ISIS: Orbán Viktor együtt szavazott Gyurcsány Ferenccel és Kész Zoltánnal

április 17, 2015

ISISBár a kormánypártok negyedik hónapja kétharmad nélkül kormányoznak, ráadásul a fideszes Bencsik János nemmel szavazott, nyolc független képviselő igen szavazatának köszönhetően átment az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni katonai föllépésben történő magyar részvételt előirányzó kormánypárti javaslat.

Kedden az Országgyűlés 137 igen szavazattal, 57 ellenében, tartózkodás nélkül megszavazta az Iszlám Állam (ISIS) nevű terrorszervezet elleni katonai föllépésben történő magyar részvételre vonatkozó határozati javaslatot. Mint a dokumentum fogalmaz, „az Országgyűlés hozzájárulását adja ahhoz, hogy a Magyar Honvédség az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet elleni nemzetközi koalíciós műveletek elősegítése érdekében, partnerképesség-építési,őrző-védő és csapatkísérő feladatoknak az Iraki Köztársaság területén történő ellátására egy, legfeljebb 150 – váltási időszakban 300 – fős, a szükséges technikai eszközökkel, fegyverzettel, felszereléssel ellátott katonai kontingense (a továbbiakban: Kontingens) kerüljön létrehozásra, az erbili kiképzőközpont illetékességi területére kitelepítésre és állomásoztatásra. A hozzájárulás kiterjed a magyar szerepvállalással összhangban álló, és az erbili kiképző központ illetékességi területén kívül eső törzs- és biztosító beosztásoknak – a Kontingens létszámának terhére történő – betöltésére is”.

A szavazás úgynevezett kiskétharmados volt, azaz a szavazó képviselők legalább kétharmadának igen szavazata kellett hozzá. Mivel január 8-a óta a kormánynak nincs kétharmada, a szavazás sikeréhez az kellett, hogy az ellenzéki képviselők egy része igennel szavazzon vagy ne nyomjon gombot. A három frakciós ellenzéki párt, az LMP, a Jobbik és – három jelenlévő, de nem szavazó képviselőjét leszámítva – az MSZP egységesen nemmel szavazott. (Arról, hogy miképp lehet nem szavazni, korábban már részletesen beszámoltunk.)

A MSZP ellenszavazatának előzménye, hogy a párt módosító javaslatát az Országgyűlés leszavazta.

A határozati javaslat nyolc független képviselőnek köszönhetően ment át. Az összesen tíz független képviselő közül nyolc szavazott igennel. Igennel szavazott az MLP elnöke, Fodor Gábor, a pártonkívüli Kész Zoltán, a DK mind a négy, valamint az Együtt mindkét képviselője. Két független képviselő szavazott nemmel: a PM társelnöke, Szabó Tímea – hivatalosan: Timea – és az Országgyűlésbe még együttesként bejutó, ám az Együtt-tel februárban szakító Kónya Péter.

A kormánypárti képviselők közül kizárólag a fideszes Bencsik János szavazott nemmel, a szintén fideszes Vécsey László pedig nem szavazott. A húsz éven át tatabányai polgármester, majd kétszeres államtitkár Bencsik egyébként már többször szavazott saját frakciójával ellentétesen – volt, hogy ezért büntetést is kellett fizetnie a frakciókasszába. Legutóbb e fönti szavazás után tizenhat perccel ment szembe a hivatalos Fidesz-direktívával, mégpedig az állambiztonsági iratnyilvánosság kérdésében. Lapunk erről a szavazásról is részletesen beszámolt.