Itt az újabb idegengyűlöletet gerjesztő plakátkampány

július 20, 2016

13754448_1129359273791888_4557236164016593208_nAz internet népét is megihlette az új kampány. Forrás: Facebook

Korábban is sikerrel uszított a kormány a menekültek ellen, nem túl meglepő, hogy a kvótaellenes népszavazásra megalkotott plakátkampány is nyilvánvalóan egyetlen célt szolgál: minél nagyobb idegengyűlöletet gerjeszteni a magyar társadalomban.

Felkerült a kormány.hu-ra az a hat plakát, amelyekkel a kvótaellenes népszavazás eredményét igyekszik a kormány a számára megfelelő irányba befolyásolni. Néhány napon belül a plakátokon, a nyomtatott sajtóban, valamint az online, a tévés és a rádiós hirdetésekben is lecserélődnek a korábban megfogalmazott üzenetek.

Az Index megvizsgálta a plakátokon megfogalmazott állítások igazságtartalmát.

nsz6

„Csak Líbiából közel egymillió bevándorló akar Európába jönni” – Tényszerűen igaz a kijelentés, de azt több dolog is árnyalja.

Az egyik, miszerint ez az embertömeg nem az eddigi menekültáradat mellett érkezhet, hanem nagyrészt helyette, ugyanis a balkáni útvonal lezárásával sok ember a török-görög tengerjárat helyett választhatja a líbiai-olasz halálhajókat. Ennek kedvez, hogy a szétesett Líbiában virul az embercsempészet, és az a korábbi tendencia, hogy az észak-afrikaiak – marokkóiak, algériaiak – is Törökországon keresztül próbálkoznak, megszűnik.

Paolo Serra, az ENSZ líbiai követének katonai tanácsadója nyilatkozta korábban azt az olasz parlamentben, hogy Líbiában egymillió potenciális migráns van, de ez a legnagyobb szám az elhangzottak közül.

Tavaly ezen az útvonalon 160 ezer ember érkezett Olaszországba, míg az EU-ban összesen 1,3 millió ember kért menekültstátuszt  – ennek fényében is érdemes vizsgálni tehát a kijelentést.

nsz5

„A párizsi merényletet bevándorlók követték el” – határeset.

A 2015 novemberi párizsi merényletek kitervelője és irányítója, Abdelhamid Abaaoud például marokkói származású belga volt, apja 1975-ben vándorolt be Belgiumba. A terrortámadást a marokkói származású, szintén belgiumi születésű és állampolgárságú Salah Abdeslaam által beszervezett emberekkel hajtották végre. Tény ugyanakkor, hogy a merénylők között valóban volt olyan, aki a menekültválságot kihasználva tudtak Európába visszajutni Szíriából.

nsz4

„A bevándorlási válság kezdete óta ugrásszerűen emelkedik a nők elleni zaklatások száma Európában” – határeset.

Az Index nem talált erre vonatkozó statisztikai adatot, de tény, hogy az elmúlt időszakban több tömeges molesztálási ügy is megrázta Európát. Kölnben a főtéren szilveszterkor kétezren zaklattak nőket, Svédországban egy fesztiválon történt meg ugyanez, ugyanakkor csak tavaly több mint egymillió menekült érkezett Európába, ezen számok fényében kell tehát ezeket az ügyeket vizsgálni – írja a portál.

nsz1

„A bevándorlási válság kezdete óta Európában több mint 300-an haltak meg terrortámadásban” – hamis.

2015 novemberében Párizsban 128-an, idén márciusban Brüsszelben a repülőtéri és metrós robbantásban 34-en, múlt héten Nizzában egy teherautós ámokfutó miatt 84-en haltak meg. Ezek voltak a nagyobb támadások – összesen 246 áldozatot követeltek. Ha szélesebben értelmezzük a terrortámadás fogalmát és a menekültválság kezdetét, akkor még ide vehetjük a Charlie Hebdo-merénylet 17 áldozatát, az elkövetők egyik ismerősének pár nappal későbbi lövöldözését egy kóser kisboltban, a lyoni férfi ügyét, aki főnökét fejezte le, egy magnanville-i késelő két áldozatát, és egy koppenhágai lövöldözés szintén két áldozatát is. Ez összesen egyébként még mindig nincs 300, az csak a törökországi Iszlám Állam-merényletekkel együtt jön ki.

Az Iszlám Állam (IÁ) erősödése, a radikális gondolatok terjedése a már Európában született, általában másodgenerációs, magukat kirekesztettnek érző muszlimokat tudja inkább beszippantani, és emberek százezrei éppen az elől az elvakult gondolkodás okozta káosz elől menekülnek Európába, ami az itteni muszlimokat a terrorizmus felé tereli. Ez az állítás őket mossa egybe azokkal, akik az ő életüket tette tönkre.

nsz3

„Brüsszel egy városnyi illegális bevándorlót akar Magyarországra telepíteni” – nem lehet tényszerűen cáfolni, mert nem tartalmaz tényállítást.

Semmilyen konkrétumról nincs szó: sem azt nem tudjuk meg, mekkora városról van szó, sem pedig azt, mennyi idő alatt települne ide az a városnyi ember. Város a kétszázezer lakosú Debrecen és a tízezres Kapuvár is.

nsz2

„Tavaly másfél millió illegális bevándorló érkezett Európába” – igaz.

A BBC összeállítása szerint ha a menedékkérőket nézzük, akkor az Eurostat adatai alapján 2015-ben 1 millió 321 560-ra tehető a szám. Ebben azok a migránsok is benne vannak, akik a nem EU-tag Norvégiában vagy Svájcban kértek menedéket. Az Európai Unió (EU) határvédelmi ügynöksége, a Frontex ennél magasabb számot tart nyilván: szerintük 1 millió 800 ezer migráns érkezett Európába 2015-ben. A kormány tehát nem túloz a másfél milliós számmal, nagyságrendileg ez stimmel. Az Európai Unió összlakosságszáma egyébként 500 millió fő.

Az állítások között van igaz, kevésbé igaz és teljesen hamis is, ennek azonban nincs túl nagy jelentősége, mert nyilvánvaló, miszerint a kampány egyetlen szándéka, hogy a már amúgy is rettegő magyar társadalomban az eddiginél is nagyobb idegengyűlöletet szítson.

Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt korábban, Áder János köztársasági elnök október másodikára írta ki az uniós betelepítési kvótáról szóló népszavazást. A kérdés úgy szól: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”.

Orbán Viktor miniszterelnök még február 24-én jelentette be, hogy a kormány országos népszavazást kezdeményez az ügyben.

Az internet népét is megihlette a plakátkampány, íme néhány gyöngyszem:

13776049_10201828467069065_3671481844495405445_n

plakát vicc 9

plakát vicc 3