló riportot készített az MTVA részére.

December 7-én a Blikk.hu leleplezte, hogy a Dextramedia Kft. tulajdonosa a Fideszes Lezsák Sándor (az országgyűlés házelnök-helyettese) veje.

Hivatkozások:

Best of 2013: Az egyszerű rezsibiztostól Stadionországig, HVG.hu; 2013. december 28.

Csányi beperelte Lázárt, megszüntették az eljárást, hvg.hu, 2013. szeptember 27.

Figyelem, a kínaiak már az NGM-ben vannak!, hvg.hu; 2013. január 11.

Egyszerű vagyok, de én hiszek ebben, Index.hu; 2013. december 6.

Sólyom lesz az új Malév neve, MNO.hu; 2013. július 6.

Előzetesben van a Sólyom szilvalekváros üzlettársa, HVG.hu; 2013. augusztus 28.

Fizetésképtelenné vált a Sólyom Airways, HVG.hu; 2013. október 10.

Eladták a Sólyom Airwayst – megszólalt az állítólagos vevő, HVG.hu; 2013. november 11.

Index: Körözik a Sólyom új vezetőjét, HVG.hu; 2013. november 14.

Körözik a Sólyom leendő irányítóját, Index.hu; 2013. november 14.

Ócsai látványpékség: 3 helyett 30 millióba kerül házanként az Orbán-telep, HVG.hu; 2013. augusztus 18.

Kiemelt beruházás lett az ócsai projekt, HVG.hu; 2011. augusztus 11.

Közmű nincs, kukacos a víz – ezt találtuk Ócsán (videó), HVG.hu; 2011. augusztus 11.

Augusztusban indul a Kormány Szociális Családiház-építési Programja, kormany.hu; 2011. augusztus 11.

Vállalhatatlan propagandaműsorral isteníti a köztévé az ócsai adósparkot, Hir24.hu; 2013. december 4.

Ennyibe került eddig a devizahitelesek mentése, Hir24.hu; 2013. november 29.

Lezsák Sándor vejének cége 122 millióért forgathatott, Blikk.hu, 2013. december 7.