Illatos út: elszállították a közvetlen környezeti veszélyt jelentő hulladékot

június 3, 2015

Illatos útElszállították a közvetlen környezeti veszélyt jelentő több mint ezer hordót a Budapesti Vegyiművek Zrt. Illatos úti telephelyéről – közölte az MTI szerint Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott hétfőn a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Tarnai azt mondta: ezzel lezárult a területrendezés első fázisa, amely során ezeröt hordót, vagyis mintegy száztíz tonna hulladékot vittek el egy hónap alatt.

A még megmaradt szemét elszállítására május 25-én gyorsított közbeszerzési eljárást hirdettek meg, amelynek akár már pár nap múlva, de legkésőbb egy-két héten belül lehet eredménye – jelezte. Hozzátette: a cél, hogy év végére az összes itt tárolt szemetet elszállítsák.

Tarnai Richárd felidézte: április 28-án előzetes laboreredmények kimutatták, hogy különböző veszélyes anyagok jelenléte a talajban megközelíti az egészségügyi határértéket. Ezt a kormány felé jelezték, a miniszterelnök pedig Lázár János kancelláriaminiszteren keresztül utasítást adott, hogy keressenek megoldást a problémára.

A Pest megyei kormánymegbízott elmondta: az elszállított hulladékot a dorogi szemétégetőben ártalmatlanítják.

A sajtótájékoztató után Baranyi Krisztina, az Együtt IX. kerületi önkormányzati képviselője újságíróknak azt mondta: elégedett az eddig elvégzett munkával, és támogatja a gyorsított közbeszerzési eljárás kiírását, hiszen egy normál eljárás keretében nem lehetne elég gyorsan cselekedni.

Lázár János április végén jelentette be, hogy azonnali helyszíni vizsgálatot rendelt el a volt Budapesti Vegyiművek Zrt. Illatos úti telephelyén, ahol mintegy 2800 tonna hulladékot helyeztek el illegálisan.

A Miniszterelnökség május 19-i közleménye szerint a legveszélyesebbnek ítélt 991 hordóban DNBS-hulladékok (dinitro-benzoesav), anyalúgok, savak (például kénsav), különböző szilárd és folyékony veszélyes hulladékok vannak. A szakszerűtlen és jogszerűtlen tárolás következményeként a hordók egy részében lévő veszélyes hulladékok közvetlenül érintkezhettek a talajjal vagy a levegővel, így a hulladékok szennyezőforrást jelentettek a felszín alatti közegekre. A veszélyes hulladékok elszállításával a kormány megoldja a mérgező terület mintegy tíz éve húzódó tereprendezésének ügyét – idézi a kancelláriát az MTI.

Lapunk egyébként itt, itt, itt, itt és itt beszámolt az Illatos úti telepen található környezetszennyező anyagokkal kapcsolatos fejleményekről, gazdagon.