Antonio Vivarini – Szent Jeromos (balra) és Szent Gergely, egy 15. századi festményen

IV. Gergely pápa (i.sz. 790 – 844) 830-ban ünnepnapot hirdetett I. Gergely (540-604) pápa emlékére. Az eredetileg március 12-i ünnepet 1969-ben a második vatikáni zsinat szeptember 3-ra helyezte át. A magyarok Gergely névnapját március 12-én ünneplik, és bár az eredeti népi szokások Szent Gergely napjához kapcsolódtak, azok ma is élnek.

I. Gergely pápát, akit Nagy Szent Gergely néven is ismertek, azért ünnepelték, mert sok iskolát alapított, és neki tulajdonítják a gregoriánus énekek népszerűsítését. Ő a tanárok, tanulók, énekesek és zenészek védőszentje.

Nagy Gergely és galambja – festmény 983-ból

Földesi Béla magyar néprajzkutató utánajárt a középkorig visszamenőleg fellehető Szent Gergely napi népszokásoknak. Egészen a XVII. század közepéig a szegény diákok Gergely-járásra indultak. A Gergely-járást országszerte mutatták be, valójában egy kis előadás volt, melynek elsődleges célja az adománygyűjtés volt. Ugyanakkor az előadás felhívta a diákok iskolájára is a figyelmet, hogy bátorítsa az iskolába nem járó gyermekeket. Az előadók katonai kosztümökbe bújtak és Szent Gergely lovagjaiként mentek végig a falvakon.

A XVII. század középre a Gergely-járást Szent Balázs napjához kötötték, ami február 3-ra esik.

A Gergely-járáshoz köthető dal így kezdődött: “Szent Gergely doktornak, híres tanítónknak az ő napja”, és végül bekerült az 1696-ban Lőcsén (ma Levoča, Szlovákia) kiadott Zöngedező mennyei kar című katolikus imakönyvbe. A dal különböző változatait a XVIII. és a XIX. században is gyakran énekelték. Az előadók gyakran változtattak a dal szövegén, hozzáadtak humoros sorokat, bemutatták a szereplőket, jókívánságokat szőttek bele és adományokat kértek.

Réső Ensel Sándor szokásgyűjteménye 1844-es leírást idéz: „Borsodban s csaknem egész felső Magyarországon a református iskolás gyermekeknél szokásban volt a Gergely-járás; de már most csak kevés helyen van divatban. Gergely napkor t. i. az iskolás gyermekek dobbal, zászlóval czifrán s pántlikásan felöltözve, s csaknem minden házba beköszönve, dallás közt bejárták a falut, vagy várost, hogy a még iskolába nem járó gyermekekkel kedvet kapassanak az iskolába járásra, aminthogy ha valamely házba bementek, azt volt első szavok: van-e katona, ki Pallas táborába beáll?” A többi előadó az asztal körül állt és dalokat énekelt, míg a házigazda étellel kínálta őket. Ekkor az egyik diák előhúzott egy nyársat és egy kosarat. A nyársat a plafonba döfte (ahol az kárt nem tett). A nyársra szalonnát szúrtak, a kosárba tojást tettek, tehetősebb háznál pénzt is adtak.  Az adományokat az iskola tanárának adták, és a tanár gyakran rántottát készített a gyerekeknek iskola után.

A Gergely-járás nyomaira lehetett bukkanni Szeged környékén Újkígyóson, Csanádapácán, ahol a múlt század hetvenes éveiben még ismerték a szokást.

A Zala megyei Barabásszegen 1900 körül gyűjtött Gergely-járás leírása így nézett ki:

„Már régóta szokásban van e vidéken, hogy az iskolásgyermekek hárman vagy négyenként egy csapatban, szalagokkal és virágokkal feldíszített kalapjukkal mennek házról házra s át a szomszéd községekbe is Gergely-napot köszönteni. Közülük egy a bejelentő ki előre megy és »szerencsés jó napot« kívánva megkérdezi, hogy »Megengedik-e Szent Gergely napját köszönteni?« A háziak beleegyezése után bejönnek mindnyájan és eléneklik együtt az éneket. Rendesen pénzzel, tojással meg sonkával fizetnek. A pénz a fiúkat, a tojás meg egyéb a tanítót illeti.”

A Mura-vidéki (jelenleg Szlovénia területe) Göntérházán azonban még élő népszokás a Gergely-járás. Felpántlikázott kalappal indulnak a Gergely-járók. A pántlikát a rokon lányoktól kapják. A csoport vezetője fakardot visz, melyre egy darab paprikás füstölt szalonnát tűznek. Kosarat és erszényt is visznek magukkal. A 3–5 tagú csoport 7–8. osztályosokból kerül ki. A népszokás 1895-re nyúlik vissza, mikor bevezették a kötelező népoktatást. A korabeli tanító szervezte meg, hogy népszerűsítse az iskolát. A házaktól gyűjtött tojást a tanítónak vitték, aki rántottával kínálta a Gergely-járókat. Ma már a tanító nem fogadja el az adományokat, így a gyerekek osztják el egymás között a tojást és a pénzt.

Gergely napjához időjárás- és termésjóslás is kapcsolódott. A magyar nyelvterületen jól ismert szólás: „Megrázza még szakállát Gergely”, vagyis előfordul, hogy e napon havazik: „Megrázta szakállát Gergely”.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyében található Csépán Gergely hetében vetették a krumplit. Sokfelé alkalmasnak tartották e napot a búza, rozs, hüvelyesek és a palántának való mag földbe tételére. Szlavóniában Gergely és József napja között vetik a lent.

Topolyán (ma Vojvodina, Szerbia) ezen a napon szórták el a mákot, mert úgy vélték, hogy akkor nem lesz férges.

Önnek van olyan rokona, barátja, ismerőse, vagy munkatársa, akit Gergelynek hívnak? Lepje meg valamivel! Adjon neki szalonnát, egy kosár tojást, vagy mesélje el neki Nagy Szent Gergely történetét!

Hivatkozás:

Magyar Néprajz VII. Folklór 3. Népszokás, néphit, népi vallásosság