HVG-Medián: központilag vezérelt a korrupció

július 28, 2016

Korrupció

Tízből több mint nyolc ember szerint a kormány egyáltalán nem, vagy csak az érdekeltségén kívül eső korrupció ellen lép föl – derül ki HVG és a Medián közös közvélemény-kutatásából. Orbánt az emberek elsöprő többsége vagyonosnak tartja.

Az emberek kétharmada úgy látja, miszerint a jelenlegi kormányra „nagy” vagy „nagyon nagy” mértékben jellemzőek a pénzügyi visszaélések – derül ki a HVG megbízásából június közepén készített reprezentatív Medián-felmérés eredményéből.

Az ellenzéki pártok híveinek és a bizonytalan szavazóknak négyötödös vagy azt meghaladó többsége, de még a kormánypárti szavazók bő egyharmada is így vélekedik az Orbán-kabinetről.

Ez azonban még nem minden. A kutatás arra is rámutatott, miszerint a közvélemény hajlamos annak feltételezésére, hogy a Magyarországon létrejött rendszerben a korrupció üldözése szelektíven zajlik. A lakosság abszolút többsége (57 százaléka), ezen belül majdnem minden második Fidesz-szavazó (47 százalék) ugyanis úgy gondolja, hogy „a mai magyar kormány csak az ellen a korrupció ellen lép föl, amelyben saját maga nem érdekelt”, negyedrészük (23 százalék) szerint „a kormány egyáltalán nem küzd a korrupció ellen”, és mindössze 17 százalék véli úgy, hogy „a kormány következetesen fellép a korrupció minden formája ellen”.

A válaszadók mintegy 60 százaléka szerint „a korrupció Magyarországon felülről, központilag, rendszerszerűen szervezett tevékenység”, és csupán 15 százalékuk tartja kizártnak, hogy „egyes, kiemelkedő gazdasági sikereket elérő vállalkozók, mint Garancsi István, Mészáros Lőrinc vagy Andy Vajna Orbán Viktor strómanjai, vagyis hatalmas üzleti nyereségük jelentős részét valójában a miniszterelnöknek adják tovább.” Az említett gyanút 47 százalék elképzelhetőnek, 31 százalék pedig nagyon valószínűnek tartja.

A válaszadók több mint 90 százaléka azt feltételezi, hogy Orbán vagyonos, minden második megkérdezett pedig a legvagyonosabbak közé sorolta.

A korrupciónál jobban csak az egészségügy helyzete foglalkoztatja az embereket. Ez utóbbit a válaszadók legalább olyan súlyos gondnak tartják, mint a migrációt és a munkanélküliséget, és ebben nem is tévednek túl nagyot, a korrupció ugyanis nemcsak Magyarországnak, de a világ többi országának is az egyik legsúlyosabb problémája, ha úgy vesszük, közvetve szinte minden baj okozója.

A korrupció – mint probléma – hatalmasat lépett előre a fontossági sorrendben. Tavasszal a Publicus Intézet által végzett kutatás még arra hívta föl a figyelmet, miszerint a korrupciót csak a hatodik legfontosabb problémának tartják a magyar emberek.

Az eredmények meglephették azokat, akik kész tényként kezelik a vezető fideszes politikusok által mondottakat, hiszen épp Kósa Lajos frakcióvezető beszélt legutóbb a korrupcióról Tusnádfürdőn, ahol azt találta mondani, hogy rendszerszinten 2010-től kezdve ez a kormány tette a legtöbbet a korrupció felszámolásáért.