HVG: Tasnádi László államtitkár a kommunista állambiztonsági apparátus tagja volt

június 21, 2014

Tasnadi-e1403456181294

A HVG hetilap közölt cikket, melyben arról számolnak be, hogy írásos bizonyítékaik vannak arra nézve, hogy a nemrég kinevezett rendészeti államtitkár, Tasnádi László (a fenti képen éppen Áder János köztársasági elnöktől veszi át a kinevezését) a magyar titkosrendőrség kötelékein belül kémelhárítóként dolgozott az 1989-es rendszerváltás előtt.

2010 és 2014 között Tasnádi volt Pintér Sándor belügyminiszter kabinetfőnöke. Ezt megelőzően Pintér biztonsági cégeinél végzett munkát. Az 1989-es rendszerváltás és 2002 között számos kormányzati pozíciót töltött be, volt kémelhárító a Nemzetbiztonsági Hivatalnál,  majd az Információs Hivatal (hírszerzés) osztályvezető helyettese lett. 1998-2000 között a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának (a rendőrség belső elhárításának) helyettes vezetője volt, majd ő lett az APEH Bűnügyi Igazgatóságának vezetője.

Áder hivatalosan 2014. június 12-én adta át Tasnádi kinevezését. Az ünnepélyes beiktatáson jelen volt Balog Zoltán Emberi Erőforrások minisztere, Orbán Viktor Miniszterelnök és Kövér László Házelnök is.

Sokan gyanítják, hogy 1989 előtt, mielőtt csatlakozott a Fideszhez, Kövér is az állambiztonsági szervezeteknek dolgozott. Más jelentős Fideszes politikusokról, köztük Martonyi János külügyminiszterről is többen feltételezik, hogy a ’89-es rendszerváltás előtt az állambiztonsági szerveknél tevékenykedtek.

A HVG cikkében arról ír, nem könnyű megállapítani, hogy a BRFK állambiztonsági szervének III/II-2. Osztály C alosztályának megbízott vezetőjeként Tasnádi pontosan mivel foglalkozott. A C alosztály feladata elsősorban a belső reakció, a kulturális, ifjúsági és egyházi vonalon ellenséges tevékenységet folytató személyek, diplomaták operatív megfigyelése, és a kiemelt népgazdasági objektumok védelme volt.

A HVG cikke megjegyzi, hogy Tasnádi László neve az 1956-ban kivégzett Nagy Imre és öt társának 1989-es újratemetésének szervezésével kapcsolatban is felmerül. Az újratemetés idején Tasnádi László egy Amur és egy Vera fedőnevű titkos megbízott kapcsolattartó operatív tisztje volt. Tasnádi a dokumentumok alapján az újratemetés idején telefonon tartotta a kapcsolatot az ügynökökkel. Az újratemetésről nyilvánosságra került állambiztonsági jelentések arról számoltak be, hogy a megemlékezés békés volt, az emberek méltóságteljesen emlékeztek meg a kivégzett miniszterelnökről. A temetésen dolgozó ügynökök közül legfeljebb annyit jegyeztek meg, hogy a tömeg lelkes tapssal üdvözölte azt a beszédet (Orbánét), ami a szovjet csapatok kivonásáról és a kommunista rezsim felszámolásáról szólt.

A rendszerváltás után a Nemzetbiztonsági Hivatal (belső elhárítás) alosztályvezetője, majd az Információs Hivatal (hírszerzés) osztályvezető helyettese lett. 1998-2000 között a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának (a rendőrség belső elhárításának) helyettes vezetője volt. 2000-ben ő lett az APEH Bűnügyi Igazgatóságának vezetője. Innen ezért kellett mennie 2002-ben, mert az APEH elnökének engedélye nélkül adott tájékoztatást a bűnügyi igazgatóság munkájáról külső szervezeteknek, köztük a parlamenti pártok frakcióvezetőinek.

Tasnádi később a Pintér Sándorhoz köthető Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. vezérigazgatója volt és a Pajzs 07 Biztonságvédelmi Zrt. igazgatósági tagja. Pintér jelentős vagyonra tett szert a biztonsági cégein keresztül, mivel állami és magáncégeknek egyaránt nyújtott szolgáltatásokat.

Miután 2010-ben a Fidesz visszatért a hatalomba, Tasnádi lett Pintér Sándor kabinetfőnöke.

Ungváry Krisztián történész szerint az állambiztonsági szervek dolgozói nagyobb hatalommal rendelkeztek, mint egy párttitkár. Egy megyei első titkár beszámoltathatta a megyei rendőrfőkapitányt, és adott esetben utasításokat is adhatott a rendőrségnek. Ez fordítva nem működött.

Ungváry szerint álszent és prűd hozzáállás lenne ezeken az embereken elverni a port, ettől függetlenül azért cikinek tartja, hogy egy állambiztonsági múlttal rendelkező ember lesz államtitkár. A történész szerint azonban sokkal visszatetszőbb, hogy egy volt párttitkárhelyettes alkotmánybíró lehet, a nemzeti együttműködés rendszerében több volt KISZ KB-tag kapott szerepet, Pozsgay Imre pedig részt vehetett az új alkotmány megírásában.

Hivatkozás:

III/II-es operatív tiszt volt az új rendészeti államtitkár, index.hu, 2014. június 19.