[Micsoda csatársor: Kósa, Lázár, Pintér. Fotó: Budapest Beacon, Lestyánszky Ádám]

„NER Play vs FAIR Play” címmel rendhagyó demonstrációt tartott az Oltalom Sportegyesület szerda délután a Kossuth téren. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének „sztárokkal” teletűzdelt válogatottja csúnyán bedarálta a civilek alkotta csapatot. Az más kérdés persze, milyen eszközökkel. Iványi Gábor szerint jobb a fair play-oldalon maradni – még akkor is, ha erősen lejt a pálya –, minthogy mi is a NER-play játékának részesei legyünk mások rovására érvényesítve az önző szempontjaink alapján átírt szabályokat.

Nagy kék, felfújható „stadion” a Kossuth tér közepén, kisgyerek rúgja a bőrt az édesapjával –hamarosan elkezdődik az Oltalom Sportegyesület akciója. A pálya kellék, az Iványi Gábor vezette Oltalom Karitatív Egyesület berkein belül működő „sportszakosztály” rendhagyó, focis performansszal mutatja be, miként írja át és szegi meg a jelenlegi kormány a szabályokat.

A délután kettőre meghirdetett eseményre bő két tucatnyi érdeklődő és néhány turistacsoport gyűlt össze, ám mielőtt civilek és a Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) válogatott csapata birtokba vette volna a pályát, Iványi Gábor lépett a mikrofonhoz.

[A rendezvény kezdetéig „szabad” volt a foci. Fotó: Budapest Beacon, Lestyánszky Ádám]

„Egy kicsit többen vagyunk, mint egy átlagos magyar futballmérkőzésen” – kezdte remek poénnal az Evangéliumi Testvérközösség vezetője, majd köszönetet mondott a civileknek, amiért az államtól vállalnak át olyan feladatokat, amiket más ilyen tisztességgel és szakszerűséggel, de legfőképp ennyire átlátható és költségkímélő módon képtelen lenne ellátni.

Iványi Gábor aggodalmának adott hangot a „készülő jogkorlátozó” civiltörvény-módosítással kapcsolatban, és tiltakozását fejezte ki „Soros György nevének és tisztességének meghurcolása” ellen. „Isten áldja meg mindannyiótok a munkáját, és az ő életét, és nagyvonalúságát is. Sok-sok köszönet” – hangsúlyozta a lelkész.

A rendezvényen azt szemléltetik majd, miért áll szemben egymással a NER-play és a fair play – folytatta. A játék csak úgy élvezhető, ha két kapura és csapatban játsszák. Ha a küzdelem tiszta és nemes, veszíteni sem szégyen, mert a játék vesztesként is öröm és dicsőség.

[Iványi Gábor. Fotó: Budapest Beacon, Lestyánszky Ádám]

Iványi három fontos dolgot emelt ki futballpéldával szemléltetve – félreérthetetlen utalásokat téve az elmúlt évek folyamataira. Az első, hogy a küzdőtér talaja az egyikőnk tulajdonát sem képező „isteni anyaföld”, melyből nem szakíthatunk ki a hozzánk közelállók kizárólagos használatára, a pálya pedig nem lejthet, mert félidőben térfelet cserélnek a csapatok, ezért a jobb és bal térfélen egyenlő mértékeknek és feltételeknek kell lenniük.

A második a szabályok kérdése: csak kölcsönösen elfogadott és lefektetett, tisztességes, megvesztegethetetlen bíró által ellenőrzött szabályrendszerrel lehet ezt a szép játékot méltányosan űzni. Szabályainkat nem erőltethetjük rá sem a bíróra, sem az ellenfélre – tett ismét félreérthetetlen utalást Iványi. Aki szabálytalankodik, azt a publikum a világon mindenütt kifütyüli, a bírónak pedig kötelessége figyelmeztetni, s ha kell, szankcionálni a magáról megfeledkezett játékost. Aki a csalásból, durvaságból rendszert csinál, annak el kell hagynia a küzdőteret. A szabályok betartása azért is fontos, mert bár ideig-óráig előfordulhat, hogy a saját pályánkon azt csinálunk, amit akarunk, de önös érdekeinkkel nem léphetünk ki a nemzetközi küzdőtérre – emelte ki a lelkész.

A harmadik fontos kellék a labda. Kerek, mint a Föld, „nem varrhatunk rá szélsőséges sarkokat”. Az éltető levegővel van megtöltve, és bármekkora labdazsonglőrök is vagyunk, érhetnek minket meglepetések, ezért a szabályok betartása mellett fontos belátni, hogyha jól küzdöttünk, akkor is közrejátszhat a véletlen szerencse abban, hogy végül ki nyer.

Mindent nem irányíthatunk és mindennel nem játszhatunk – folytatta Iványi Gábor. Nem játszhatunk a gyengébbek jogaival, nem kockáztathatjuk testi épségüket, nem szabhatjuk meg, meddig maradhatnak a pályán, és nem értékelhetjük többre a saját mozdulatainkat, mint a többiekét. „Nem lehetséges, hogy az egyik mindent a maga javára érvényesítve megsemmisítő üzletet hozhat létre abból, ami nekünk lelkesítő játék, amit akkor is játszunk, hiszen ez a játék, ez a kilencven perc maga az életünk” – fogalmazott továbbra is képletesen, ám ismét félreérthetetlenül az Evangéliumi Testvérközösség vezetője.

Iványi szerint mindezek ellenére „jobb nekünk a fair play oldalon maradni ilyen feltételekkel is, minthogy mi is a NER-play játékának részesei legyünk mások rovására érvényesítve az önző szempontjaink alapján átírt szabályokat”.

[Ki másnál, mint Orbánnál a labda. Fotó: Budapest Beacon, Lestyánszky Ádám]

A lelkész beszéde után végre következhetett a várva várt mérkőzés, melyen a civilekből – mások mellett az Ökotárs Alapítvány és a Város Mindenkié csoport munkatársaiból – verbuválódott csapatot a többek között Orbánt, Rogánt, Lázárt, Habonyt és Kósát is a soraiban tudó (természetesen csak jelképesen) NER-válogatott úgy elpáholta, hogy azelőtt még az alig néhány napja a Bajnokok Ligája trófeáját elhódító Real Madrid játékosai is megemelték volna a kalapjukat. A pálya persze kicsit más volt, mint Cardiffban: hibrid gyep helyett úgy lejtett, mint a walesi lelátó. A NER csapatának lényegében minden megengedett volt: a durvaság, a létszámfölény, a több labda, sőt, az ellenfelek távol tartása és figyelemelterelése is migráns- és soros plakátokkal, vagy épp alamizsnaként földre szórt aprópénzzel. Ez utóbbinak persze – a figyelemelterelésen kívül – más üzenete is volt. Ha pedig az egyik oldalon apró, a másikon papírpénz: a NER-gól után már elő is került a köteg, mely a végén természetesen – még mindig csak jelképesen – Mészáros Lőrincnél landolt.

Az esemény második felében aztán civil szervezetek képviselőinek részvételével valódi párbeszéden alapuló örömfocit láthatott a Kossuth tér közönsége. Ez a „Fair Play Football”, amit az Oltalom Sportegyesület – a gondozásában ért el fantasztikus eredményeket az elmúlt években mások mellett a magyar hajléktalan-válogatott – egy roadshow keretében még a határon túlra is elvisz. Nincs bíró, nincs síp, vannak viszont demokratikusan, közösen választott szabályok, és egy mediátor, aki közvetít az ellenfelek között.

[Megmutatták, milyen a fair play. Fotó: Budapest Beacon, Lestyánszky Ádám]

A Fair Play foci – melyet pszichológusok találtak ki stílszerűen a délszláv-háború kapcsán, ami maga is egy futballmérkőzésen, az 1990. május 13-i Dinamo Zagreb– Crvena Zvezda bajnokin  robbant ki – lényege, hogy az egyes, egymással vélt vagy valós érdekellentétben álló társadalmi csoportok az esélyegyenlőség, a párbeszéd és a tolerancia jegyében egy mindenki által kedvelt terepen, a futballpályán kezdhetnek párbeszédet.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):