“Ez nem kereszténység. Ez barbárság, pogányság. Olyan istenkáromlás, melyről nem mondhatok túlzó szavakat. Fájdalommal tölt el és nem hallgathatok róla. Ez nem kereszténység”. – Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke a magyar “nemzeti-keresztény” kormány programjáról és politikájáról

Novák Benjámin tudósítónk Iványi Gáborral készített interjút az egyház államilag elismert státuszának visszaszerzéséért folytatott küzdelemről, a csökkenő állami támogatás mellett a túlélésről, a “vallási politizálás” veszélyeiről és arról, hogy mit jelent kereszténynek lenni.

Miután 2011-ben az egyházügyi törvény megfosztotta államilag elismert státuszától az egyházat, majd a létező összes hazai jogi utat végigjárták annak visszanyerése érdekében, a Testvérközösség a Strasbourgi Európai Emberi Jogi Bírósághoz fordult.

A strasbourgi bíróság ítélete szerint a magyar állam megsértette az Emberi Jogok Konvenciójának 11. cikkelyét azáltal, hogy megfosztotta a Testvérközösséget és más vallási szervezeteket a hivatalos egyházi státuszuktól. Az állam fellebbezését elutasították, és a bíróság elrendelte, hogy állítsák vissza az egyház korábbi státuszát, és visszamenőlegesen kártérítsék őket.

Ezidáig a magyar kormány ezt nem tette meg.

Iványi aggodalmának adott hangot, mivel a kormány új egyházügyi törvényt írt, anélkül, hogy az érintett felekkel konzultálna.

Novák Benjámin (NB): Iványi Gáborral vagyok, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnökével. Elnök Úr, mi a helyzet jelenleg az egyházával?

Iványi Gábor (IG): Az egyházunk, és a hozzánk hasonló egyházak életében annyi változás történt, hogy a strasbourgi döntés, melyhez több felekezettel fordultunk, miután a magyarországi lehetőségeket kimerítettük, és az Alkotmánybíróság hiába mondta ki, hogy a visszamenőleges jogfosztásunk törvénytelen és alkotmánysértő volt, és vissza kell állítani visszamenőlegesen a státuszunkat 2012. január 1-gyel, de nem hajtja ezt végre senki. Ezért kénytelenek voltunk Strasbourghoz fordulni a nemzetközi megállapodásaink alapján, és ott a bíróság áprilisban döntött.

Megítélte a kártérítést is, és kimondta, hogy vissza kell állítani a jogainkat. A magyar állam fellebbezett ebben az ügyben, de a strasbourgi bíróság nem fogadta be a fellebbezést, és így szeptemberben jogerőre emelkedett ez a döntés, amit a magyar állam rögtön sértetten támadott, bennünket újra megvádolt azzal, hogy „bizniszegyházak” vagyunk, és azért kértünk kártérítést, mert az anyagiak fontosak számunkra. De hát teljesen ellehetetlenítettek az elmúlt évek alatt minket. Fél év alatt a magyar államnak meg kell egyeznie velünk, legalábbis az anyagi kérdésben.

NB: A kártérítés ügyében.

IG: Igen, a kártérítéssel kapcsolatban. Mi azt követeltük, amit az államtól átvállalt feladatainkért, szolgáltatásainkért nem kaptunk meg. Ők eljátszottak azzal, hogy nem vagyunk egyház, csak egy egyesület, és az egyesületek megítélése Magyarországon más, mint az egyházaké. Az egyesületek más forrásokból tudják összeszedni – egyéni támogatásokból például – azt az összeget, amivel iskolát, szociális intézményt, egyebet fenntartanak.

Mi az egyház működésére nem kértünk és nem kérünk pénzt. Ez a megtévesztő, mert mindenki azt hiszi, hogy az egyháznak, az egyház működésére kérünk pénzt. De azokra a szolgálatainkra, amit átvállaltunk az államtól – nem most, 25 éve, és azóta is hűségesen végezzük – sok hajléktalanszállónk, kórházunk, iskolánk, idősotthonunk van, ahol több ezer embernek nyújtunk segítséget, egyik pillanatról a másikra részben leállították, amivel megfojtják a működést, küszködünk, és Isten kegyelméből élünk.

Csoda, hogy élünk, de mégis itt ezen a területen a magyar állam egy olyan diszkriminációt alkalmaz, miközben tömi a pénzt egyes egyházakba, közben pedig tőlünk elveszi azt, ami nekünk jog szerint járna. A strasbourgi döntés ebben a kérdésben el tudja érni azt, amit megítélt, mert ha fél éven belül nem tudunk megállapodni, akkor újra Strasbourghoz fordulhatunk és eddig legalábbis az volt, hogy az ilyen vesztett strasbourgi ügyekben a magyar állam fizetett. És ugyan már eltelt két hónap, mivel mi rögtön jelentkeztünk, hogy akkor zárjuk le ezt az ügyet, a kormány nem reagál a megkereséseinkre.

Szomorú, hogy az olyan felekezetekkel, akik nem fordultak Strasbourghoz, és jogfosztottak lettek – ilyen az Evangéliumi Alliance is – és az abba tömörült több különböző felekezettel leült a minisztérium, a hírek szerint még egy kis pénzt is adott nekik, és kiadott velük együtt egy nyilatkozatot arról, hogy ők nem fordulnak Strasbourghoz, és nem fordulnak magyar bírósághoz se, mert a magyar alaptörvény és a sarkalatos egyházi törvény mindenki számára biztosítja a vallásszabadságot.

NB: De itt nem is a vallásszabadságról van szó.

IG: Nem, és ezért sajnáljuk, hogy ők belementek ebbe a játékba. Ezzel kicsit az állam mellé állva szembefordultak velünk, mert a vallásszabadságot garantálta a rendszerváltás előtti kommunista alkotmány is. Engem akkor is üldözött a hatóság, a szocializmusban, a 70-es években felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek.

Éveken át az utcán prédikáltam, mert akkor is felemeltük a szavunkat olyan állami beavatkozások ellen, amelyek törvénytelenek voltak. És akkor is alkotmányra hivatkoztunk, amely biztosította a vallásszabadságot. De a gyakorlatban bennünket meghurcoltak, jogainkat elvették, és mindig kitalálták, mint most is, hogy nem a vallásszabadsággal van probléma, hanem valami mással.

Szerintük az egyesületi joggal éltünk vissza a 70-es években, most pedig ezt a „bizniszegyház” kifejezést találták ki, ami súlyosan sértő. Strasbourgnak volt annyi jogérzéke, hogy alaposan utánajártak, nagyon alaposan előkészítették a dolgot, és nem nyertük volna meg ezt a pert, ha igazak lennének a magyar vádak.

NB: Amikor megalkották az egyházügyi törvényt, bár jelentősen módosították később azt, a racionalitás az volt, hogy kifejezetten a „bizniszegyházakat” akarják eltávolítani az állami pénzektől, vagy a közpénzektől.

IG: De ez nem volt valós probléma. Nem volt ilyen ügy.

NB: Bírósági eljárás biztosan volt, ha már törvényt is alkottak róla.

IG: Nem volt. Nem volt soha ilyen ügy. Voltak ugyan visszaélések, de pont a legnagyobb egyházaknál, akár százmilliós gazdasági csalások, például gyertya és egyéb ügyekből.

Mondhatnánk tréfásan, hogy nagy egyház, nagy biznisz. Kis egyház, kis biznisz. Ha lenne. Elvétve lehettek ilyen problémák – nem velünk – de annyi ellenőrzés volt, hogy nem is lehetne. Az ellenőrzés Magyarországon a kormány kezében egy olyan eszköz, például a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a NAV kifejezetten nyomorgatja az embereket, és annyi ellenőrzést tartanak, hogy nem tudunk egy gyufaszálat sem elvenni – nem is akarunk – és ezeket azért tartják, hogy valamit találjanak és be lehessen tiltani minket.

Éppen ezért most kellemetlenül érintő őket, hogy Amerikából épp a NAV vezetőit – immáron be is vallották – korrupció miatt tiltják ki. Szégyen, hogy Magyarországnak az adóügyekben ellenőrzéssel megbízott hatóságának vezetője nem léphet be az Egyesült Államok területére. Itt nem arról van szó, hogy velünk van ilyen probléma, velük van probléma. Az ügyészségnek joga lett volna eddig is ilyen ügyekben fellépni, ha nem lépett fel, akkor az azért van, mert nem voltak ilyen ügyek.

Kitalálták ezt a dolgot, ami jól hangzott, hiszen Magyarországon azért kellett korlátozni a szólásszabadságot, a nyugdíjasok jogait, a földdel rendelkezők jogait, a civil szervezetek, a fogyatékkal élők jogait mert szerintük mindenki csalt és visszaélt ezzel a helyzettel, de miközben ezeket a különböző szereplőket megvádolták, és elvették a jogaikat és pénzüket, közben az derül ki – nem csak a NAV vezetőinek a botrányából -, hogy ők voltak, magukból indultak ki, és ők voltak azok, akik ki akarták csavarni a kezünkből a cselekvés lehetőségét és eszközeit. Ők azok, akik anyagilag és a joggal visszaéltek, miközben minket vádoltak, közben pedig nem volt olyan fórum, ami a mi panaszunkat meghallotta volna.

NB: Miért került ilyen pozícióba az önök egyháza? Hogyan különbözik a MET egyház a katolikus, a református vagy az evangélikus egyháztól?

IG: Ez éppen a törvénynek az egyik súlyos hibája, bűne, hogy egy olyan visszamenőleges törvénykezést vezetett be egyrészt, hogy noha mi 1981-ben, sok éves üldöztetés után kiharcoltuk a függetlenségünket és az egyházi státuszunkat, és még egy 1895-ben született törvény alapján ismertek el bennünket 1981-ben külön egyházként, de most azt mondta a kormány, és legfőképpen a kormányfő, hogy ez nem számít.

Visszamenőleg elveszik a jogokat, és ők azok, akik megmondják, hogy ki az, akinek sértetlenül megmaradnak a jogai. Első körben volt 14 egyház, a római katolikusoktól a baptista egyházig, illetve a HIT gyülekezete, amely egy újabban alakult neo-protestáns egyház, de egyébként kifejezetten régi nagy egyházak kerültek bele, de egyébként olyanok, akiket a kormányfő hajlandó volt egyháznak tekinteni.

A többieknek futnia kellett még egy kört, de hiába feleltek meg minden törvényi előírásnak, megint csak azok lettek közülük egyházak, – metodisták, pünkösdiek, stb. – akikről azt mondták, hogy igen, ő lehet, mert hogy ez egy „kegy”, mondta a parlament egyházügyi bizottságának az elnöke. Kegy, hogy ki kapja meg ma Magyarországon az egyházi státuszt és ki nem. Mi azt mondjuk, hogy a jog és kegy két különböző dolog. Nem lehet visszamenőleg elvenni jogokat, és azt mondani, hogy innentől kezdve bármit teljesítetek, akkor is csak akkor lehettek egyházak, ha mi ezt hajlandóak vagyunk megengedni.

NB: Ön szerint miért zárták ki a MET egyházat? A racionalitást nem lehet látni a törvényben. Önök pedig régóta működnek Magyarországon.

IG: Nincs is racionalitás benne.

Csak találgatni tudom az okait. Az egyik oka nyilván az, hogy mi olyan kérdésekkel foglalkozunk, ami a mostani kormány számára ellenszenves ügyek, ilyen a cigányság helyzetének a javítása, a mélyszegénységben élők felkarolása, oktatása. Az oktatási törvények például arról szólnak, hogy az állam meg akarja mondani, hogy ki érettségizhet. Leszállították a tankötelezettséget 18-ról 16 évre.

Így azt mondhatja az állam, hogy 16 és 18 év között már nem akarom finanszírozni a tanulók tanulását, és tudjuk, hogy 18 éves korban szoktak érettségizni az emberek. És ez a vidéki mélyszegénységben élőket érinti.

NB: Ha jól tudom, önök sok iskolát is működtetnek.

IG: Mi kifejezetten csak a szegények oktatásában akartunk részt venni, mert ez egy nagyon összetett dolog.

Egyrészt a családi háttér hiányosságai miatt, az ingerszegény környezet miatt, mivel otthon ugyebár nincs könyvtár, vidéken nem lehet bemenni egy múzeumba, vagy a városi könyvtárba, nem lehet elmenni színházba, nem lehet kulturális programhoz hozzájutni. A szülők pedig tudatlanok, munkanélküliek, a ház, amiben laknak, emberi lakhatásra nagyrészt alkalmatlan, az életükért küzdenek főleg télen, és ilyen környezetben vállalni a gyerekek oktatását és adni kulturális élményeket, és tanulmányi versenyekre vinni őket és cipőt venni nekik télen és megszervezni, hogy legyen tüzelőfa, ez mind-mind együtt egy másfajta probléma, mint pusztán a közoktatás, amiben én nem örülök annak, hogy olyan erővel vesznek részt az egyházak, és tolja át hozzájuk a közoktatás ügyét a magyar állam.

Mert, akik – és nem a szegények között, hanem a középosztály gyerekei között – ebben részt vesznek, azok ki akarnak építeni a maguk egyháza missziójával egy olyan légkört, amelyben nem az alapvető erkölcsi normák területén lenne vita közöttünk, hanem abban a társadalomszemléletben, amelyre a magyarországi egyházak mindegyike ma kapható volt: türelmetlenség a kisebbségekkel szemben, nyugatellenesség, halálbüntetés igenlése, és csupa olyan dolog, amit a fejlődő, progresszív nyugati társadalmak már régen meghaladtak. Magyarországon egy olyan fajta konzervativizmus jellemzi a kereszténység többségét, amit nyugaton sok helyen meghaladtak már, az élet meghaladta, és fájdalommal érezzük azt, hogy kisodródik a társadalomból az egyház, s inkább lesz egy autoriter hatalomnak a szolgálóleánya, ahelyett, hogy valamilyen prófétai szerepet töltene be.

NB: Eddig hogyan finanszírozták az iskolák, hajléktalanszállók üzemeltetését? Önöket 2012-ben fosztották meg az egyházi státuszuktól. Hogyan tudták ezeket fenntartani?

IG: Mondhatnám, hogy isteni csoda. De ha azon túl nézünk dolgokat, akkor sikerült kiharcolni azt, hogy bizonyos alapnormatívákat megkapunk. Nem merték bezárni az intézményeinket, sok ok miatt. Nagy a munkanélküliség Magyarországon, és nekünk körülbelül 800 főállású dolgozónk van, és az egyéb bedolgozókkal együtt ez legalább ezer ember. Ezer család, mondjuk így. Az ellátottaink száma sok ezer. Ha minket kiiktatnak innen, akkor ahol ezt a feladatot elláttuk, ott tovább zuhan az életszínvonal, az elszegényedés nő, munkanélküli lesz sok száz ember.

Ezért fogcsikorgatva bár, de az alapnormatívát odaadták. Úgy épül fel ez a rendszer, hogy az alapnormatívából nem lehet fenntartani ezeket a munkákat. Ahol lehetőségünk nyílt rá, ott minden önkéntes felajánlást elfogadtunk. Ez a pénzadományoktól kezdve a konkrét munkavégzésig így van, például nyaranta, különösen Hollandiából fiatalok csoportjai saját költségükön érkeznek, saját maguk megveszik az eszközöket és a festéket, és kifestik iskoláinkat és hajléktalanszállóinkat. Ez nekünk egy óriási segítség.

Nagyon sok természetbeni adományt kaptunk, élelmiszerben, ruhában, illetve éppen most, frissen van egy új akció, a „magyarok kenyere”, amit egy egyetemi tanár kezdeményezett, egy cipóból indult el, de most nekünk 17 tonna lisztet kínált fel. Ő egyébként egy jobboldali ember, de mégis úgy látja, hogy a munka, amit végzünk, az nélkülözhetetlen és fontos. Bátor, tisztességes döntés, hogy ő nyíltan vállalja, hogy bennünket így támogat.

Nagyon sok szép ilyen meglepetés ért bennünket, hogy valaki elkezdett gyűjteni, és adott mondjuk egymillió forintot, vagy hozott két konzervet, tehát a kisebb adománytól a nagyokig – bár igazán hatalmas adomány nem volt -, de ez is tetszett nekem, hogy mindig annyit kaptunk, amivel éppen tudtunk működni, hogy a pusztai vándorlás alatt az aznapi manna mennyiségét nem lehet eltenni holnapra.

Így napról-napra megtartott bennünket az Isten, de a kormány tovább fokozza a megszorítást és most a nem állami, nem egyházi iskoláknak megy neki. Nem akarunk előre rettegni, bízunk abban, hogy Isten valahogyan megsegít minket és rendeződnek a dolgok.

NB: Korábban mesélt arról, hogy a kormány mit tervez az egyházügyi törvénnyel kapcsolatban.

IG: Itt elsősorban az amerikai kritikák – amit mi nagyon jó szívvel vettünk, hiszen mi nyilvánosan elmondtuk a kritikánkat, megírtuk azt, kiálltunk, de látható, hogy az erőnk emberileg kevés ahhoz, hogy bármit elérjünk –, együtt az uniós döntéssel, illetve inkább a strasbourgi döntéssel, de az unió rosszallását is bírva a magyar állam az egyházi törvény kérdésében ki merte mondani, hogy ez a törvény tovább nem reparálható.

Ennek az a története, hogy a törvény első változatát megtámadtuk az Alkotmánybíróságon, az megsemmisítette, akkor kihoztak egy újat, amiben bizonyos kérdéseket még jobban szigorítottak, azt is megsemmisítette részben az Alkotmánybíróság, a Velencei Bizottság mélyen bírálta, és most Strasbourg is kimondta róla pont ugyanazokon a pontokon, hogy elfogadhatatlan, amelyeket mi is opponálunk. Erre azt mondja a kormány, hogy a törvény nem javítható, csinálunk egy új egyházi törvényt, de ennek a megalkotásába se vonnak be senkit közülünk, nem kérdezik meg, hogy mi a véleményünk.

Ezzel szemben 1989-90-ben, még a rendszerváltás előtt, amikor az utolsó Kádár-kormány és a parlament törvényeket alkotott, annál már kikérték a mi véleményünket. A rendszerváltás előtt voltunk, és nagy konszenzus volt a katolikusoktól a szabadegyházakig, sőt egész Európában ünnepelték azt a törvényt. Egy nagyon jó, elfogadható, tisztességes törvény volt, amit lesöpört most a keresztény-demokrata párt nyomulása hatására a kormány és a parlament, de hiába jelentették ki, hogy ez nagyszerű és csodálatos törvény, most azt mondják, hogy látható, ez már nem toldozható, foltozható, és egy éven belül újat fog az igazságügy miniszter beterjeszteni.

Az szivárgott ki, hogy a német egyházi törvényt akarják mintául venni. Eddig is az volt a bajunk, ezzel a törvénnyel is, hogy a médiumokkal kapcsolatos, a szólásszabadsággal kapcsolatos törvényeknél is minden rossz dolgot összegereblyéztek a többi uniós állam területéről, és azt mondták, hogy itt is van olyan probléma, ami miatt mi támadjuk a törvényt, ott is van olyan probléma, és elhallgatják azt, hogy egy fejlettebb demokráciában megvannak azok az ellensúlyok, azok a fórumok, amelyeken egy fellebbezéssel, vagy egy vitával elérhető, hogy ne csorbuljanak a jogaink. Itt nincsenek meg, mert nincs ma már önműködőképes Alkotmánybíróság, nincs igazán szabad bíráskodás, az ügyészség hasonlóképpen.

Mind-mind a kormánynak, és egy pártnak a súlyos nyomása alatt van. Nincs olyan szabadság, ahol ezeket a dolgokat megvitathatjuk és megvédhetjük. A német egyházi törvényt behatóan nem ismerem, de ha jól tudom, ott is van különbség a bevett – régen úgy mondták birodalmi egyházak, mint például az evangélikus egyház, vagy Bajorországban a katolikus egyház – és a később keletkezett, a XVIII-XIX. században keletkezett egyházak helyzete között. Amerika például nagyrészt ebből verbuválódott. Azokból az emberekből, akik például a német fejedelemség területén nem tudták megélni a saját hitüket, mert üldözte őket a helyi hatóság és nem tudták törvényesíteni a vallási gyakorlatukat, kivándoroltak Amerikába.

Ma ez nem megoldás, nem lehet ezt tenni, és a német egyházügyi törvénykezés, még ha nem is tökéletes, lehetőséget ad arra, hogy korrigálni, kiegyensúlyozni lehessen a különbségeket. Itt attól félek, hogy a német mintára csinálnak egy pontosan ugyanolyan törvényt, mint ami most van, csak annyi különbség lesz, hogy nem a parlament fogja elismerni az érintett egyházakat, hanem a bíróság. Ez volt az egyik kritikánk, hogy jelen pillanatban a parlament kétharmada mondhatja meg, hogy ki egyház és ki nem. Ha nem csinálnak egy salátatörvényt, amiben mondjuk, a képviselők fizetésemelésével együtt tárgyalják azt, hogy ki kerüljön az egyházi törvény mellékletébe, akkor azt nem fogja a kétharmad megszavazni.

NB: Az alkotmányról is azt mondták, hogy az a német alkotmány mintájára készült. De úgy láttam, hogy a német alkotmányt nem érte ennyi kritika az elmúlt években. Ön, mint hívő ember, hogyan látja a Fidesz-KDNP keresztény konzervatív mozgalmát? Gondolom, ha Fidesz vagy KDNP tag lenne, akkor nem lenne olyan helyzetben, mint amilyenben most.  

IG: Azzal kezdem, hogy én nem lennék sem Fidesz-KDNP, sem szociáldemokrata párt tagja, nem lennék egyik pártnak sem a tagja, mert én lelkipásztor vagyok és teljesen szabadelvű abban a tekintetben, hogy aki, munkatársaink közül, vagy felekezetünk tagjai közül a KDNP híve, az nyugodtan lehessen a KDNP, vagy a Fidesz híve. Senki nem bántja őt ezért, nem kell nekünk egyféleképpen gondolkodnunk. De amit kérdez, az egy másik ügy. A KDNP és a Fidesz kereszténysége egy másik kérdés.

Azt gondolom, hogy meg kell különböztetnünk a politikai kereszténységet, és ez más itt, mint Amerikában. Ott sokkal publikusabb, sokkal természetesebb az, hogy valaki képviseli a maga hitét és nincs államvallás. Nem kell valakinek nagyon katolikusnak, vagy nagyon protestánsnak lennie. Volt olyan elnök, amelyik olyan egyház iskolájában nőtt fel, amelynek a nevét sem ismerik itt Európában. Senkit nem zavart, hogy ő nem volt katolikus, vagy baptista, vagy a metodista egyház tagja.

Magyarországon ez másképpen van.

Ezt nevezem politikai kereszténységnek, amikor döntő dolog, hogy valaki melyik egyházhoz tartozik, és egyáltalán az egyház, mint a magyar politika és társadalom meghatározó bázisa, eszköze, szerepet játszik-e az ő életében, munkavállalásában, iskolájában és társadalmi megítélésében. Azt gondolom, hogy ez súlyos hiba és elfogadhatatlan dolog, mivel a kereszténység krisztusiasságot jelent, és nem tágíthatok attól, hogy nekem azt kell képviselnem és számon kérnem, hogy akár a politika is, amely hivalkodóan kereszténynek nevezi magát, krisztusi-e.

Mondok példákat: Jézus azt mondta, hogy nem az igazakért, hanem a bűnösökért jött. Jézus azt mondta, hogy legyetek tökéletesek, mint mennyei atyánk, és meg is magyarázta, hogy ő jókhoz és gonoszokhoz egyformán irgalmas, felhozza mind a kettőnek a napot.

Jézus a jövevények és árvák iránti jóindulatra biztatott. Jézus azt hirdette, hogy őt csak az általa szeretett utcagyerekekkel együtt lehet meghívni. Ha őt hívják, akkor ő viszi magával a kicsinyeket is, és a kicsinyek alatt nem a jólnevelt gyerekeket értette, mert azok nem az utcán tengődtek, ahol Jézus az emberekkel találkozott, hanem a családban, vagy a jesivában tanultak vagy szorgalmatoskodtak.

Tehát amikor eléjük állít egy gyermeket, és azt mondja, hogy ha olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, akkor nem mehettek be a mennyek országába, akkor az egy utcagyerek. Egy olyan országban, mint Magyarországon, amely megtévesztő módon azt mondja, hogy munka alapú társadalmat akar, vagyis aki nem dolgozik, ne is egyék, és nem hajlandó beismerni, hogy az emberek azért nem dolgoznak, mert nincs elegendő munkahely. Az emberek azért nem dolgoznak, mert az a megalázó munka, a közmunka, amit adnak, az sem biztosít az év teljes hosszára munkahelyet, megfelelő fizetést és megfelelő munkát.

Az egy alibi munka, ami három hónapig tart, majd hosszú szünet következik, hogy ismét kiérdemelje valaki, hogy valami kis pénzt kaphasson, ez Magyarország szégyene. Az oktatási törvénykezésben a változtatások a szegényeket sújtják, a kormányfő nem egyszer elmondta, hogy ide, Magyarországra ne jöjjenek a menekültek, vagy például megtagadjuk Ukrajnától a fűtőanyag szolgáltatást. Meg kell kérdezni, hogy Jézus mit tenne az én helyemben. Ez lenne a kereszténység vagy keresztény-demokrataság. Jézus mit tenne?

Én itt egyszer vitatkoztam a kerületi polgármesterrel, amikor hozott egy olyan rendeletet, hogy büntethető az, aki az utcán elalszik és láthatóan hajléktalan. 150 ezer forintra lehetne büntetni. Most ez benne van az új alkotmányban az ő kezdeményezésére és a jelenlegi főpolgármester támogatásával. A világon nincs még egy olyan alkotmány, hogy ha valaki az utcán életvitelszerűen tartózkodik – miközben tudjuk, hogy nincs elég hely a hajléktalanszállókon -, azt előbb szabálysértőként pénzbüntetésre kell ítélni, és ha nem tud fizetni, akkor börtönbe kell zárni. Ez botrány.

Jézus azt mondja, a rókáknak van barlangjuk, az égi madaraknak fészkük, az emberfiának nincs hová a fejét lehajtani, de a Getsemáné kert közterület volt, lehet akár kempingnek nevezni ma, de az nem egy ház volt, ahol Jézus a tanítványaival aludt és egy keresztény ország eljut oda, hogy az alaptörvényébe berakja, hogy az, aki közterületen, padon elalszik, azt a rendőr elviheti, és ha ismételten megteszi, akkor megbüntetheti, és ha nem tud fizetni – és nem tud, mert nincs pénze – akkor börtönbe lehet zárni. Ez nem kereszténység. Ez barbárság, pogányság. Olyan istenkáromlás. melyről nem mondhatok túlzó szavakat. Fájdalommal tölt el és nem hallgathatok róla. Ez nem kereszténység.

Ha ez ellen a magyarországi egyházak nem tiltakoznak, ha ez ellen nem tesznek semmit, ha ez politika, hogy ezt valaki szóvá tegye… De mondok másik példát. Az Ózd nevű településen a nyár kellős közepén korlátozták a vízfogyasztást, elzárták a csapokat és nagy botrány volt belőle. Azt mondták, hogy nem pazarolják a vizet. Magyarország egy vízben gazdag ország, a közkutakat korlátozták, sőt egy olyan ravaszság is történt, hogy sok helyen rábeszélték a szegényeket, hogy vezessék be az udvarukra a vizet. Miután bevezettették, elzárták az utcai csapokat. De mivel az emberek munkanélküliek, nem tudják a vízszámlát fizetni. És akkor le lehet azt is zárni. De nem tudnak kimenni az utcára vizet venni. Ezek botrányos dolgok.

Miközben Jézus azt mondja, hogy aki szomjazik, jöjjön énhozzám és igyék. Én itt egy olyan ellentmondást látok a biblikus krisztusiasság, a praktikus krisztusiasság és a magyar állami gyakorlat között, amit bűnnek tartok. Bűnben él a kormány és bűnben él a KDNP. Bűnben élnek az egyházak, amikor ezt tűrik. Nem tudunk mást tenni, mi Ózdra lementünk egy teherautóval és kétezer liter ásványvizet levittünk. Az csepp volt abban a dologban, de mi nyilvánosan tettük ezt és elmondtuk, hogy tessék tiltakozni ez ellen. Lehetetlen, hogy egyetlenegy kútnál – megmértük, és 7 perc alatt telt meg egy vödör – ott állt 200 ember reggeltől estig, hogy egyetlen egy vödör vizet vihessen.

És nem omlott össze erkölcsileg Magyarország, nem szaggattuk meg a ruhánkat és mondtuk azt, hogy ez elviselhetetlen. És itt nem arról van szó, mint a víz-szegény Izraelben, hogy van egy Jordán és egy galileai tó, amely az egész ország vizét ellátja, hanem ez egy vízben rendkívül gazdag ország. De ahol a szegényeket így megalázzák és így megbántják, ott nincs jelen, rég kiűzték, keresztre feszítették, éhhalálra ítélték, bebörtönözték, kerékbe törték, olajban megfőzték Jézust. Azért mondtam ezt végig, mert voltak korok, amikor pedig ez történt a másként gondolkodókkal. Én úgy látom, hogy van egy politikai kereszténység, nagyon sok helyütt a szélsőjobb zászlajait kitűzik a templomra, vagy a templomban felállítják, és ez egyfajta politikai hitvallás. Semmi közöm hozzá.

NB: Ha lenne egy üzenet, amit a magyar társadalomnak át tudna adni, akkor mi lenne az?

IG: A békességre, az igazságra és a szolidaritásra való törekvés. Ennek a bátor vállalása. Rajtunk múlik, hogy Magyarország megváltozik-e. Ez nem Szíria, vagy Irak ahol kénytelen bombázni az amerikai légierő és szövetségesei azért, hogy ne feszítsék újra keresztre a keresztényeket, ahogy ez megtörtént az Iszlám Állam áldatlan működése nyomán.

Itt nincs akkora kockázata annak, hogy az emberek felemeljék a szavukat. Amíg nem mennek el választani és nem tiltakoznak, amíg úsznak együtt ezzel a szegényellenes és mindenkivel örök harcban álló elgondolással, amire nincs szükség, miért kell nekünk állandóan harcolnunk? Hol a bankokkal, hol az amerikaiakkal, hol az unióval, hol a kisebb egyházakkal, hol a fogyatékkal élőkkel, stb. Mindig újabb és újabb ellenséget talál ki a vezér, aki ellen harcol majd a társadalom. Beteg dolog ez. Békét kell teremteni, az igazság mellett ki kell állni, és a szegényeket és a megnyomorítottakat pedig vállalni kell.

Ha valaha valamiért Izrael elvesztette a függetlenségét, és lett belőle babiloni fogság, vagy régebben, kétezer évvel ezelőtt még nagyobb szétszóratás, akkor az ige szerint mindig azért, mert visszaélt a törvényekkel, a gazdagok pillanatnyi érdekében hozták a törvényeket és a szegényeket eltaposták. A másik pedig, hogy nem voltak szolidárisak, hogy hagyták meghalni az utcán az embereket. Ez a két dolog volt, ami miatt Izrael mindig elvesztette a függetlenségét és összes értékeit, mert Isten az igazság Istene, a békesség Istene, Isten szolidáris Isten és így találta ki a világot, hogy aki erősebb, az álljon oda a gyöngébb mellé.